A gyakran ismételt kérdés - vissza az alapokhoz

2006.04.03. 00:08 csehgabi

Újságírók ugyanazokat a kérdéseket teszik fel, amiket már más újságírók is feltettek. Eltérés általában csak a fókuszban van, mindenki máshova akar kilyukadni. Van egy kérdés, amivel kapcsolatban mindenkinek van már kész válasza is és mégis mindig előkerül. Valahogy így szokás megfogalmazni: "Mitől és mikor indult be az, amit az iWiW robbanásának hívunk?".
Most, hogy ezzel foglalkozunk, egy régi adósságot is rendezünk, mert az eddigi postok nagyrészt feltételezték az olvasó rálátását az WiW-iWiW történet legfontosabb állomásaira.
Tehát a 2002. áprilisában indult WiW-et három és fél éves története után 2005. október 26-án váltotta fel az iWiW. A változás sok más mellett az alábbi újdonságokat jelentette:
  • városokba rendezés
  • felület 15 idegen nyelven
  • bármely tag ismerőseinek egyszerű listázása
  • képfeltöltés lehetősége
  • üzenőfal és belső üzenetküldési rendszer
  • kibővitett személyes profil az adatok nyilvánosságának szabályozásával
  • rendszerüzenetek és külső email értesítés
  • nyílt fórum a topikindítás lehetőségével
  • apróhirdetési rendszer
Azt, hogy az emberek figyelmének milyen szeletét hasítja ki az iWiW, az oldal forgalma mutatja a legjobban. A forgalom alakulása 2005. októbere előtt és után az alábbi ábrán látható:

605 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://iwiw.blog.hu/api/trackback/id/tr628151

Trackbackek, pingbackek:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

qnadam · http://qnadam.hu/ 2006.04.03. 11:44:31

off: valaki lője le ezt a szánalmas commentspammelő barmot! köszi.

newl 2006.04.03. 12:02:12

A napokban erőteljesen gyorsult a rendszer, leginkább a nagykép betöltésen vettem észre. Jó dolog ez, és grat hozzá, de feltöltéskor eleve nem kellene sokmegapixeleket engedni...
De ezt majd az illetékes elvtársak eldöntik.. :)

StGermain · http://feketeretek.freeblog.hu 2006.04.03. 12:27:57

mennyien regisztráltak ki a wiwből?

ric 2006.04.03. 14:42:00

szerintem nem ez a leggyakrabban feltett kérdés!!! :-)

StGermain · http://feketeretek.freeblog.hu 2006.04.03. 14:52:38

hehe _:) mondjuk egy lista is érdekes lenne a törölt felhasználókról...pl 50db dathvadernagyúr ilyesmik.

klemm 2006.04.03. 15:10:48

Lehetne újra meghívót osztani? Mondjuk úgy, hogy aki mondjuk, két héten belül nem regisztrál be, azt a meghívót újra lehessen használni?
Szerintem ez nem lenne rossz megoldás. Kapjon, mondjuk mindenki hármat :-D

törzsmókus 2006.04.03. 15:15:29

Na, ^ EZ ^ a leggyakrabban feltett kérdés!!! :-)

tns 2006.04.03. 15:16:30

inkább arról írjatok hogy mikor készül el az oldal. mikor fog működni az összes funkció?
egyáltalán folyamatban van valami fejlesztés?

iwiwer 2006.04.03. 15:58:30

Minden elismerésem az IWIW -es gárdának!
Egy ekkora forgalmú oldalt működésben/karbantartani óriási munka.
Hajrá, hajrá. Csak így tovább. És köszönjük!!

iwiwer

gecko 2006.04.03. 16:23:16

írjatok inkább a meghívókról... mindenkit az érdekel, miért nem lehet valamit mondani...?

TeeJay 2006.04.03. 17:40:52

nem semmi ez a majdnem 20millió lapletöltés naponta. csoda hogy nem bírja a rendszer? :)
mi lesz itt ha majd 1-1,5 millió iwiw tag lesz?
napi 100millió lapletöltés? :D
az már döfi lenne

sok sikert a fejlesztéshez.
nekem nem hiányzik a meghívóküldés így is elegen vagyunk meg a sok kis kamuregisztrált meg ilyenek is idegesítenek.
pláne azok akik versenyeznek másokkal hogy ki tud több ismerőst gyűjteni. szánalmas :D

Ca3sar 2006.04.03. 17:48:42

Nem lehetne a 0 ismerősös emberkéket kilövöldözni? Aki jelen van, annak is 1 meghívója van alapból. Olyat, aki 0-val van, vagy 1-el, ki kéne rakni mondjkuk 1, vagy 2 hónap után... sok felesleges, használaton kívüli acount-tol megszabadulhatna a rendszer...

Dudu · http://u-dunkers.uw.hu 2006.04.03. 17:58:42

Először is gratulálok az iwiw csoportnak hogy egy ilyen rendszert összeépítettek és fenttartanak.. királyok vagytok.. nekem mint online "kit ismerek program" nagyon bejön... 1000x jobb mint vmi hülye társkereső.. itt a lényeg a régi barátok megtalálsa és olyan ismerősöké akit másmilyen módon nem érhetnénk el..köszönjük

Dudu from Underground Dunkers

Nagy Nikoletta 2006.04.03. 18:19:01

Sziasztok!
Kétségbeesetten próbálom elérni a gépházat, de egyszerűen nem sikerül. Írtam nekik mailt, próbáltam őket hívni telefonon, de mintha nem is léteznének. Egy adatlap kezelését szeretném Tőlük kérni, a legjobb barátomét, aki nem is olyan rég meghalt. A barátai közül, tudom, hogy sokan bejelölték őt, és én ezeket szeretném visszaigazolni. Szóval, ha valaki tudja hol lehet őket utólérni, keressen meg a wiw-en, az ELTE TTK-ra járok biológia-környezettan szakra, ilyen Nagy Nikoletta nincs több.

Előre is köszönöm, bárkinek, aki segít!

Niki

ádám 2006.04.03. 18:35:13

Szerintem sem kell hogy több meghivó legyen. Igy is sokan vagyunk és lassu a rendszer.
De Gratu az iwiwes bandának , nem kis meló ezt kezelni.

Green 2006.04.03. 19:01:27

Ádám!

SZerintem se kell több meghívó és te is nyugodtan törölheted a regedet.

Nippon 2006.04.03. 19:11:05

Legrövidebb út nem működik. Már rég:-((
Még jelezve sincs, hogy bocs de nem müxik.

Összetett keresés nem megy :-((((

The End

Drecoh 2006.04.03. 19:34:52

Mi van a lassulással? Az internet vagy a szerverek lassúak?

StGermain · http://feketeretek.freeblog.hu 2006.04.03. 19:51:07

elég nagy a fáziskésés a wiwblog és a wiw honlap között. pedig sztem ugyanaz a brigád szerkeszti. na mind1. csak tényleg jó lenne ha kiírnának annyit h nem működik eez és ez mert feljesztjük, meghívó projecten dolgozunk szevasztok.
egyébként meg respect persze.

kola58 2006.04.03. 19:52:46

Sziasztok! - kérdés: hogy lehetne gépháznak közvetlen üzenetet küldeni? Ha azért nincs új meghívóra lehetőség, mert nincs kapacitás, miért nem lehet a 0-kapcsolattal rendelkező usereket kilőni? Ha befagyott egy meghívó, miért nem lehet újra használni? Aki elküldte, és hetekig semmi választ nem kap, tudná újra használni!!

kola58 2006.04.03. 20:13:38

Csak egy ötlet: Ha az összetett keresésnél a keresési feltételek bővíthetőek lennének, pl.:érdeklődési pontok, hobbik, stb. szerint, azt hiszem néhény szponzor még a mostaninál is többet láthatna a *wiw-ben. Az pedig a gépháznak jelenthetne fejlesztéshez némi segítséget...

Geza 2006.04.03. 21:14:10

Akkor lesz újra meghívó, ha drasztikusan visszaesik a látogatottság...ugyanis, ennek az egésznek egyszer vége lesz, de ezt érdemes minél tovább húzni, mert ezzel lehet maximalizálni a hasznot.

A WiW-eseket tisztelem, mert bebizonyították, hogy egy jó ötlettel, születési hendikepp nélkül is lehet millió pénzt keresni.

Dzsos 2006.04.03. 21:40:13

Van meghívóm, mégsem tudom meghívni az egyik ismerősömet, ez miért van?

Nippon 2006.04.03. 22:09:30

Dzsos, nem olyan nehéz az!
Biztos nem egy e-mail cimet irsz be.

én 2006.04.03. 22:18:40

Ne statisztikákat mutassatok hanem dátumot modndjatok, h mikor lesz minden a régi...

matoba 2006.04.03. 22:19:00

Hogy lehet meghívóhoz jutni? Még csak kb. 3 hónapja vagyok itt. Esetleg számít az idő is???
Köszike!!!

gyuriqa 2006.04.03. 23:03:46

Kezde uncsi lenni ez az iwiw, én már elértem a jellenlegi társaságban az ismeretségi korlátomhoz...
Nincs több ismerős, kicsit uncsi is így feljárni. Kiszórhatnátok pár ezer meghívót...

azaki 2006.04.03. 23:08:59

Ez mond szép és jó, de mikor lesz meghívó? :D Reklám is van, TVben is voltatok, a péz is jön, fejlesszünk kérem :)

manguszta · http://www.manguszta.weblapja.com 2006.04.03. 23:16:11

matoba: egyik mód a már jól bevált várakozás, másik, hogy könyöröx az ismerőseid között, hogy adjanak át neked 1-et. Most derül ki, hogy ki az aki önzetlenül odaadja a sajátját...rgo fel is tudod mérni, hogy hányan vannak azok, akikre bármikor számíthatsz. Ki van ez találva ;)
Ja és nem számít, mióta vagy itt.

manguszta · http://www.manguszta.weblapja.com 2006.04.03. 23:17:26

Egyébként a verebek azt csiripelték, hogy áprilisban újra korlátlan lesz a meghívóküldés! Ez most akkor egy hoax volt? Még annyit azért szeretnék mondani, hogy nem értek egyet azzal, hogy sorban letörölgettétek az épületek (esetenként egyetemi karok) accountjait! A Fanta szőlő meg ott szánalmaskodik a lehetséges ismerőseim között, hát, mit ne mondjak okádék.

bídzsí 2006.04.03. 23:43:59

Manguszta, még nincs vége áprilisnak! :-)
Sőt, még csak épp elkezdődött.

slash 2006.04.03. 23:46:56

fanta szőlő eltűnt je:) sztem elég mondjuk havi 1 meghívó... ésperzse törölni a 0ismerősös vkiket. meg vmi időkorlátot szabni, ha vki nem jön fel fél évig (ebben bőven benne van a nyáriszünet, vagy egy kiadósabb kóma...) azt törölni!

embalu 2006.04.04. 00:07:38

Nagyon jó ez a világmegváltó ötlet, hogy a passzív usereket törölni, csak épp semmi előnye nem lenne, ezek ugyanis nem generálnak forgalmat. Találjatok ki jobb megoldást! A feltölthető képek méretének korlátozása okos lenne...

András · http://www.oneheadedman.com 2006.04.04. 00:21:22

Helló!
Nekem annyi javaslatom lenne, hogy eljuttok oda, akkor kéne egy szűrő funkció az üzenőfalhoz. Mindenki találkozott a jelenséggel, hogy 3-4 user fórumot csinál az ismerőseivel és neked csak annyi jön, hogy "Igen, Kata, szerintem is" meg "Hát ez tök jó, :D"
szóval kuka! és halált rájuk, muhaha!

JGyuri 2006.04.04. 00:32:54

Tényleg le kéne korlátozni a képméretet. Nekünk lassú, nektek szívás, amikor valaki az 5 megapixeles szeplős pofáját mutogassa.

IMHO a rendszerben levő összes képre rá kell ereszteni egy átskálázó robotot.

vvega6 2006.04.04. 01:23:14

Ami azt illeti, nekem még azt az 1 szál meghívómat sem sikerül elküldenem! A küldő oldalon nincs olyan gomb, hogy "elküldés", csak olyan, hogy a "meghívó megtekintése" vagy mi. De amikor azt megnyomom, egyszerűen törlődnek a beírtak, és visszakapom az üres űrlapot.
Légyszi segítsetek nekem, mert egy gyönyörűséges hölgyet szeretnék meginvitálni, és bevallom, piszkosul szeretnék nála egy jó pontot elérni!
Köszi!!!

Törzsmókus 2006.04.04. 01:53:00

A nullás júzereknél oda van írva hogy *törölt regisztráció*.
sok analfabéta sügér :S

Izzy 2006.04.04. 08:14:41

vvega6! Add át nekem a meghívódat, majd én meghívom a gyönyörűséges hölgyet és megmondom neki, hogy valójában a te nevedben volt! :)

Dzsos 2006.04.04. 08:20:35

Üdv
Nekem is ugyanaz a bajom mint vvega6-nak, és a változatosság kedvéért én is egy hölgyet szeretnék meghívni, de nálam is csak a meghívó megtekintése jelenik meg, aztán meg eltünnek az adatok, de marad az 1 meghívó... és már 3 féle email címmel próbálkoztam de semmi! Mi lehet a baj?

Ecsedy Áron · http://www.holgyvalasz.hu/ 2006.04.04. 13:15:15

Négy dolgot jegyeznék meg:

1) eltűnt fantaszőlő (végre), de viszont nem működik a funkció
2) az ismerőseim nem lehet jelentkezési sorrendbe tenni, mitöbb a lehetséges oldalak is össze-vissza vannak 'sorrendbe' téve
3) az intézmény/cég/szervezet-usereket MIÉRT NEM TÖRLIK, amikor ugyanazt a célt szolgálják, mint az egyéb fal/gyűjtő-felhasználó ID-k
4) Miért nincsen egyértelmű szabályzata az iWiwnek, amiben meghatározza mit tehet és mit nem? Értelmezésem szerint a 2003. évi C. törvény hatálya alá eső szolgáltató esetén bírság szabható ki, vagy akár felfüggeszthető a szolgáltatás pl. a felhasználók törléséért abban az esetben ha azokat nem konkrét szabályzatban taxatíve felsorolt indokok alapján történik. LD. 68. § (3) a)"jogszabályban, a hatóság határozatában, bejelentésben, hatósági engedélyben, általános szerződési feltételben foglaltaktól való eltérés" A helyzetet súlyosbítja, hogy jelentős piaci erőfölénnyel rendelkező szolgáltatóról van szó.

pepe 2006.04.04. 13:48:43

Én azt szeretném kérni, hogy töröljék az összes olyan idiótát, aki minden fórumon azért rinyál, hogy "adjá' má meghívót", aztán kiderül, hogy ugyan volt neki egy, de azt olyannak adta, aki le se szarja. Eddig azt hittem, hogy ezek azért sírnak, mert egy barátjuk nagyon be akar kerülni, erre kiderül, hogy nem erről van szó, csak egyszerűen jól esik neki meghívót küldözgetni. Agyam eldobom, komolyan.

Szóval én nem akarok meghívót! Egy "kisebbségi".

::invert:: 2006.04.04. 14:48:35

szép... igen.
A baj csak az, hogy mi (*WiW tagok) nem látjuk a gépház működésének minden szegmensét. Van ott bőven informatikai és pénzügyi gond.
Ezzel szemben el kell mondanom, hogy nem értem hogy működhet az oldal keresés nélkül. Rendben, nem tudok meghívót küldeni. De a jelenlegi tagok között sem tudok most keresni.
Gyanítom lesz változás. De mikor? És mikor jelzi ezt a Tisztelt Gépház?

trueida 2006.04.04. 15:47:53

Üdv!
Kedves tagok és működtetök!
Igen, eddig már hetek teltek el, hogy kerestem a fórumot a "tisztelt gépházzal" való kommunikációra!
Rendben, hogy várok, hiszen én egy megtisztelt tag vgyok egy zártkörű rendszervben, ahol legalább a többség őszintén és komolyan játszik.
Ezért seretem, mert egy nyílt, korrekt, interaktív névjegytároló (Igazán jó ötlet!)
Viszont a tájékoztatás ma egy alap, egy minimum még a gépház részéről is.
Elfogadom, hogy nem működik a kereső, néha a levelező sem, már napok óta, de erről semmi infó, semmi tájékoztató semmi, hogy miért és meddig várunk és akkor a kényes meghívót még nem is említettem, hogy arról mit lehet tudni, ...!!!!????
Mindenben egyet értek Ecsedy Áron levelével itt!(De hol a válasz reagálás, vagy tett!?)
Tehát erre a kis "be irogatásomra" lesz legalább valami kollektív válasz, majd megoldás?
Igyekszem türelmesen várni, de könnyebb, ha tudom miért!
Sőt, ha látom a friss üzenetekben a bejelentkezésemkor, hogy hogy áll a mi gépházunk!
Köszönöm, igyekszem tisztelettel és türelemmel várni.

esznel-legyel · http://www.box.hu/ 2006.04.04. 16:45:07

OFF: altalanos iskolaban tanitattnam a RESIZE-t.. hihetetlen mennyi betonjuzer van a 10 mpixeles kepekkel. lehet ezek terhelik legjobban a rendszert?

mas dolog: valami keszulodhet, ha semmi sem mukodik es csond van. holnap az lesz a kezdooldalon, hogy korlatlan meghivokuldes ujra? jo lenne... sok haverom es csaj van akiknek kene meghivo, de ismerettsegi koru(n)kbol mar mindenki elhasznalta. ja es valaki egy masik forumon mondta (asszem az egyesult arab emiratusokrol szoloban) hogy lehetne ilyen kivansaglistat csinalni a jo tippekbol es odairni hogy megvasolisthato-e vagy negativ. nagyon jo otletnek tartom.
latom a fantas reklamot is kiszedtetek, haladas. legyen jo mindenki, udv: esznel-legyel

Péter 2006.04.04. 16:51:37

Valami "fájlcserélő hálózat"-szerű szétszórt izé kellene, különben hogy tudja így majd a wiw befogadni a föld lakosságát ? :-)

Véleményem szerint hiábavaló arra várni, hogy majd csökken az érdeklődés.
Terhelésmentesítésnek a képek kiiktatását javasolnám legrövidebb út, keresés korlátozása helyett: aki képeket akar, az belinkeli a tár.hu-s lapját, s kész. Vagy egy párkilós kisméretű kép maradhatna avatarnak vagy minek.

De bárhogy döntsenek a fejek, gratula és köszönet a wiw-ért, és hajrá!

6r7ir 2006.04.04. 17:37:52

Lehessen a barátnők/barátok iwiw-jét is látni az adatlapon aki meg akarja adni !!!

Mondjuk ott ahol azt lehet beállítani, hogy "kapcsolatban" !

ant 2006.04.04. 17:42:14

"auditalt oldalletoltes"

Akkor en most rosszfiu vagyok, mert letiltottam az audit.* -ot? Igaz, igy erezhetoen gyorsabb lett az iWiW... Szerintem.

Andi 2006.04.04. 19:58:01

Pepe, ez nem igaz^-^
Nekem azért kell meghívó, h a legjobb barátnőm felkerüljön *hipp-hipp*

pepe 2006.04.04. 20:09:56

Természetesen akkor nem rád vontatkozik a kihonásom, de olvastam több olyan hozzászólást is, hogy "jaj, beragadt a meghívóm, adjátok vissza légyszi légyszi". Na most ilyenkor azért csak felmerül bennem, hogy vajon milyen kib**tt fontos lehet az az egy nyomorult meghívó, ha sikerült elküldeni olyannak, aki tesz az egészre.

Ilyenkor aztán különösen dühít, ha egy blogot ezzel sírnak tele.

Amúgy azzal tök egyetértek, hogy a gépháznak ennél sokkal de sokkal interaktívabbnak kellene lennie.

yo 2006.04.04. 20:54:50

nehany megjegyzes az elegedetlenkedoknek:

1, ne kovetelozz. kepzeld el, hogy csinalsz egy klubot, ahova mindenki ingyen bemehet es szorakozhat. aztan egy ido utan elkezdenek nagyon sokan lenni, mar oxigen sincs, es szinte a fejedet veszik, mert nem engedsz be megtobb embert, es mert nem veszel egy palotat a sajat penzeden, amibe megtobben be tudnak menni.

2, ha unod, ne hasznald. nagy az internet, sokmindent lehet rajta csinalni. es ott van az interneten tuli vilag is.

3, senkinek se lesz jobb attol, hogy torolnek nehany felhasznalot. nem valoszinu, hogy az iwiw tarhelykapacitasbeli problemak miatt lenne lassu. itt inkabb a forgalom okozta terhelesrol van szo, amihez egy bitet se tesz hozza az, aki 6 honapig be se jelentkezik, de ezt irtak mar masok is.

4, ha jol lattam, akkor a kepeket egy kulon szerver kezeli, ugyhogy altalaban veve az iwiwet nem nagyon lassithatjak a nagy kepek. csak a kepletoltos reszeit.

Berci 2006.04.04. 21:08:38

Egyik ismerősöm jelezte, hogy nem működik rendesen az iwiw és három napja szó nélkül kidobta. Na ezt magyarázza meg valaki. Írtam az oldal szerkesztőinek, de nem válaszoltak. Ha már egyszer vki regisztrált és a server hibájából lett törölve minden figyelmeztetés nélkül, akkor talán kéne neki újabb meghívó, nem? Mert ugye ez így nem igazán korrekt. És még finom voltam! Üdv mindenkinek! B

Tibi 2006.04.04. 21:20:53

Üdv Mindenkinek!

Csak annyit, hogy én nagyon szeretnék egy IWIW meghívót saját részre.
És még akkor is kitartok ha esetleg lassú a rendszer!

Csak gratulálni tudok az IWIW-es csapatnak!

Ecsedy Áron · http://www.holgyvalasz.hu/ 2006.04.04. 23:17:16

Már nem azért, de szerintem vagy gáz van a gépházban, vagy valaki meghekkelte az iwiwet...

Feltünt egy Márkfy Gergő (Gerike) nevű felhasználó, akiről nem tudtam kicsoda, viszont amikor a reglapját megnéztem, akkor az derült ki róla, hogy TÖRÖLT felhasználó. Ellenben nem akart eltűnni a vissza-nem-igazolt bejelölések közül. Gondoltam, ha jelzem, hogy ismerem, akkor mivel törölt, akkor kikerül a rendszerből.

DE: nem került. Tehát van egy élőhalottunk: ugyanis vígan írogat az üzenőfalra. Ráadásul valszínű elég rutinos róka, mert 2670 ismerőse van... Ráadásul törölhetetlen, mivel már törölt!

Van valakinél ezüst format c:?

manguszta · http://www.manguszta.weblapja.com 2006.04.05. 01:07:16

yo: 4)

nem az a legnagyobb baj, ha lassítják az iwiw-et, hanem az hogy 2 megásak és 10 megapixelesek, megvárnám én, de 1-2 perc után is csak a homloka vigyorog... lassú nettel akár 5 perc, mire az állát is megpillanthatom.
úgysem tanul meg mindenki egyik napról a másikra képet átméretezni, valaki nem is akar soha megtanulni, ígyhát a legmegfelelőbb lenne, ha alapból úgy töltődne fel a kép, hogy már egy algoritmus lekicsinyítette mondjuk 640*480-asra, vagy neadjisten 480*640-esre, mert ilyen is van :)

Ric 2006.04.05. 07:10:59

Nos ha már fejlesztéseket eszközöltök az oldalon, jó lenne ha Operával is tökéletesen menne minden mert itt és most jelzem, hogy hibák vannak az oldal működésében.

Vivi 2006.04.05. 08:21:00

Sziasztok!

Kérdés a gépházhoz (remélem elolvassátok!!!): a megbecsült egyetlen darab meghívómat február 13-án küldtem el egy ismerősömnek.A meghívó érvényessége április 11-én lejár, ő azonban még meg sem kapta, az csak nálam virít "függő kapcsolat"-ként. Van rá esély, hogy a határidő előtt regisztrálni tud? Mert így könnyes szemmel konstatálom,hogy elúszott a meghívóm, ő meg még nagyon sokáig nem nyerhet betekintést az iWiW csodás világába! Szóval?

esznel-legyel · http://www.box.hu 2006.04.05. 08:39:41

De nem igaz, hogy nem lehet leszedni egy kepszerkeszto progit (pl IrfanView) amivel ket gomb lenyomasaval (asszem ctrl+r) mar lehet atmeretezni....! akkora almak vannak hogy nincs ertelme ennek a kepfeltoltos hulyesegnek...

manguszta: szvsz jobb lenne 640*480 helyett a 800*600-as, mivel mar eleg sok embernek (koztuk nekem is) nem 1024*768 a desktop resolution, hanem pl esetemben 1280*1024. es azon egy VGA kep feler egy bolhacirkusszal.

én 2006.04.05. 09:38:57

Nem tudom, mit vagytok úgy oda a nagy méretű képektől. Nem kell megnézni őket és kész, ha meg annyira kíváncsiak vagytok rá, míg letöltődik, várjatok türelemmel.
500.000 felhasználóval számolva, mindenkinek van 2 megabájt tárhelye, ez egymillió megabájtot jelent, ami 1.000 gigabájt. Manapság ez lópikula, mikor 250 gigás vinyókat tucatszám árulnak stb..., ha nem is így működik ez. Ez elenyésző dolog valószínűleg a rendszerhez képest...

Smuciliba 2006.04.05. 12:17:33

Kedves Gépház!
szeretném törölni ismerőseim közül Márkfy Gergőt, alias Gerikét, de nem tudom, mert azt irja a rendszer, hogy torolt felhasználó, igy a "törlöm ismerőseim közül" gomb nem jelenik meg... Kérlek segítsetek!!!
Köszi, Jakab Judit

StGermain · http://feketeretek.freeblog.hu 2006.04.05. 12:45:35

és ahhoz képest h törölt felhasználó, még mindig aktívan irogat a faliújságra _:D lol

Ecsedy Áron · http://www.holgyvalasz.hu/ 2006.04.05. 12:58:19

Javaslat mindenkinek: Gerikét tessék simán kizárni az üzeneteknél és nem jelenik meg a faliújságon sem. (már BESZÉLTEM az érdekeltekkel, csak úgy látszik vmi gond van, hogy még nem végezték ki...)

Másik: TELEFONON várakozás és tökölés nélkül azonnal kompetens személlyel lehet beszélni az iwiwnél (cégismertető pont a lap alján jobbra).

Üdv
á

Drecoh · http://2005.09.04. 2006.04.05. 16:22:09

Mikor lesz nem IWIW beta hanem IWIW?

Doro 2006.04.05. 20:57:49

Én csak annyit szeretnék, hogy március 5-én kerültem fel az IWIW-re és azóta egyetlen egy meghívót sem kaptam. Mi alapján működik ez? Csak egyetlen egyet szeretnék, mert egy nagyon nagyon jó barátnőmet szeretném meghívni, de már több mint egy hónapja hiába lesegetem nincsen.
Előre is köszönöm.

BendePapi · http://iwiw.blogter.hu/ 2006.04.05. 21:49:20

Yo kiemelése egy kis pontosításra szorul:
iwiw.blog.hu/2006/04/03/a_gyakran_ismetelt_kerdes_vissza_az_alap#c10581

Azt írod: "ha jol lattam, akkor a kepeket egy kulon szerver
kezeli, ugyhogy altalaban veve az iwiwet nem nagyon lassithatjak a nagy
kepek. csak a kepletoltos reszeit."

Szerinted a képletöltésnél, ha valaki 2 megapixeles képet tol fel magáról
(ami szíve joga), azt a megtekintő felhasználók más IP hálózaton (dedikált
internet kapcsolaton) fogják tudni elérni? Nagyon tévedsz, ugyanúgy
lassítja a rendszert, feleslegesen viszi a sávszélességet (ami kisebb kép
esetében nem lenne annyira kiterhelve).

Mindezt azért fontos leírni, mert sokan azt hiszik, mindegy hogy 10 db
200kB vagy 1 db 2000KB képet rak fel az iWiW tag. Akkor lenne mindegy, ha
mindet végignézed. Ha egy kép élvezhető minőségben, mondjuk 800x600
felbontásra van átméretezve, a madzagon (hálózati kábelen) a
felhasználóhoz jóval gyorsabban jön le, már a mérete miatt is
(függetlenül, milyen cache és gyorsító szerver van alátolva) és a
letöltési idő felaszbadult részén már újabb kéréseket tud a szerver
kiszolgálni.

Mindezt azért gondoltam leírni, mert igenis fontos, hogy tisztában legyen
mindenki: lehetőség szerint kis méretű, ésszerűen optimalizált
képet toljon fel. Persze a többséggel egyetértek, mikor az ilyen
funkciót szerver oldali átméretező eljárással kéne tudni kezelni,
nem pedig a felhasználóra bízni.

Anno írtam már erről [iwiw.blogter.hu/?post_id=12511], de mivel az
ottani kommentek között is volt értetlenkedő, megírtam most ide is...

yo 2006.04.05. 21:56:31

BendePapi:

mindez igaz, de valoszinuleg az iwiw nem annyira a kepek altal felemesztett savszelesseg miatt lassu, mint inkabb a 20M oldalletoltes szamitasigenye miatt. ha nem igy lenne, akkor mar regen lenne korlatlan meghivo, kisebb kepekkel.

Marci 2006.04.06. 16:55:06

Doro ez felháborito.
Erröl pont egy vers jut eszembe:

"Márciusnak idusán meghivora várván
Gépem elött bambába leskeledek árván"

Ca3sar 2006.04.06. 17:27:17

HÁt nem tudom.. Ha nem a képek miatt, nem a sok üzenőfal hablaty miatt, nem a sok "már törölt user" miatt (nem értem, ezeket miért nem tudják TELJESEN törölni)... akkor mivan? TÁmad a SKYNET, vagy a MÁTRIX??? Beírhatna egy tényleges OP valamit...Nem csak megcsinálni kell a fórumot, és "had írjon a sok emberke azt, amit akar", hanem néha ránézni, mik az igányke, mik a kérdések, és legalább EGYSZER reagálni egy hónapban az értelmes kérdésekre (nem az "aggyámeghívót"-ra gondoltam persze..). Üdv

Nagy Dániel 2006.04.06. 21:38:16

hát olvasom itt a sok "nem kell meghívó üzenetet..." nem az lenne pont a lényege az egésznek, hogy az ismerőseimmel kapcsolatot tudjak itt tartani? de ez nem megy tökéletesen, ha nincs fent minden ismerősöm...

De ez csak a privát véleményem volt...

Nippon 2006.04.06. 22:20:17

Szerintem sem kell több meghívó.
Mostantól jön a törlés!
Az a száz akit egy nap a legtöbben jelölnek törlése az megy az archivba.

Jajjj mennyi hülyeség van mostánság a emberekben!

Persze, hogy lesz meghivó csak az a kérdés, hogy magyar euró lesz-e előbb vagy meghivó :-)))

Az anyát fejlesztést volt itt a beirásra!! (Szinvakoknak nehezebb.

[HUN]AK47® 2006.04.07. 09:12:18

Egyébként mikkorra várható hogy elég lesz a rendszer kapacitása a meghívók újbóli küldésére? Ez marhára nem jó hogy senki semmit nem ír, miért van az hogy más hasonló rendszerek nem csinálnak ilyet? (vagy nincs egyáltalán meghívó vagy ha van akkor abból sok és rendszeresen)

Nippon 2006.04.07. 20:14:36

Érdekes, hogy valaki regisztrál március 21-én és rögtön meghivhat két embert (legalább is enniyen be is regisztráltak).
Regisztrál és valaki rögtön átadta neki a drága meghívóját.

Na azért ennyire nem vagyunk hülyék.
A rendszerben vannak egyenlőbbek.

Ja ha valaki milliárdos akkor megteheti.

[HUN]AK47® 2006.04.07. 20:21:40

Naja... valaki csinálhatna egy ellen-iwiw-et, amit nagyobb kapacitásra méreteztek... :P
Ez így nagyon nem jó, lehetett volna sejteni hogy egy bizonyos szint után már ez lesz... a Kínai lakossággal is kb. ez történt, ha az 1,2 milliárd ember (lehet hogy már 1,3 vagy 1,4) vállal 1 gyereket az is elég sok gyerek. Az iwiw is ugyanígy járt, csak itt nem a rizs kevés, hanem a rendszer kapacitása :D:D:D

Petzjo 2006.04.07. 20:53:57

Audit köszi:
nem mélyedtem bele bővebben (értsd TCP/IP csomag elemzés a várokzási időkre) de vajon véletlen-e, hogy az Opera mindig akkor akad le, amikor az audit.median.hu request küldésre kerül...

Petzjo 2006.04.07. 21:19:17

RE: [HUN]AK47®
persze lehetne hasonló rendszert készíteni
ötlet, technológia van, kedv (anyagi fedezet) nincs - én többekkel is beszéltem ez ügyben, de a befektetendő energia (idő + pénz ) túlságosan nagy a megtérüléshez képest...
a kapcsolati rendszer kérdéskör gráf matematikailag sem egyszerű, de lehet, hogy ezen rendszer hibája pont ez, hogy nem adatbázis modellből indul ki, hanem matematikai modellből :)

[HUN]AK47® 2006.04.07. 21:35:26

Petzjo, én nem vagyok jó matekból, és nem vagyok informatikus sem, csak 4 évig tanultam középsuliban informatikát, de alig ragadt rám valami. Remélem sikerül valamit elérniük, mert lassan mindenki megunja az iwiwet, és mindenki cseszni fog feljönni, leesik a népszerűség, a befektetők meg reklámozni kívánó cégek meg elmennek a francba és kampec lesz az iwiw-nek, úgyhogy jó lenne ha sietnének azzal a kapacitásbővítéssel... a Fanta szőlővel az volt a gagyi hogy zölddé tette az ismeretlenek ablakát, meg a "Kit ismerhetek" ikonon kukoricának látszott, de inkább legyen 20 Fanta kukorica, :D meg az a gusztustalan ujjas reklám is ok, ha ebből lesz pénz a fejlesztésre, mert hugomnak meg pár ismerősnek beígértem hogy meghívom, és már 1 hónapja iwiw-en vagyok és 1 darab sincs...

TaMy 2006.04.08. 11:13:10

Sziasztok! Az lenne akérdésem, hogy a meghívóban fel lehet sorolni több email címet, vagy csak egy embert lehet meghívni? Kérlek gyorsan válaszoljatok!

newl 2006.04.08. 11:40:29

úgyis rájössz...
no comment

TaMy 2006.04.08. 11:45:24

Akkor miért nem tudod most leírni????? Segítőkész vagy, mondhatom...

newl 2006.04.08. 12:26:17

Logikátlan lenne egy meghívót több címzettnek elküldeni, nem?
Hogy konkrétabb legyek, csak egy címre tudod elküldeni.

esznel-legyel · http://www.box.hu/ 2006.04.08. 12:30:58

szerinted akkor sírnának az emberek ha több embert lehetne meghívni 1 meghívóval???! gondolkozzál már te alma...!

TaMy 2006.04.08. 13:59:26

Aha...akkor a meghívóban a sugóban miért írják azth: ide írd azoknak az email címét akiket szeretnél meghívni. Az email címeket válaszd el szóközzel, veszzővel....

[HUN]AK47® 2006.04.08. 16:21:39

Emberek!
Attól hogy valaki nem ért a számtechhez még nem kell leugatni te se úgy születtél, hogy tudtál 5 programnyelven programozni meg operációs rendszert konfigurálni, van aki eddig nem került közelebbi kapcsolatba a számítástechnikával.

(És még én vagyok a rosszindulatú, cskazért mert sürgetem a meghívókat és utálom a diktatúrákat)

Nippon 2006.04.08. 18:16:46

TaMy

A többesszám még a rági szép időkből van, amikor korlátlan meghívás létezett.
Rég volt.
Most új vilg van.
Sokan vagyunk. Mi.
Egy két embernek ki kell lépnie, hogy újak jöjjenek.

Akadék 2006.04.09. 12:37:46

HVG legfrissebb szám: Cseh Gábor (iwiw): " a korábbiakkal ellentétben mégsem tervezzük a korlátlan meghívó visszaállítását."

TaMy 2006.04.09. 18:33:34

Köszi szépen...Csak nem nagyon értettem, hogy ha nem lehet már küldeni, akkor miért nem javították át... Na mindegy! Kösze

Luca 2006.04.09. 18:47:54

Szerintem, ha a régi meghívók ápr. 11.-én lejárnak, akkor utána lesz (legalább 1 db) új meghívási lehetőség. Legalábbis ez így logikusnak hangzik...

Nippon 2006.04.09. 19:10:17

A meghívó, akkor jár le 60 nap múlva, ha elküldik.
Tehát akinek még most is megvan a meghívója és most küldi el az majd június elején jár le.
Persze a többség elküldte a meghívóját.
Azt, hogy aktiv felhasználóknak mennyi fel nem használt nem tudjuk.
Csehgabi biztos.

Azt kellett beirnom,hogy PRLJX (de marhára nem olvasható jól)

menyus 2006.04.10. 13:15:01

Van egy óriási nagy probléma! Ez pedig az, hogy a meghívók korlátozásával az oldal elveszíti a funkcióját! Értem én, hogy fejlesztés meg sok munka, de pillanatnyilag használhatatlan az oldal, ezt előbb-utóbb megunják a kedves vendégek...

[HUN]AK47® 2006.04.10. 14:26:10

meynus, szívemből szóltál :D
Én is unom hogy nem tudom meghívni a hugomat meg pár havert meg csajt, mert ha lenne meghívnám őket tuti meghívnám!
Egyszer ennek is vége lesz, mikor majd újra lesz meghívó meg "legrövidebb út"

Andi 2006.04.10. 15:19:30

április 10.
Nyíregyházán minden iWiW tag kapott tíz darab meghívót 2006. április 10-én 13 óra 10 perckor
ez igaz???

Gergő 2006.04.10. 15:34:05

Gondolj csak bele! A gépház szerint egyetlen meghívás miatt is ugrásszerűen nő a forgalom..ha több száz usernek adnának 10meghívót fejenként,mi lenne?Összeomlana az egész.
Szerintem nem igaz.

Kata 2006.04.10. 16:15:28

Mikor kapunkmeghívót?
Február közepe óta vagyok csak tag,de még 1etlen meghívót sem kaptam...

newl 2006.04.10. 17:34:05

Igen Andi, igaz.
14-én pedig a tápiószecsői Kossuth utca páros oldalának lakói kapnak fejenként 5-öt, kivéve özv. Kovács Kálmánné Ica néni Kossuth utca 22 szám alatti lakost, mivel ő az előző rendszerben eltitkolt 3 malacot.

Andi 2006.04.10. 18:29:52

oké, kösszke

[HUN]AK47® 2006.04.10. 19:51:02

Ezt de utálom... tuti valami agyas felröppent pár kamut aztán mindenki ki van éhezve a meghívókra, így a legszarabb kamunak is bedőlünk, amúgy meg az én szememben egyre inkább mennek össze ezek az iwiw-fejlesztők, olyan ez mint egy leromló városrész. Ez egy bazi nagy láncreakció, sztem nemsokára egyesek már a profiljukat is eladják... Az adatokat át tudod írni, az isemrősöket törlöd, felveszed a sajátjaidat. Ha ez így megy tovább hogy a meghívóról csak 1-2 kamu röppen fel hetente és a fejlesztők részéről meg senki sem ír vissza, akkor lehet hogy eladom a profilom, az a 90 ismerős nem nagy cucc LOL :D

Emberek! hová vezet ez? lassan ismerkednem kell, dobok a másodszintű embereknek egy levelet hogy ismerkedjünk meg azt szevasz... alig pár ember regisztrál. Amúgy meg miért nem számoltak vele, hogy ez lesz? amíg egy kis sz*r volt amit még angolul se lehetett elérni, és csak 1-2 bme-s meg eltés ismerte, addig nem volt gond de akkor nem is regeltem volna fel. Azért regeltem mert mikor regeltem akkor szűnt meg a meghívás "időlegesen", ami már 2 hónapja tart, a hugomat meg kell hívnom, mert beígértem neki, meg pár havernak...

Miért van az hogy néha nem müxenek cuccok? pl a legrövidebb út? Kezdem azthinni hogy az iwiwet már karban sem tartják, az összes fórumban erre panszkodik mindenki, és semmi sem történik.

matyko 2006.04.10. 19:55:27

Ténleg kapott minden nyíregyházi user 10db meghívót. Tanusíthatom, én is az vagyok. Lehet, hogy kis kompenzálás azárt, mert a nyíregyházi usereknél nem írja ki a városnevet a rendszer.

[HUN]AK47® 2006.04.10. 20:01:53

matyko az komoly :D
bezzeg én, mint Pécsi egyetemista patkány nem kapok... lehet hogy tényleg csak adott időkben adogatnak majd, adott felhasználóköröknek?
Az vicces lenne. De remélem mindenki sorra kerül valamikor.

porcica 2006.04.10. 20:31:38

Nagyon nagyon nagyon zavar, hogy nem adnak ki új meghivókat. Én ugyan nem fogok könyörögni mindenféle ismerőseimnek, hogy ugyan dobjatok má meg eggyel...de nagyon drukkolok a fejlesztőknek és mindenkinek aki a gondok megoldásán munkálkodik, hogy haladjanak valamire. Hajrá skacok. Azért látom, hogy egyes kedvenc ismerőseim bejutnak. De szivem kedvese még nincs itt és a minap kérdőre is vont...vajon miért nem hivom meg. Bevallottama valót: nincs mivel :( Saaaaaad. Very saaaad.

Andi 2006.04.10. 21:16:26

ez így nem ér, h mostt ők kaptak:((

Susu 2006.04.10. 21:42:16

A legrövidebb út már hetek óta nem működik!
Én azt akarom, nem a meghívót!
Bár tudom ezzel kisebbségben vagyok.

bídzsí 2006.04.10. 21:50:02

Ahogy már írta is itt valaki, a képletöltés az iwiwet nem lassítja, csak szerencsétlen képletöltő őszül meg, míg lejön a kép. Tehát az iwiwesek maguk miatt nem csökkentik a képek méretét, viszont értünk felhasználókért megteszik. Itt a blogon (valamelyik régebbi témánál) leírta egy inszájder (fejlesztő), hogy a képek átméretezése folyik, csak lassan. Csak a sok buta/tudatlan júzer ezenközben is töltögeti fel a freskó méretű képeket, és ezért nem bírják utolérni magukat.

A HVG-s cikket én is olvastam, hál istennek, hogy nem lesz korlátlan meghívó. Nekik nem volna jó üzletileg, de közvetve hosszabb távon nekünk sem. Egy korábbi topikban már kifejtettem, miért.

jutta 2006.04.10. 22:32:23

szeritem lehetne olyat csinálni hogy letiltani olyan embereket, akik pl kamunéven futnak..vagy egyáltalán nem is használják csak regisztráltak... így többolyan ember lehetne akit valóban érdekel ez és ki is használná a "lehetőségeket". vagy ez hülyeség?? ki tudná őket dobni a rendszer valahogy??

[HUN]AK47® 2006.04.10. 23:33:59

Hali!
Az nem baj ha nem korlátlan de akkor legalább legyen normális mértékű a meghívó (havi 1, vagy akár 2 hetente 1, ha nagyon felfejlesztik a szoftver és a hardver kapacitást, akkor hetente 1), és persze egyenletesen, ja és minden egyes felhasználó a regelésekor azonnal kapjon.
A legrövidebb út miatt én is szóltam már vagy 10-12 hsz-ben, ha hozzászóltam, szinte tuti hogy leírtam.
És valaki írta, hogy lehessen az üzenőfalon is beállításokat csinálni, hogy adott usert letiltasz vagy felveszel, akit nem ismersz, mert az nagyon szar hogy egyesek még nálam is többször írnak rá, és még annál is nagyon baromságokat, mint én. Nameg az mennyire idegesítő mikor csak az jelenik meg hogy "Persze, küldöm" meg hogy "neked is", meg hogy "este 7-kor hívj", de nem tudom az előzményeit, tökre idegesítő. Szerintem ott úgy kéne hogy ismerősöktől függetlenül lehessen megadni azoknak a körét akinek az üzifalas rizsáját akarod olvasni :D

smog 2006.04.11. 01:03:10

Tényleg kaptak, én Budapestre voltam bejelentkezve, a feleségem Nyíregyre. Ó kapott 10-et én meg egyet sem.
Ez pech, gondolom a fejlesztőknek kellett egy viszonylag nem túl sok regisztrált felhaszót bíró város(kb:4700) és most tesztelik mit bír a rendszer. 10.-én 411-en regisztáltak Nyíregyházán, és most 5200 felhasználó van amit akárhogy is számolom több mint 47000 meghívót adtak ki. Ez nem semmi.:)) de kár hogy nem mindenki kapott.

Most biztos minden meghívóvadász kis városora fogja átálítani profilját:) Lesz itt még kavarodás ebből!

Én valószínűnek tartom, a következő város (ami fog kapni meghívót ha lessz ilyen) biztos jóval több felhasználóval fog bírni mint Nyh.


Smog 2006.04.11. 01:17:00

Itt említette valaki, hogy van ez a meghívó biznisz ! Akkor ez azt jelenti most TRENDI az iwiw-en regisztálva lenni?

Mert azt tudom, hogy 1 - eseknél menő ha minnél több imerőse van(főleg akikett nem is ismer) de hogy ezért még fizessen is:) Nevetséges. biztos



smog 2006.04.11. 01:19:59

Ha már itt vagyok, valaki tudja MIÉRT NINCS MOTTÓ??? és Lesz valaha?

myvip 2006.04.11. 01:28:57

Ma kaptam meghívót a myvip-re.
Erről eddig még nem hallottam.
Ez egy iwiw-hez hasonlítani akaró rendszer.
Nem tudom, mi sül ki belőle...

[HUN]AK47® 2006.04.11. 06:54:14

Hehehe...
Amúgy a rendszert teszteljék és remélem mindenki kap... amúgy egy városszavazás meddig tart? mert akkor minden egyes estben beszállok a szavazásba, akár a lakhelyemtől távoli kis falvakéba is ha van aki felkérjen rá. nekem 1 meghívó is elég lenne egyenlőre, persze a több sosem árt, max meghívnék mást is, nemcsak a hugomat akinek mikor regisztráltam megígértem hogy meghívom.
UI: reklámot meg hibákat elviselek, de meghívó mindenképpen kell és lesz is valószínűleg, csak idő kérdése... remélem még egyetemre járok majd mikor lesz újra meghívó :D (most első éves joghallgató vagyok, és 5 éves az egyetem)

Vicq 2006.04.11. 07:43:12

Üdv!
10 meghívó... én 3-nak úgy örülnék, hogy el sem tudom mondani... ebből mondjuk pont 2 nyíregyit hívnék meg nagyon szívesen innen az ország túlfeléből nézve - de asszem nem maradt más választásom, mint bizakodni, hogy egyszercsak mégis meghívjátok őket ezzel a rengetegsok meghívóval ott a környéken...
Ha valaki mégis megszánna meghívóval, mert 10-zel nem tud mit kezdeni, akkor Vicqre keresve 2 embert ad ki, és csak egyik lány. :) Ha mégsem, akkor meg hívjátok már meg végre a nyíregyi ismerőseimet...:)
Evike

Kovács Zoli · http://www.baratikor.com 2006.04.11. 10:03:02

Eljött a pillanat, hogy elegem van. Két hónapig könyörögtem egy meghívóért, SEMMI.
Most viszont kaptam meghivot a baratikor.com-ra úgyhogy inkább átmegyek hozzájuk. Kevesebb magyar regisztralt tag van, de Nem érdekel. Minden ismerősömet meg fogom hívni és akkor majd azok ott lesznek, akik fontosak. Segitek benépesíteni és akkor majd a verseny hatására az iwiw is észbekap.
Na csá

Vaci 2006.04.11. 10:38:14

Szia Kovács Zoli, segítenék a benépesítésben, ha küldenél meghívót:)
Elküldeném a mail címemet zárt levélben.
Hogy találok rád?

Köszi

[HUN]AK47® 2006.04.11. 12:45:52

Kovács Zoli:
Ez nem hangzik rosszul, hogy van konkurencia. Ha valaki törölni kívánja a profilját, inkább adja át másnak, azaz váloztassa meg a jelszót, törölje a kapcsolatait, és adja át másnak, mivel az egész átírható. Szal ha valaki egy ilyen profihoz jutna, csak fogja, kitörli az adatokat, beírja a sajátját, felveszi az ismerőseit, és máris van egy új profilja. ezzel csak 1 a gonf hogy aki őt meghívta az az marad, aki a profil első gazdáját hívta meg.
Amúgy erre ez baratikor.com is érdekes lehet, én egy műfajban mindig "több lábon" szeretek állni, minnél több elérhetőségem van, annál jobb. Csak nehogy azis szétdőljön, a hirtelen ugrástól :D

Kovács Zoli · http://www.baratikor.com 2006.04.11. 13:04:15

Hello,
[HUN]AK47®: Jogos, amit mondasz, lehet így kiskapuzni. De félreértettél, nem vagyok bent az iwiw-en, csak a húgomon keresztül szoktam nézegetni a felhasználókat :(((
Öszintén szólva nem merem ideírni az emailcímem, én az index iwiw-es topicjában találtam valakit, aki segített a baratikor.com-ra bejutni.

Vaci 2006.04.11. 13:15:52

A húgodon keresztül meg tudjuk oldani a dolgot?

Kovács Zoli · http://www.baratikor.com 2006.04.11. 13:40:08

Szia, a huginak sincs meghívója az iwiwre (amikor volt 1, akkor a barátját hívta meg és nem a bátyját...), de csináltam egy ingyenes címet, küldd el ide az emailcímed és meghívlak a baratikorre.
kovzolika1982@freemail.hu

Andi 2006.04.11. 15:32:19

nem ér, h a nyíregyháziak kaptak 10meghívót=P
mi ez a megkülönböztetés?

Ha más sem kap, akkor ők miért kaptak?

venti 2006.04.11. 15:39:06

matyko: azért nem irja ki a város nevet, mert a saját városon belüli felhasználokhoz nem ir várost. pl a pestieknek a pestet nem irja ki:)
de tök jo, hogy pont nyiregyhaza kapott meghivokat, igy én is kaptam:) de sztem rövid időn belül fog mindenki kapni...

zsakbamacska 2006.04.11. 16:21:46

Haha! Én is kaptam Nyíregyiként, és nagyon örültem! De láttam ma pedig a Pécsiek kaptak szintén 10 meghívót! Hajrá remélem mindenki kap előbb vagy utóbb...

[HUN]AK47® 2006.04.11. 16:35:19

Pécsiek is kaptak sztem, én is kaptam, egyet lepasszoltam egy régu barátnak, aki Sopronban tanul és a nőjét akarja meghívni. szal 9 maradt, és a hugom elbizonytalanodott egy kicsit, már nem akar annyira felkerülni, de ha vmi havernak kell hogy meghívjam, ok. remélem pár jók csajt is meg bírok hívni, de nekik nem sok ismerősük lehet fent, mivel nem magyarok :D

UI: most így településenként kapnak ezekszerint meghívót? Erről is írhatna csehgabi vagy valaki más egy cikket a vezetőségből :D

Vaci 2006.04.11. 16:58:26

Kedves Kovács Zoli.
Elküldtem:)

Andi 2006.04.11. 17:03:54

Honnan tudjátok, hkik kaptak?

geza 2006.04.11. 17:46:58

en pecsi vagyok es kaptam 10 meghivot, de erdekelne,hogy miert mi kaptunk?

bídzsí 2006.04.11. 18:11:43

Sztem első körben kisérleti jelleggel kapnak az olyan helyek (ill. akik ott laknak), ahol nem túl nagy az iwiw népsűrűség.
Ez alapján Bp. sajna utoljára kap.
Viszont azt jelenti, már folyik az éles teszt. Ez jó hír.

Gabi 2006.04.11. 18:32:58

Nem értem ezt az egész városz szavazásos mizériát.
Mi már 2szer megszavaztuk a városunkat (Tököl) és most megint 0-ról kell kezdenünk. Hogy van ez? Már sosem lesz kiírva a nevünk alá a lakhelyünk? Bezzek a Budapestiek.... Mindig ők vannak előnyben!
És mikor kapunk már meghívókat?

tökmindegy, úgysem foglalkozik vele senki 2006.04.11. 18:52:58

Érdekelne, hogy a tisztelt iwiw adminok miért nem foglalkoznak azzal, ha jelentek valakit, valamint miért nem válaszolnak az info@iwiw.hu-ra írt email-emre, egyúttal az is érdekelne, miért nem tartják magukat a saját ászf-jükhöz?

Era 2006.04.11. 20:34:22

Hali!
Engem már kiszekálnak egy meghívóval! Valaki lenne olyan kedves és adna nekem egy meghívót vagy küldene erre a címre?
ronaldinho1888@freeamil.hu
az én adatlapom pedig a Csepregi Erika(Paks)
Nagyon megköszönnénk! Visszaadjuk ha már lesz,eskü,ha kell!
bye bye

smog 2006.04.11. 21:26:39

Beigalozódott amire gondoltam, viszont nincs más arányaiban nagyobb város Pécsnél(regisztrált felhasználókat nézve)CSAK BUDAPEST, A többi megyeszékhely mind 10-14 E fő körül mozog.Vajon mely települések következnek most? A sok kicsi vagy a b*** nagy Bp.? És milessz azokkal akik külföldön vannak?. Több összefüggés is van amire rájöttem, de ezt inkább találjátok ki.
Érdekes az is Nyh.ÉK Pécs Dny

smog 2006.04.11. 21:34:09

" tökmindegy, úgysem foglalkozik vele senki"

ez az az eset amikor egyik A-t mond másik B-t kiküszöbölhetetlen a kamu felhasználó hisz elég ha ha ő azt mondja pl. békéscsabának hívnak igen. Nem tud tenni semmit.
szerintem kár vele bajlódnod

Zsolti 2006.04.11. 22:36:49

Érdekes!
Ma én is kaptam 10 meghívót, pedig nem vagyok nyíregyházi, sem pécsi, hanem SZEGEDI!

Zsolti 2006.04.11. 22:38:18

Ugyanakkor tegnap volt a névnapom...
Lehet, hogy ezzel köszöntött fel az iwiw? :)

Erika 2006.04.11. 23:01:06

Már minket Paksiakat is megcélozhatnának! Örülnénk! :) már várjuk! :)

[HUN]AK47® 2006.04.11. 23:47:22

De jó, meghívtam két havert, meg ahogy az előbb mondottam, átadtam egyet egy régi barátnak, aki Sopronban tanul és a csaját akarja meghívni. Maradt 7 eddig. Ha ma este belebotlok valaki ismerősbe, és el tudom magyarázni neki mi az iwiw, és felregisztrál, akkor már annyi se lesz, persze kicsi az esélye, sztem úgyis melóznak, ugyanis náluk most reggel 6 lehet, mikor nálunk éjfél, max ha megint reggel feljönnek meghívom őket, rendes csajok, megérdemlik, ugyan magyarul se tudnak, de azért van olyan sok nyelvre lefordítva :D

Lidi 2006.04.12. 00:16:37

van 1 új oldal, a www.myvip.hu ami detto, mint az iwiw és korlátlan a maghívó küldés bármely e-mailszolgáltatóhoz, szal akit érdekel az nézze meg, meghívót tok küldeni akinek kell, csak adja meg az e-mail címét!!!

Kriszta 2006.04.12. 01:37:22

Szia Lidi,
Azért nem egészen, mert a wiw-en félmillióan vannak ugye. ráadásul a myvip most indult, ki tudja milyen stabil a rendszere

Balazs 2006.04.12. 05:34:42

En azert regisztraltam a myVIP.com-ra is... Apr. 7-en indult, en 10-en leptem be, es kb. a 7000. tag voltam. Ki tudja, ott is meddig lesz korlatlan a meghivo, es az is lehet, hogy egyszer ugyanakkora orulet, mint az iwiw.

Balazs 2006.04.12. 05:40:07

Az elozo mondatom helyesen: "..... ugyanakkora orulette valik, mint most az iwiw." Ha meg megsem, akkor sem vesztettem semmit.

András 2006.04.12. 07:31:58

Sziasztok!

Valaki küldjön légyszi egy meghívót a myVIP-re. :)
A címem: hogolyoka@freemail.hu

Előre is köszi!

Andi 2006.04.12. 08:37:07

Szia Lidi,

ha tudsz, légyszi küldj már nekem is meghívót.
andreana@freemail.hu

Köszi:

Andi

[HUN]AK47® 2006.04.12. 09:25:37

Ha már itt említetk hasonló oldalakat, akkor szívesem megnézném milyen ez a bizonyos "narátikör" nevezetű... Mert annak is van 600 ezernél több tagja, azaz valószínűleg szintén nem mostanság indult el. Van valakinek meghívója oda? :]

Zizi 2006.04.12. 09:37:41

Szia Lidi,

küldenél nekem is egy meghívót a myvip.hu-ra? Köszönöm.

Email: zizi76@lycos.co.uk

Üdv:

Zizi

Szotty 2006.04.12. 09:40:50

Halli!

Valki nekem is küldhetne egy-egy meghívót, a mvVip-re és az iwiw-re is. Nagyon megköszönném.

Előre is köszike!

Szotty

[dude] · http://www.baratikor.com 2006.04.12. 09:58:36

Zolika,
Köszi a meghívót a baratikörre!!! Mekkora királyság ez az ajándékozás cucc!!!
Minden nap rózsát fogok küldeni a barátnőmnek :)

Erka 2006.04.12. 10:07:33

Légyszives nekem is köldjetek meghívót a myvip-re és a barátikör-re. Köszi!
amerika@mailbox.hu

Erka 2006.04.12. 10:23:25

Köszönöm a meghívót a barátikörbe! :-)

Kovács Zoli · http://www.baratikor.com 2006.04.12. 10:25:04

[HUN]AK47®: Irj ide és meghivlak: kovzolika1982@freemail.hu
Dude, Erka: szivesen :)

Erika 2006.04.12. 10:26:21

Én küldtem párótoknak myvipre meghívót!
Arra a baratikorra nincs valakinek részemre?
címem: cs-oka@freemail.hu

Gyuri 2006.04.12. 10:27:36

Sziasztok!
Aki tud, kérem, hogy nekem is (baranyigyuri@gmail.com) küldjön meghívót a myvip-re és a barátikör-re.
Köszönöm. :)

Zizi 2006.04.12. 10:27:51

Sziasztok,

helyesbítek... Nemcsak Lidihez szól a myvipes meghívó kérelmem, hanem MINDENKIHEZ!!! Email címem továbbra is: zizi76@lycos.co.uk

Zolika, neked meg köszi a barátikörre a meghívót! Majd regisztrálok.

Üdv:

Zita

Erika 2006.04.12. 10:31:47

Zizi én küldtem neked!

[dude] 2006.04.12. 10:32:03

Zolika, miaza statisztika, miért nulla?

Kovács Zoli · http://www.baratikor.com 2006.04.12. 10:35:08

Sziasztok, kimentek a Baratikor meghívók. Annyira jó érzés, hogy meg tudok hívni embereket :)

A statisztika: azt mutatja ki és mikor kattintott Rád. A TOP-ban pedig azt látod, hogy az ismerőseidre hányan kattintottak.

Erika 2006.04.12. 10:36:21

Nagyon drága vagy Zoli! Imádlak érte! Puszi! :)

Andi 2006.04.12. 10:37:26

Zoli, nagyon köszi a meghívót.
Csak még arra nem jöttem rá, hogy tudok ismerősöket keresni:-))))

Gyuri 2006.04.12. 10:38:38

Zoli, Erika!
Nagyon köszönöm nektek a meghívókat!

Kovács Zoli · http://www.baratikor.com 2006.04.12. 10:50:31

A baratikor-on nem kell megjelölni, írd be a címét és hívd meg, vagy a profiljából hívd meg a barátaid közé. Nekem ez jobban bejött, mint az iwiw-es jelölgetés, mert itt megjegyzést tudsz írni, hogy "szia Zoli vagyok a szomszéd :)"
A keresésnél mindenben keres: iskola, név, munkahely.

[dude] 2006.04.12. 10:51:41

Látom, hogy ki nézett meg engem? Ez mekkora...

Erika 2006.04.12. 10:53:19

Szívesen Gyuri!
Annyi hogy a báritökörösnél e-mail címnek a hotmailos címem adtam meg, remélem lassan ideér az aktiválási link.

Erka 2006.04.12. 10:58:41

Erika! Köszi a meghívást a myvipre, most már csak belépni nem tudok, mert a linkre kattintva rogtön jelszavat kér, de amíg nincs kialakítva a profilom, nem tudok jelszót adni neki! Mi lehet a probléma? Köszi!

[dude] 2006.04.12. 11:03:36

Nem kellene külön topic a konkurrens rendszerekre valahol? Ki fognak cseszni minket innen...

Erika 2006.04.12. 11:05:17

Hát ez nekem is zavaros. NEm tudom mért kér egyből jelszót,max adsz egy másik e-mail címet, és küldök egy új meghívót!

[dude] 2006.04.12. 11:09:53

Zoli, az iwiw-en is fent vagy?

Erka 2006.04.12. 11:10:23

Oké, köszi! Másik cím: ametiszt75@freemail.hu

Erika 2006.04.12. 11:12:21

Elküldtem Erka!
A barátikörről korlátlan meghívót lehet küldeni? Mért nem kapok aktiválási linket? :S ehe ehe

Kovács Zoli 2006.04.12. 11:13:28

Dude: nem, a hugomon keresztül szoktam használni, de egyre ritkábban. Már meghívtam az összes haveromat a barátikörre :)))

Amúgy légyszi ne hívj chat-re a baratikör-ön, mert a főnököm látja a monitoromat :)

Kovács Zoli 2006.04.12. 11:14:29

Erika: elvileg kell kapnod, regisztrálsz újra?

Zizi 2006.04.12. 11:15:02

Erika!

Végre megkaptam a meghívót a myvip-re. Már regisztráltam is, szóval mostmár én is tudok meghívót küldeni, ha valaki kér.

Üdv:

Zita

Erika 2006.04.12. 11:16:40

Igen, köszi szépen Zoli! Szóval te dolgozol! :)

Kovács Zoli 2006.04.12. 11:16:54

A baratikörön korlátlan a meghívó. A képfeltöltés van korlátozva: bármennyi album, de csak összesen 35 kép. Valahogy lehet növelni, mert én láttam olyan csókát, akinek 180 képe van fent. Egy darabig volt videofeltöltés is, de csak tesztüzemben.
Dude: nem érdekel ha kivágnak :)

Erka 2006.04.12. 11:17:33

Erika! Köszönöm! Most sikerült! :-)

Erika 2006.04.12. 11:21:40

Igen,látom hogy sikerült,szívesen Erka! :)
Értem Zoli, akkor majd ha lesz időd, kérlek küldj egy újat ugyanarra a címemre! Köszönöm! Engem azért ne vágjanakki innen! :S

Kovács Zoli · http://baratikor.com 2006.04.12. 11:32:17

Erika, irtam neked email-t, de visszapattan a freemail-esről is és amire átiránytottad (hotmail) arról is.

Andi 2006.04.12. 11:36:49

Barátikörre én is kaphatnék?
maryyy@citomail.hu a címem

Erika 2006.04.12. 11:37:02

Kaptad tőled e-mailt! Jaj hány helyen beszélgetünk?? :D Írtam neked méledre!

Kovács Zoli · http://baratikor.com 2006.04.12. 11:44:35

Andi: elküldtem. Lassan hub leszek :)

Andi 2006.04.12. 11:52:08

Nem jött meg még:((
Hu, citromail helyett citomilt írtam:((

ne harizz

tudnál másikat küldeni, mert lehet, h azért nem jött meg:((

maryyy@citromail.hu


és neharizz!

Gabor 2006.04.12. 11:54:00

Sziasztok ! Ha tudtok küldeni meghívót küldenétek? Előre is köszi

Andi 2006.04.12. 11:54:35

köszönöm%!!!!!!!!!!!!!!!

Gabor 2006.04.12. 11:57:58

Sziasztok
Ha valakinek van fölös meghívója küldene egyet email címem :gabbab@freemail.hu

Zizi 2006.04.12. 12:02:53

gabor,

hova szeretnél meghívót??? ;) azt nem írtad meg!

J 2006.04.12. 12:07:53

Hali!

En is beallok a sorba meghivoert. Barhova jo, csak ne iwiw, mert abbol elegem van. unreal_t@freemail.hu

Thnx elore is.

Kovács Zoli · http://baratikor.com 2006.04.12. 12:11:57

biiiiiim kiment mindenkinek

Jucus 2006.04.12. 12:15:27

Sziasztok!!!

Érdekelne engem is ez a myvip-es dolog...kíváncsi vagyok!! :))))
Kérnék valakitől egy meghívót a jucus05@vipmail.hu címre! :)

Előre is köszi!

Zizi 2006.04.12. 12:18:00

Jucus!

Küldtem egy myvip-es meghívót neked! :)

Zizi

Erika 2006.04.12. 12:18:13

Küldtem Jucus!

Jucus 2006.04.12. 12:19:27

Nagyon szépen köszönöm mindenkinek!!!!!
Pusza érte!! :)

Andi 2006.04.12. 12:19:53

Erika, légyszi nekem is egy myvipes meghívót:

andreana@freemail.hu
Köszi szépen:

Andi

Erika 2006.04.12. 12:22:12

Megvolna Andi! Szívesen!

[HUN]AK47® 2006.04.12. 12:27:08

Erre a "baráti körre" én is nagyon kiváncsi vagyok :D
Össze bírom hasonlítani a 2-t (iwiw-barátikör összehasonlítás)

Taki 2006.04.12. 12:33:07

Erika, én is kérnék a meghívóból egyet ha van még.

Előre is köszi:

Viktor

Jucus 2006.04.12. 12:34:27

És ha nekem nem teszik az oldal, meg ez az egész rendszer, hol tudom a regemet törölni? Mármint a myvip-en...

Taki 2006.04.12. 12:34:59

Ja, :) az emailcimem takacsviktor@walla.com

:)))

Kovács Zoli · http://baratikor.com 2006.04.12. 12:41:22

Taki, bocs baratikoroset kuldtem, nem tudom ezt kértél-e

Bea 2006.04.12. 12:43:11

Kedves Zizi én is szeretnék meghívót myvipre!

Ha tudsz küldeni, akkor nagyon köszönöm!

kicsibea19@freemail.hu

puszi

Taki 2006.04.12. 12:43:29

az is jo :) De meg nem kaptam meg. Probald akkor a taki@mytrashmail.com -ot

Erika 2006.04.12. 12:45:51

Taki küldtem neked! :)

Taki 2006.04.12. 12:52:21

Koszi, Erika, megkaptam!

Taki 2006.04.12. 12:55:17

Zoli, Koszi, a mytrashmailese megjott a te meghivod is!

marci 2006.04.12. 13:01:52

hello
tud nekem is küldeni valaki olyan myvip-es meghivót??
emarci006@freemail.hu

KÖSZI+!!

Imi 2006.04.12. 13:10:34

Sziasztok!

Kérek egy baráti körörs meghívót!!

Köszi
imre.cserep@citromail.hu

Andi 2006.04.12. 13:38:33

Csilla, Erika, Nusy, köszi szépen a meghívókat :-))))

Sigma 2006.04.12. 13:43:40

Sziasztok ha valaki tudna adni IWIW re meghívót azt nagyon nagyon megköszöném cserébe tudnék adni myvip re vagy hi5 re is vagy mind2 re
Mail cimem sigma@mailpont.hu

Somodi Renáta 2006.04.12. 13:48:13

Sziasztok!

Légyszi nekem is küldjön valaki myvip-es meghívót. Előre is köszönöm! (renata.somodi@winterthur.hu)
Reni

Somodi Renáta 2006.04.12. 13:52:25

Köszi Erika!
Puszikállak

Sigma 2006.04.12. 13:53:26

Erka nekem kültél ?
Ha igen akkor nagyon köszike...

Erka 2006.04.12. 13:55:10

iwiwre nincs meghívóm, bár lenne

Sigma 2006.04.12. 13:58:49

Meg fogok örülni egyszerüen nem tudok bejutni egy csomo ismerösöm bent van és senki nem tud mehívót küldeni mert ök se kapnak :S
Azért folyamodom már kéregetéshez :(

Ha valakinek van iwiw re meghívoja küldjön legyen szíves sigma@mailpont.hu ra cserébe adok hi5 re is és myvip re is

Kovács Zoli · http://baratikor.com 2006.04.12. 14:01:48

Én a mai napig nem tudtam bejutni az iwiw-re. Ezért lázadok :)
Lassan nincs is értelme, mert több embert ismerek a baratikor.com-on, mint ismernék az iwiwen :)
Körülményesebb mindenkit meghívni, de legalább nem függök az iwiwes fejlesztőktől.

toros 2006.04.12. 14:04:32

Tud valaki myVIP meghívót küldeni nekem is? Nagyon hálás lennék!

Előre is köszönöm!

tormail@freemail.hu

Sigma 2006.04.12. 14:04:44

Én is csak azért akarok bejutni mert sok ismerösöm van de 1xüen lehetetlen mert senki nem kap meghívot és igy nem tudnak küldeni nekem :S Ezért probálkozok már itt...

Zizi 2006.04.12. 14:08:28

Bea!

Átküldtem neked a meghívót a myvip-ről!

Zizi

Kovács Zoli 2006.04.12. 14:09:37

Hát akkor hívd meg a barátaidat egy másik rendszerbe és kész: pl myvip.hu vagy a baratikor.com
Kb fél óra 20-30 meghívót kiküldeni. Két nap múlva mindenki bent van, és kész. Egyszerűbb, mint ahogy mondtad "koldulni" :)

Erka 2006.04.12. 14:12:11

toros! Küldtem!

Sigma 2006.04.12. 14:14:53

Akiket tudtam meg is hivtam de vannak olyanok akiket csak iwiw n tudnék elérni...

Jucus 2006.04.12. 14:56:41

Kovács Zolitól kérnék egy baráti körös meghívót, ha lehetne a jucus05@vipmail.hu címre :D

Kösszike! :)

Kovács Zoli 2006.04.12. 15:05:07

libbent a meghívó

Styutyi 2006.04.12. 15:11:42

Egy myVIP-s meghívóra lenne szükségem, ha vki tudna egyet küldeni nekem, megköszönném.

Styutyi
styutyi@citromail.hu

Styutyi 2006.04.12. 15:15:52

Köszönöm szépen, Erika! :)

Gyuri 2006.04.12. 15:24:41

Lécci küldjön már valaki myVip-es vagy baratikor-os meghívót. A jumurjack@freemail.hu-ra. Előre is köszi!

Gyuri 2006.04.12. 15:37:36

Köszönöm Erika a meghívót!
GY.

Nikol 2006.04.12. 15:45:39

Sziasztok!

Kovács Zoli!Tudnál nekem baratikor-ös meghívót küldeni? Nagyon megköszönném! A címem fnikol20@freemail.hu

Mégegyszer köszi!

[HUN]AK47® 2006.04.12. 15:47:13

Kovács Zoli: köszi a meghívót!
Amúgy meg nem jöttem rá ennek a "baráti körnek" a működésére, nem tudom honnan a fenéből tudnám hogy hol találok olyat akit ismerek? Van rajta keresés? Mert csak úgy van az ilyen lapnak értelme, ha elméleti lehetőséged va bárkinek a profilját megnézni és jelölni, és a tiedet is bárki láthatja és jelölheti. Nameg nem jöttem még rá hogy is működik az a cucc... iwiw-en hamar elboldogultam.

[HUN]AK47® 2006.04.12. 15:48:20

jah, barátiköröst én is fogok tudni küldeni, csak amúgy mást nem értek rajta... :D
szal a barátikör sokra megy velem :D

Erka 2006.04.12. 15:50:08

HUN
A baratikör nekem sem jön be annyira, a myvip sokkal egyszerűbb, szinte ugyanaz mint a iwiw, csak más a dizájn.

Kovács Zoli 2006.04.12. 15:55:04

Izlesek es pofonok. Nem keresni kell, hanem meghivni :) Nincs jelölgetés, hanem "meghívót kell küldeni", gondolom így akarták elkerülni, hogy ész nélkül jelölgessenek az emberek.
Pont az benne a jo, hogy nem lehet az embereket esz nelkül bongészni. Mégis csak magaelet resze, hamiket az albumokba meg a blogba felteszel

Kovács Zoli 2006.04.12. 15:55:45

A MyVIP jó, csak buta. Majd ha lesznek benne klassz szolgáltatások, akkor jó lesz. :)

Livi 2006.04.12. 15:56:27

Erka!
Tudnál nekem myvip-es meghívót küldeni?
Előre is köszi!
livi_21@freemail.hu

[HUN]AK47® 2006.04.12. 15:56:48

hehehe... jó. ha én lennék egy ilyesmin a góré én társkereső/ismerkedő funkcióval is ellátnám, és lehetne megadni minden adatot (paraméterek), hobbi, meg ilyesmik...
Meg ha valaki sok általános iskolába járt vagy sokat költözött, mikor gyerek volt annak max. foszlányok vannak az emberekről, így ha mondjuk valaki csak 8. osztályban járt egy osztályba valakivel de már akkor nagyon magas volt (férfiban 190 feletti, nőnél 180 feletti) vagy tudott vmi egzotikus nyelvet, vagy furcsa (és ritka) keresztneve volt, akkor a foszlányokból összeáll valami, az alapján meg lehet hogy megtalálod akit akarsz, mert a sulit sokan nem töltik ki, testi paraméter nyista, hobbit a szabadidőhöz beírod, szal csak név alapján lehetne keresni, ráadásul ha kis faluban lakott az nincs is fent, nameg ki tudja hol tanul, lehet hogy az isten háta mögött faluban lakik, a közeli városban járt gimibe aztán most BP-n egyetemista... akkor sose találja meg senki aki még régről ismeri...

[HUN]AK47® 2006.04.12. 15:58:51

emberek engem nem különösebben hatott meg ez a barátikör, de akit érdekel az tőlem is kérhet meghívót rá, mivel ott korlátlan :D

Zs. 2006.04.12. 15:59:48

Én is szívesen kapnék meghívót. A barátikörre is, meg a myvipre is. Ha valaki megszánna :)
hvsue@freemail.hu
Köszi, Zsuzs.

[HUN]AK47® 2006.04.12. 16:01:20

Zs.: Elvileg küldtem barátiköröst, remélem nem b*sztam el :]

[HUN]AK47® 2006.04.12. 16:01:51

hopsz, elírtam... bocsi :D

Erka 2006.04.12. 16:02:16

Livi, Zs.

küldtem myvip-re!

Zs. 2006.04.12. 16:03:00

Köfi :) Mindenkinek.....

Erika 2006.04.12. 16:05:47

Ha egyesítennénk ezeket az oldalakat,akkor lenne pont jó!
Nekem a myVIP túl színes, a baratikoros meg túl fehér mint az iwiw,és piszkálja a szemem! Nemrossz ez a baratikoros csak még most kezdem kapisgálni :D

[HUN]AK47® 2006.04.12. 16:08:02

Jó lenne úgy összekapcsolni mint a DC++-on a hubokat vagy irc chaten a szervereket... hogy xy user iwiw szerveren van de aki más szolgáltató szerverén van azok közt is ugyanúgy kereshet, azokat is ugyanúgy jelölheti, azoknak is ugyanúgy üzenhet.

[HUN]AK47® 2006.04.12. 16:10:05

Csak ehhez egységesíteni kellene... de jó lenne mert így lehetne pl. külföldi eredetűeket is kapcsolni, és akkor nem lenne sok magányos felhasználó akit valaki meghívott, magyarul nem tud, és csak azt ismeri aki meghívta őt.

Kovács Zoli 2006.04.12. 16:12:18

A baratikor külföldi eredetű, több, mint 20 nyelven van :) Akkor lesz izgalmas, ha sok barátod van. Reggel belész, rákattintasz az albumokra és látod, hogy melyik haverod milyen hülyeséget csinált tegnap, kinek született gyereke, ki házasodott, stb :)

Kovács Zoli 2006.04.12. 16:13:38

Ma meghívtam egy csomó embert, de ezzel nem szereztek értékes kapcsolatokat, csak bejutottatok a többi most már rajtatok múlik :)

[HUN]AK47® 2006.04.12. 16:14:26

naja, biztos. én vagyok blogger pedig régóta netezek és sokat. De a semmiről nehéz írni. max be tudnék tenni egy-két msn-beszélgetés logot meg infót azokról akikkel beszélek, az meg nemsok, és túl trágár, max vmi gagyi blog bírná el a sok baromarcúzást meg a nők szexcentrikus megvitatását... :D

Kovács Zoli 2006.04.12. 16:16:40

Én a képekre gondoltam

[HUN]AK47® 2006.04.12. 16:17:22

Jah és Kovács Zoli, nekem is adhatsz lehetőséget hogy meghívjak pár embert, legalább erre a jótevő funkcióra legyek jó, mert én nem igazodok ki rajta és ha semmi hasznosat nem teszek akkor akár törölhetném is a profilomat... :D
én amúgy full azt hittem hogy ez is iwiw-klón, mivel csak azt ismerem közelebbről, más ilyen "közösségi oldalt" nem.

Kovács Zoli 2006.04.12. 16:21:42

Ez szerintem előbb volt, mint a wiw

evone 2006.04.12. 16:27:27

valaki kuldene nekem ide : pethemilan@gmail.com egy baratikor.com meghivot?!

elore is koszonom.

evone 2006.04.12. 16:35:11

fuh, koszonom szepen mindenkinek :D ez jo gyors volt

Kovács Zoli 2006.04.12. 16:36:43

mennyit kaptál?

[HUN]AK47® 2006.04.12. 16:38:11

naja, gyors, de nem sokra megyek vele, így sose találok ismerősöket... az iwiw rendszere tökéletes számomra ismerőskeresésre, sok embert találtam akit ismerek általánosból, középsuliból, egyetemről (mostani évfolyamtársak, haverok) nameg netes haverok, és csak azt jelölöm meg akit ténylegesen ismerek, nem jelölöm meg az összes évfolyamtársat, akivel csak köszönőviszonyban vagyok.

Kovács Zoli 2006.04.12. 16:41:29

Ki mire szeretné használni. Nekem is először az volt a motíváció, hogy ismerősöket találjak. Miután két hónapja nem jutok be, meghívtam az összes ismerősöm és napi kapcsolatba vagyunk a baratikoron. Nekem a napi kapcsolattartás a fontos kb 20 emberrel, ha találkozom a volt osztálytársakkal az csak jól jön
A napi kapcsolattartás nem feltétlenül levelezést jelent, elég, ha látom a képeket, amiket feltesznek.

Erika 2006.04.12. 16:41:57

:D elvagyunk itt! Tiszta jó!

Mocsokba 2006.04.12. 16:44:03

Ohh, mija manó. baratikor.com meghívó érdekelne engem is. Ha van még vkinek, megköszönném. mocsokba@gmail.com

evone 2006.04.12. 16:45:09

Zoli, 2ot kaptam 10percen belul

[HUN]AK47® 2006.04.12. 16:48:14

Jah, basszus itt chatelünk az iwiw blog-fórumon, a arátikör-ről... hehehe :D
Ez sem egy megszokott dolog... én eben az egész nyamvadt barátikörben pont azt fogom ismerni, akit nem ismerek, azaz akit meghívok mert kéri hogy hívjam meg :D
És az iwiw ami elvileg ideális arra hogy bejelölöm a fél iwiw-et, aztán csak lesz aki ismerősnek jelöl, így lesz 1000 fölötti ismerőse, és sztem az KURVAJÓÓÓ :D
Én nem törölnék senkit csak azért mert sok az ismerőse, csak ha spamel, engedély nélkül reklámoz, vagy valami tényleges bűnt követ el. És ha az illetp egy BP-i vagány, aki ismeri a fél BME-t, a fél eltét, és k*rvasok IBS-es külföldit? és idővel egyre jobban leterjeszkedik az ismerettsége, szal a haverok haverjait is megismeri, aztán azokét is, és akik mikor regelt, még 3. vagy 4. szintűek voltak, de azóta 1. szintűek :D

Remélem érthető voltam.

Erika 2006.04.12. 16:48:18

Mocsokba! Itt most még korlátlanul lehet küldeni barátiköröst!

Erika 2006.04.12. 16:52:26

Majd bepakolod őket barátikörön a nem ismerem katekóriába, meg törekszel arra h mindenkit megismerj, csinálunk magunknak egy talit! és lehetőség nyílik jobban megsimerni egymást! :D

Mathilda 2006.04.12. 16:54:26

hello, kaphatnek en is baratikor meghivot? :)
maribag@freemail.hu
koszi elore is... iwiw sucks

evone 2006.04.12. 16:55:51

[HUN]AK47®, en nem nagyon ertem :D

Erika 2006.04.12. 16:57:17

Na és mizu az iwiw meghívókkal? Eddig úgy tom h pécsen,szegeden, és nyíregyházán kaptak. Van nyíregyházi ismim, az övéről küldtem ismerősömnek iwiw-es meghívót, de még nemkapta ám meg! Erről ennyit! :(

[HUN]AK47® 2006.04.12. 16:58:12

hehehehehehe! Én Pécsett élek és ritkán megyek fel BP-re, és nem vagyok egy nagy bilzós se, meg közösségi ember se. Persze net az más neten bátor vagyok, kiállok a véleményem mellett, bátran ismerkedik akárkivel, 1-2 netes haver sosem árt, amúgy meg ha tehetném teljes külföldi haveri köröket emelnék be iwiw-be, de ahhoz sok meghívó kéne (úgyértem hogy aki nem magyar de ismerősöm, az hívja meg a saját ismerőseit, hogy ne legyen az hogy 1 ismerőse van és 2x volt fen eddig összesen sok hét, hónap alatt)

Mathilda 2006.04.12. 16:59:14

hu, maris van 4... köszi :D

köszi tényleg

[HUN]AK47® 2006.04.12. 17:01:33

de röhögnék ha a arátikört mi csesznénk el, mert túlterhelné a szervert ez a gyors növekedés... úgy fejlődik a barátikör, mint a Kínai gazdaság :D

Kovács Zoli 2006.04.12. 17:05:17

Ha nem akarsz valakit ismerősnek, akkor szakítsátok meg a kapcsolatot és kész.

Linda 2006.04.12. 17:05:39

én már asszem nem várok iwiwes meghívót, ugysem kapok:((((((
mert kisvárosi vok:((((((((


Kovács Zoli 2006.04.12. 17:08:58

Szia, nem hiszem hogy fenyeget, mert ha 600.000 felhasználót így szolgál ki, akkor 700.000-ret is így fog :) Szerintem amúgy az is számít, hogy nincs rajta reklám.

Erika 2006.04.12. 17:11:43

Sztem attól még ugyanúgy mindenkinek jár! Lényegtelen ki hol lakik, gondolom én, meg az úgy milyen lenne már ha egy része kap egy része nem.....

Mocsokba 2006.04.12. 17:15:41

Köszönöm szépen mindenkinek a meghívókat:)

Bettina 2006.04.12. 17:24:18

Sziasztok!
Baratikor-os meghivot en is szivesen fogadok.
E-mail cimem: toth_bettina@freemail.hu
Elore is koszonom!

[HUN]AK47® 2006.04.12. 17:26:30

Jah, nekem mind1, én aki msn-en bejelöl azt se utasítom el, csak ha nagyon bunkó vagy össze-vissza spam hülyeségeket küld. iwiw-en ugyanígy. Ki tudja, lehet hogy van akit ismernem kéne, de nem ugrik be egyből, hogy ki az, csak idővel.

[HUN]AK47® 2006.04.12. 17:39:58

az iwiw meg a barátikör sem elérhető, mind2-t karbantartják :D
Mondtam hogy mi omlasztjuk össze a rendszert :D

Omlasszuk már össze a blog-fórumot is (ezt amire írunk) :D

Bettina 2006.04.12. 17:49:47

Na, akkor epp jokor kertem meghivot! :)Varok turelemmel. :)

Erika 2006.04.12. 17:57:13

JA,lehet most kapunk meghívót! baratikoron meg feltöltik a fejlesztéseket :)

[HUN]AK47® 2006.04.12. 18:11:57

A myVIP se omlott össze... biztos azért mert ott még nem vagyok :D
De talán leszek ott is csak még meghívóm nincs :D

Nick 2006.04.12. 18:13:54

[HUN]AK47! Tudsz nekem küldeni baratikor-ös meghívót?
Küldök cserébe myvip-eset!
nikibabba@freemail.hu

[HUN]AK47® 2006.04.12. 18:14:52

ok, szivesen
mindjárt küldöm :D

Bettina 2006.04.12. 18:15:05

[HUN]AK47: Kuldj egy e-mail cimet, es kuldok neked MyVIP-es meghivot! Az en cimemet par hozzaszolassal feljebb lathatod.

[HUN]AK47® 2006.04.12. 18:18:02

itt mindenki ilyen rendes? és ezek a "közösségi oldalak" azt fogják adni a külföldieknek hogy ebben az országban mindenki mindenkit ismer :D

Erika 2006.04.12. 18:21:34

Sebaj, anniy gond legyen,amugy én is tok küldeni mind1ik meghívót, myvipest is! De most elhúzok egy fél órára!

Nick 2006.04.12. 18:21:35

Köszi szépen!
Küldtem neked myvipeset!

[HUN]AK47® 2006.04.12. 18:24:42

látom, köszi. de melyik benne a jelszó? a levélben, mert nem tudom melyik az...

[HUN]AK47® 2006.04.12. 18:42:47

ezt full nem értem... beírtam valamit mert egy ismerősöm azt mondta hogy nem a meghívóban van hanem amit beírok, beírtam, kiírja hogy hibás email/jelszó, na most mit csináljak?

lora 2006.04.12. 18:43:35

nagyon boldog lennék egy meghívótól!!!!!!!!!!!!

[HUN]AK47® 2006.04.12. 18:44:39

lora: mire kell meghívó?

Nick 2006.04.12. 18:47:44

[HUN]AK47: nem tudom hogy mi lehet vele a gond. azzal azt az e-mailt írtad a regisztrációhoz amire küldtem a meghívót? vagy próbáld meg az e-mailed jelszavával.

Bettina 2006.04.12. 18:50:12

[HUN]Ak47: Latom lemaradtam! Pedig szivesen segitettem volna. Egy baratikor.com-os meghivot esetleg... cserebe a segito szandekomert?!... :)))

Erka 2006.04.12. 18:50:46

HUN először én is így jártam, de küldtek nekem egy új meghívót egy másik címemre és akkor már jól működött. Add meg a címedet, vagy egy másikat küldök neked meghívót!

lora 2006.04.12. 18:52:24

[HUN]AK47® tudnál?

lora 2006.04.12. 18:54:32

na? valaki egy meghívót?! légyszi

Erka 2006.04.12. 18:54:53

iwiw-re ne remélj meghívót innen, mert senkinek sincsen, pedig hidd el mi is szeretnénk!

Bettina 2006.04.12. 18:54:58

Nick! Kuldd el neki ujra a meghivot! Nekem is csinalt ilyet tegnap! Ha a MyVIP-ed fooldalan nem jelenik meg [HUN]... e-mail cime, viszont kiirta, hogy "meghivo elkuldve", akkor csinal ilyeneket.

[HUN]AK47® 2006.04.12. 18:56:02

a picsába, elbasztam ezt, egy srác mondta hogy ha véletlenül rosszul írtam be akkor így jártam (myvip) de visszavonta a meghívót mikor mondtam hogy szar. az lehet megoldás?
mert azt az 1 emailt használom, van másik de azt utálom, azt senkinek se adom meg az arra van hogy ha ilyen szarokra (társkereső meg apróhirdetés meg a tököm se tudja) akarok regisztrálni, arra mennyen a szemét spam!

lora 2006.04.12. 18:56:28

akkor mik ezek a hírek h most kaptak az iwiwesek meghívót?

[HUN]AK47® 2006.04.12. 19:01:31

lora: miért hívjalak meg? légyszives mondj valami indokot, és meggondolom. pl hogy mióta vársz rá, hová valósi vagy, meg ilyenek. a maradék 6 db meghívót csak akkor akarom kiküldeni, ha tudom hogy jó emernek küldöm, mert 3-al ismerősöket hívtam meg (2 srác, 1 csaj), 1-et meg átadtam egy régi barátnak hogy meghívja a csaját, így kijön a 10, amit a Pécsiek 11-én kaptak. Ha mondasz valamit magadról, akkor elgondolkodok rajta.

lora 2006.04.12. 19:06:33

nagyon sok ismerősömmel csak itt tudnék talizni, mert megszakadt a kapcsolatunk és nincs meghívójuk. hónapok óta várom de nem kaptak. pesti vagyok és tényleg nagyon hálás lennék!

lora 2006.04.12. 19:10:54

örök hála kötelez ha küldesz. és becsszó ha meghívsz és kapok később adok át neked ha megmondod hova kell küldenem. és akkor vissza kapod ha így lehet. na? léégyszi.

[HUN]AK47® 2006.04.12. 19:12:09

hát ja én is várta egy ideig anno, amúgy meg azt sem tudom kit hívok meg... és akkor mi van egy agyatlan kis liba vagy? annak csak ne szerepeljen a profiljában, hogy én hívom meg,nem rontom a saját imidzsemet... tudod mit? ha olyan sok mindenkit ismersz akkor átadhatok neki 1et, de csak azért mert én úgy határotok, nem kell érte semmi...

De melyik baromarcú idióta találta ki a myvip-nél hogy nem lehet e-mail címet váltani? és ha elb*szom? (ami sikerült) akkor már sosem leszek fönt rajta? vagy fel kellene hackelnem a saját fiókomat és átírni a jelszót? (még programozni se tudok, hackelni főleg nem)

Nick 2006.04.12. 19:16:01

[HUN]AK47: küldtem másikat

lora 2006.04.12. 19:16:09

nem vagyok sem agyatlan sem liba, de ha kardos tamásnak adnál át ő meghívna és akkor tutti nem kéne miattam égned. egyébként megértem a felfogásod

[HUN]AK47® 2006.04.12. 19:18:47

a myvip meg pusztuljon meg... ha ekkora gyökerek hogy még emailt se leht váltani akkor nem is kell!
iwiw-en akár el is adhatom a profilomat, mert abszolút minden átírható, akinek nem kell a profilja, átírja a jelszót és megadja másnak a jelszót, a más belép, átírja az adatokat a sajátjra, felveszi az ő ismerőseit, törli a régi tulaj ismerőseit az ismerősök közül, akit ő nem ismer, és máris egy teljesen más profilt kapunk, és nem vész kárba (nem lesz törölt regisztráció)

lora 2006.04.12. 19:19:02

bár nem tom hány kardos tamás van fenn.

[HUN]AK47® 2006.04.12. 19:21:11

van egypár Kardos Tamás :D
nem tudnál részletesebb ismertetést adni? mert 13 Kardos Tamás van az iwiw-en

lora 2006.04.12. 19:25:38

1976.09.19 a szül dátum kapcsolatban él. asszem az van hozzá beírva h vállalkozó. ennyi alapján megvan?

Gabor · http://Kpeab1978 2006.04.12. 19:26:16

Tudna valaki myVip-es vagy baratikor-os meghívót kuldeni? Elore is koszonom! poz@freemail.hu

lora 2006.04.12. 19:27:20

piros attila hívta meg

[HUN]AK47® 2006.04.12. 19:27:36

igen, átadok neki 1 meghívót, te meg kérd meg őt hogy hívjon meg. Ennyit tudok tenni.

. 2006.04.12. 19:28:37

Létehozhatnánk egy "fal" felhasználót, nyilvános jelszóval, hogy aki új accountot szeretne, ne ezt a fórumot szpemmelje vele, hanem lépjen be és küldjön magának egy meghívót. :)
Esetleg kitehetnénk az elérhetőségét a www.bugmenot.com-ra is.
Nos?

lora 2006.04.12. 19:29:13

nagyon szépen köszönöm. mikor kapja meg? csak h mikortól rágjam a fülét:D

[HUN]AK47® 2006.04.12. 19:31:06

Én átadtam a meghívót. Innentől már a te problémád. De más NE kérjen meghívót, azt az 5-öt a saját ismerőseimnek szánom, nameg a hugomnak is kell fenntartani, mert nemrég nagyon akart iwiw-et, mostmár kevésbé akar iwiw-et, de azért 1-et félre kell tenni neki.

Erka 2006.04.12. 19:37:37

Lora gratulálok! :) Szép neved van milyen eredetű?

[HUN]AK47® 2006.04.12. 19:53:06

hehehehe... 2. meg 3. szinten (ismerősök ismerősei, azoknak az ismerősei) vanak érdekes személyek is, délszlávok, 1 orosz csaj, egyik évfolyamtársam ismer egy bolgár csajt meg finneket meg ilyesmik... :D

Ádám 2006.04.12. 20:03:42

HI! Valaki küldene nekem is egy MyVip meghívót?
Előre is köszi!
adam.kormendi@citromail.hu

Erika 2006.04.12. 20:14:45

estét! :)

Erka 2006.04.12. 20:16:37

Na mostanra sikerült a myvip-nek is elszállnia. Eddig bírta volna a gyűrődést?

Erika 2006.04.12. 20:17:31

Meglehet,néha szokott bacakodni!

Nippon 2006.04.12. 20:20:31

Mi ez a szeméttelep itt?
Jöhetne már egy csősz!

Nagy Nikoletta 2006.04.12. 20:22:26

Sziasztok!

Én is kérnék myvip-es és barátikör-ös meghívót! Nekem is hócipő effektusom van a wiw-től, máőr néha... A címem: nagy.nikoletta@yahoo.com

Köszi!

Hoogie 2006.04.12. 20:33:00

Sziasztok!
Érdekelne engem is a barátikör. Ha valaki tudna meghívót küldeni, megköszönném.
hoogie@fbi.hu

[HUN]AK47® 2006.04.12. 20:44:50

Nippon: irányítsd át őket egy másik fórura, ahol tolhatják ezt, de tűntesd fel, mert sokan akarnak meghívót a magyar nyelvű "közösségi oldalakra", úgy látszik, nagy rá a kereslet :D

zoli400 2006.04.12. 20:51:17

Hello!
Légyszi nekem is küldjetek meghívót legalább a barátikörre :) Ha még korlátlan mindig.
Kovács Zoli, ugye megszánsz?
Erika légyszi küldj egy meghívót a MyVip-ből :*

zoli400@vipmail.hu

Előre köszi!!!

Hoogie 2006.04.12. 20:54:24

Petya, köszi a meghívót! :D

[HUN]AK47® 2006.04.12. 20:59:43

zoli400: és ha énadot barátiköröset? Lehet hogy más nincs fent a fórumon :D

Kéne egy másik fórum, ne itt OFF-ozzunk már!

Erika 2006.04.12. 21:01:34

Jelen pillanatban szarakodik a myvip szerver. DE miáncs sikerül megkapod a meghívód! Figyeld majd a méled zoli400! És szív.!

Erika 2006.04.12. 21:06:53

Úgy tűnik elment a meghívód zoli400! De télleg ne OFFoljunk már!

zoli400 2006.04.12. 21:07:54

Köszi Peti!

baráti kipipálva :D
Nem az a baj, hogy ilyesmit írunk, ide, hanem az, hogy ilyesmire vagyunk szorulva... Nekem jó lenne az iwiw, de sajnos a gépház arra sem méltat minket, hogy legalább ezért szóljon.

zoli400 2006.04.12. 21:12:00

Puszi Erika!

Sok rendszer rosszalkodik, de olyankor szoktak szólni, hogy "bocsi, rajta vagyunk". Szerintem ez a csönd és a juserek találgatási a legrosszabb jellemzője az iwiw-nek. Amúgy semmi komoly baja...

zazi 2006.04.12. 21:57:40

KEdves Mindenki!
Tudom, hogy baromi uncsi, de nagyon nagyon szükségem lenne egy iwiw-es meghívóra.Van egy csomó barátom akikkel muszály lenne felvennem a kapcsolatot. Értesítenem kéne őket egy szuper dologról és csak az iwiw-en találtam meg őket, de nem tudom velük felvenni a kapcsolatot, mert meghívó nélkül nem megy. A barátnőm oldaláról látom csak őket.
Nagyom hálás lennék, ha valaki tudna küldeni. Nekem van baratikoros, ha esetleg kell valakinek.Egy myVIP-esnek is örülnék, de a legjobb iwiw-es lenne. Előre is köszönöm annak a JÓTÉT LÉLEKNEK. (ha jelentkeznél, megadom az emil címem)

tiburi · http://www.geothink.net 2006.04.12. 22:20:54

Már alig várom, hogy valami Google típusú nagy szolgáltató elkezzen egy ehhez hasonló szolgáltatást. Ahol nem csesződik a sok pancser rendszerépítő azon, hogy a világ legnagyobb piaci lehetőségét elodázza, mert az ilyen beszólásoktól, hogy "Helyesbítünk: Ti vagytok sokan." csak hányni lehet, de nagyot...
Lúzerek!

Kovács Zoli 2006.04.12. 22:26:06

Csá, google már néhány éve csinálja, csak az a baj, hogy főleg dél-amerikaikkal van tele. A neve Orkut. Ha leiratkozol az iwiw-ről, akkor az nyílik meg :)
Baratikor, myVIP meghívó kérés itt: kovzolika1982@freemail.hu

Kata 2006.04.12. 22:33:39

Sziasztok! miez az új barátikör vagy mi a szösz?

Küld nekem valaki rá meghívót! Már, ha az iwiw-en nincs:( peugeot@vipmail.hu

Köszi

dandzsu 2006.04.12. 23:32:51

szerintem most, hogy már van myVIP.com, érdemes lenne szép lassan migrálni a wiw összes tagját. A wiw úgy sem akar többet meghívót adni, legfeljebb egy-két kiválasztott embernek, hosszú távon azonban mindenképpen váltani kellene egy másik szolgáltatóra. A myVIP elég gyorsan nő, és ők azért talán azért nem annyira amatőrök, mint a wiw gárdája. Szerintem a wiw-et most már el lehet felejteni - szerencsére végre van alternatívája. A helyzet megváltozott...

NEMdandzsu 2006.04.13. 00:50:51

alternativa eddig is volt, csak ki kene huzni a seggedbol a fejed. amugymeg elsonek lenni nehezebb am, mint masodiknak; magyarorszagon az elso ilyen tipusu oldal a wiw volt. ha nem tetszik, lehet kilepni meg minden, hianyozni speciel nekem nem fogsz. ertelmetlenul fikazni viszont legyszi inkabb ne. valoszinuleg nem konyitasz annyira az ilyen portalok megirasahoz, mint a wiw gardaja, ezert javaslom az arcod visszabb vetelet, majd befogasat.

ja, es 10000 felhasznalonal meg nem szarozik a myvip, megnezem fel ev mulva. de teged tuti nem jelollek be, remelem nem is ismerlek

TeeJay 2006.04.13. 00:57:46

öcsém nem értem mit rinyáltok annyira.
majd lesz meghívó oszt kész.
aki meg barátnőjén nagyapján keresztfián osztálytársán keresztül talált meg mindenkit iwiw-en az nézze már meg hogy az embereknek van mail címük mivel valahogy regisztrálni kellett magukat úgyhogy ha másnem oda simán tudsz neki levelet írni.
mi ebben a nagy baj? akinek meg titkosítva van az iwiw annak írsz anyósodon keresztül hogy "szia ez meg az vagyok ismerlek és a mail címed szeretném elkérni"

ennyire nehéz megoldani?
én pl ha kapnék 10meghívót nem tudnék vele mit csinálni mert nincs olyan ember akit meghívjak.
akit meg meghívnék azok már bennt vannak iwiw-en.
ne rinyáljatok legyetek türelmesek.

meg gondolkozzatok hogy lehet kicselezni azt hogy még nem vagy iwiw tag de mindenképp muszáj mindenkivel beszélned.

TeeJay 2006.04.13. 01:01:44

meg úgylátom egyeseknek nem jutott el az agyáig az hogy naponta 20millió oldalletöltést produkál az iwiw. ezért nincs meghívó mert fejleszteni meg optimalizálni kell a csapatnak.
egy hasonló barátikörös weblap szerintem 100szor kevesebb oldalletöltést produkál egy hét alatt.
na ennyit erről :)
mellesleg szerintem iwiw-en hamarosan mindenki rajta lesz míg a többi oldalon nem igazán.

türelem rózsát terem.
lehet hogy átmégy másik hasonló portálra és rá 2 napra lesz korlátlan meghívó itt :D

Mariann 2006.04.13. 01:20:01

Sziasztok!

Légyszi valaki hívjon meg a baratikor.com-ra
előre is köszike :)

Mariann 2006.04.13. 01:28:25

hoppá elfelejtettem az email címem: bartus@skim.com

Gyuri 2006.04.13. 01:31:44

Szia Lidi! Én szívesen elfogadnék egy egy myvip -es meghívót! az emailcímem: zsakbamacska@vipmail.hu Köszi előre is!

Gyuri 2006.04.13. 01:44:28

De bárki mástól is!

Nippon 2006.04.13. 07:19:54

Nyomjátok már tele spammel a sok kéregető mailjét.

Ez nem üzenőfal!

Kultúrálatlan népség!

TeeJay 2006.04.13. 07:49:55

Nippon hagyjad már ezek azt se tudják mi az hogy üzenőfal. náluk az egyet jelent a chat.hu-val és napi 200 privát üzenetet írnak oda.
erőteljesen próbálok fellépni ellene de van pár 14-15éves csaj haver akit az istennek se lehet rávenni hogy fejezze már be.
jajj anyám mért nem értik meg :D

szerintem aki meg ide kivágta a mail címét olyan adag spam-et fog kapni hamarosan hogy beszarás :D
vannak akik pont erre specializálódnak hogy ilyen oldalakat vizslatnak aktív mailcímekért :D

Bejb 2006.04.13. 08:40:48

Hello. Legyszi kuldjetek nekem is meghivot baratikor-ra es myvipre :) koszi!

bejb@hello.hu

Kovács Zoli 2006.04.13. 10:08:19

Oldalletöltés: kit érdekel mennyi van rajta: a myvip-en nem tudom mennyien vannak, de a baratikor-on többen, mint a wiw-en (600e felhasználó, mindig kiirja ha valaki regisztal) és normálisan működik nekem ritkan lassult be.
A wiwet ott cseszték el, hogy tele van reklámmal és úgy van megírva, hogy sok oldalletöltést generáljon, hogy minél több hirdetést el lehessen adni.

[HUN]AK47® 2006.04.13. 10:17:35

Meg különben is. Azért ők a programozók hogy írják meg úgy a hülye programkódot hogy ne hulljon szét a rendszer. És naná hogy mindenki rinyál, teljesen jogos, mikor hónapokig nem történik semmi és még arra se méltatják a felhasználókat hogy ebbe a fórumba beleírják hogy mikorra várható hogy meghívót kapnak és hogy ki kap és mikor. És miért van az hogy a hi5 meg a friendster sokkal nagyobb, ott sokmillió ember van aztán mégsem omlik szét? Nem mintha azok érdekelnének mert ott alig van 1-2 magyar. Az iwiw tök jó csak tartsanak lépést a fejlődéssel, ha azt akarják hogy ne nyomja agyon őket a konkurencia.

És a sok "agytrösztnek" aki itt az OFF-olás ellen harcol: nyomjatok már ide egy linket, ahol folytatható ez a barátikör meg myvip meghívó kérés, és akkor nem itt fognak könyörögni...

Kovács Zoli 2006.04.13. 10:19:44

[HUN]AK47®: általában nem értek Veled egyet, de most nagyon jól szóltál :)

Erika 2006.04.13. 10:25:40

Szép napot skacok! :)

[HUN]AK47® 2006.04.13. 10:26:15

Kovács Zoli: Mikben nem értesz egyet? :D
Amúgy meg iwiw-en folyamatosan osztanak meghívókat, minden település előbb-utóbb kap, eddig kapott pár, de szerintem ezt is ki kéne írniuk hogy kik kaptak eddig (városnév és dátum) hogy tudják a népek, hogy pl amelyik város még nemvolt soron az ottaniakat ne csesztessék, akik meg már kaptak azok meg tudjanak róla.
Ennek a fórumnak is marha sok értelme van, valaki létrehozta, de semmi értelmes nincs rajta, csak statisztika, meg mellébeszélés, meg a userek találgatása. Más fórumon a fórum létrehozói reagálnak arra amit a tisztelt Felhasználók kérdeznek, itt nem. Akkor miért várjátok el hogy úgy viselkedjenek mint egy "rendes" fórumon, ha nincs moderátor, aki válaszol a kérdésekre meg ad lehetőséget új topicnak, ha sokan OFF-olnak ugyanabban a témában.

Erika 2006.04.13. 10:31:34

Énis egyetértek veled AK7! Ez tökre így van, énis kiváncsi lennék mikor kapunk meghívót! Még jó hogy akik kaptak,legalább beírtak... Így naggyából vmit tudunk...

Erika 2006.04.13. 10:32:14

Neharagudj hogy nem jól írtam le a neved! :D :S *AK47

Kovács Zoli 2006.04.13. 10:52:25

Az iwiw-en hiába osztanak meghívót, ha egyszerűen UNALMAS! Szerencsére van nyelvismeretem és belenéztem más országok baratikor.com portáljába. NEM MINDENHOL UGYANAZOK a szolgáltatások vannak!
Van ahol van mozifilmszavazás, események, többféle ajándék, sms küldés, videofeltoltés, stb

[HUN]AK47® 2006.04.13. 10:59:29

nem tudom, nekem nem hiányzik sokminden az iwiw-ről. Esetleg a külföldiek, akiket idehozhatnánk, de ahhoz kell jónéhány meghívó mert ha meghívok egy külföldi ismerőst és ő nem ismer másokat akkor lehet hogy nem akar majd többször feljönni, de ha az ő ismerőseit is ismerem és meghívjuk őket akkor már jó lesz! Van olyan aki egy csoport külföldit ismer, és csak 1-2 ember kapcsolja össze őket a magyarokkal amúgy meg egy teljes külföldi közösség van rajta.

Kovács Zoli 2006.04.13. 11:08:44

Téged nem zavar, hogy csak 1-2 képet tehetsz fel? A baratikoron albumokba rendezheted! Ez a legjobb szerintem és az, hogy tudod követni a történéseket az albumok böngészésével.
A toplista pedig abban segít, hogy lásd kire kattintottak a legtöbben, ami mutatja, hogy azzal az emberrel valami történt :)

[HUN]AK47® 2006.04.13. 11:14:03

Najó, a több kép jó dolog, de az iwiw-es keresés nekem bejön, max ki lehetne egészíteni hogy lehessen születési dátumra is keresni meg hogy lehessen paramétereket neírni (magasság, testsúly, szemszín, hajszín, nemzetiség, etnikai hovaartozás, stb.) persze ne kötelező jelleggel, és kéne bele egy ismerkedő/társkereső funkció szerintem, mivel mindenki mondja hogy az szar, de mér lenne szar? és ha iwiw-en találom meg "álmaim nőjét"? :D
Tudom hogy lehet neki levelet írni meg minden... A másik meg hogy többen mondták hogy aki kapcsolatban van vagy házas az jelölhesse meg hogy ki az akivel együtt van,ha a társa is fent van iwiw-en, szerintem ez jó ötlet (én is mástól hallottam de tetszik az ötlet).

Erika 2006.04.13. 11:14:16

Ja, szerintem ez a két mb képfeltöltés nem sok az iwiw-en, a legtöbb képem átlagban 500 mb is. Na most ez csak 4 kép akkor. Az az albumba rendezés az teccik nekem, meg hogy lehet tudni, hogy kik nézték meg a profilod.

Erika 2006.04.13. 11:16:15

Most hogy mondod AK47, ez nekem például eszembe sem jutott, és nagyon jól hangzik, de csak jól hangzik...

[HUN]AK47® 2006.04.13. 11:21:22

Szerintem ez a "ki nézett meg" nem túl jó, a friendster-en meg társkeresőkön van ilyen, de ha a képe alapján azt hiszed hogy ismerősöd közben csak hasonlít rá az nem túl jó. Meg utálom ha így rögzítik minden egyes mozzanatomat, attól paranoiás leszek... :S
Főleg, hogy elolvastam Orwell 1984 című könyvét (az egyetlen szépirodalmi mű amit önszántamból olvastam el, nem suli miatt). Szeretek addig "inkognitóban" maradni amíg biztos nem vagyok a dolgomban. Akkor jelölök valakit ha tudom hogy nem utasít vissza ezért csak azt jelölöm iwiw-en is akit valamennyire ismerek, és nem csak látásból, mert az lehet hogy nem ismer vagy nem akar ismerni :D
nameg szinte sose kezdeményezek, csak ha esély van rá (pl. egy nagy társaság, ahol vannak ismerettségek, és mondjuk egy csajjal szívesen beszélnék akkor élek a lehetőséggel).

Kovács Zoli 2006.04.13. 11:28:34

Ha valaki nem engedi, hogy megnézd, akkor Te sem látod, hogy ki kattintott rád :) Magyarul ha paranoiás vagy, akkor pont jók a beállítások :)

Áron 2006.04.13. 12:20:02

meg tudja nekem vki mondani hogy azt az apróhirdetést ami a Helyi kedvencekben van azt hogy lehet törölni, mert amit nyitottam elég sok vitát szült már!
köszönöm

Gyuri 2006.04.13. 13:30:18

Légyszi küldjön már valaki baratikor.com-os meghívót a jumurjack@freemail.hu e-mail címre.
Előre is köszi!

Gyozo 2006.04.13. 13:34:19

Helló!

Erre a baráti kör nevű oldalra tudna nekem valaki küldeni egy meghívót? címem: gabriel.gy@freemail.hu

Kovács Zoli 2006.04.13. 13:45:43

Elküldve mind2

Gyozo 2006.04.13. 13:47:51

Köszi Zoli! :)

nix 2006.04.13. 14:37:40

jelentem, a myvip-nek sikerült ma de. leállnia és azóta sem megy (14:30), pedig szvsz messze vannak még a napi tízmillió PI-től. :/

nix 2006.04.13. 14:40:10

Amúgy csak nekem tűnik úgy, h vadidegenektől meghívót kunyizni valahova az meglehetőst szánalmas és pont az ilyen közösségi oldalak alapelvét tépázza?
Egyszerűen arról van szó, hogy ha nem hívott még senki meg, az azért van, mert nincsenek bartáaid. :D

Dodó 2006.04.13. 14:52:22

hiya. valaki aki korlátlanul rendelkezik a lehetőséggel, tudna küldeni egy barátikörös meghívót? köcce előre is susunder@velvet.hu

Dodó 2006.04.13. 14:54:10

nix. nem feltétlenül, csak mint egy új dolog, lehet egy kör spec teljesen kimarad belőle. ne ítélj, nem ítéltetsz. szép napot mindenkik

Kovács Zoli 2006.04.13. 14:54:33

nix: én sem tudtam belépni, úgyhogy nem tudok senkinek sem küldeni myyip-es meghívót

A baratikor.com-on egyelőre semmi változás sem látszik, az előbb néztem az adatait: Összes tag: 602608 | Jelenleg online: 21544

Ide továbbra is küldök bárkinek meghívót.

Szerintem egyáltalán nem gáz így meghívót kérni, hiszen máshogy csak jópát hónap múlva tudnál mejutni a rendszerbe. Így viszont meghívnak, bekerülsz, meghívod a barátaidat és ha akarod megszakítod azzal ez emberrel a kacspcsolatot, aki bejuttatott. Kész :)

Indiri 2006.04.13. 15:43:24

Sziasztok!

kedves Zolti, tudnál nekem is küldeni meghívót a baráti körre??? Nekem is elegem van a wiw-ből!
Köszönöm!

indiri79@gmail.com

Indiri 2006.04.13. 15:45:35

Bocs, Zoli....
A t-é betű nem tudom mit keres ott??!!

Ricsi 2006.04.13. 15:49:34

Olyan ismerősőket találtam meg itt, akikről 20 éve nem is hallottam semmit!
Köszönet érte!

Gábor 2006.04.13. 15:51:49

Sziasztok!

Van olyan aki régebben regelt-minimum év eleje óta- és nem kapott még meghívót a mostani körből. Ha igen akkor elárulná nekem, hogy milyen városban lakik? Úgy értem, hogy mi van neki bejelölve mint lakhely.

Kovács Zoli 2006.04.13. 16:11:49

Szia Indiri, ment a meghívó.
Miylen "t" betű?

János 2006.04.13. 16:17:50

Szia Zoli,

Most láttam, hogy létezik egy másik ismerőskereső lap is.(baratikor) Felkeltette az érdeklődésemet. Tudnál küldeni egy meghívót?

Előre is köszönöm.

Törzsmókus 2006.04.13. 16:18:00

a sok droidot át lehetne küldeni ezekre az új fasságokra, szívjanak ők velük.
wiw mwg lehetne a régi.
uff.

Kovács Zoli 2006.04.13. 16:27:28

irj emailt a cimemre, feljebb megtalálod.
Törzsmókus: A hozzászólásoddal tényleg gazdagodott a fórum :)

jutta 2006.04.13. 16:59:15

hát ez hihetetlen!!! :):) nagyon tetszik ha így összetartanak az emberek és ahogy ezt itt olvastam... :) amugy a baratikörről ma találtam infot véletlenül, most meg itt is olvasok róla.. érdekel!!!! nekem is küld valaki oda meghívót??
tijud@tvn.hu
amugy én győri vagyok és itt "csak" 5 meghívót kaptak az emberek.. (hát az szinte már semmire sem volt elég,de én beoszottam ;))
szal aki küldene barátiköröset annak megköszönném!

b_o_cs 2006.04.13. 17:00:42

a kommentekből látszik, hogy feljövőben van néhány iwiw-klón, illetve hozzá hasonló kapcsolati-háló kliens, és az is látszik, hogy többen vannak akik itt is ott is tagok...
érdekes lenne egy olyan térképet felrajzolni, hogy hogyan alakul a dolog az 'összekötők' szempontjából...
"gondolkozz globálisan - cselekedj lokálisan"

VTRX 2006.04.13. 17:30:41

Már közel 3 hónapja próbálok bejutni iwiw-re, de sajnos minden haveromnak elfogyott a meghívója. Valaki, aki most kapott meghívót, az tudna küldeni nekem egyet?

Esetleg aki a baratikor.com tagja az is meg tudna ajándékozni egy darabbal? ((vatrix@atw.hu))

Niki 2006.04.13. 17:45:28

Hello mindenkinek!

Egy jó ideje próbálok felkerülni, de az ismerőseimnek nincs meghívója.Akinek van esetleg felesleges nagyon örülnék ha küldene nekem egyet.(cím: retkus@freemail.hu)



[HUN]AK47® 2006.04.13. 17:49:55

Niki: mire?
Mert nem mindegy hogy mihez kell meghívó.

Niki 2006.04.13. 17:54:48

Hogy felkerüljek iwiw-re!:)

Aletta 2006.04.13. 18:12:04

Kérhetek valakitől myvip-es meghívást?
szszm@citromail.hu -ra.
Előre is nagyon köszi!

Semy 2006.04.13. 18:25:07

Sziasztok!
Tudna nekem valaki egy myvip-es meghívót küldeni?
Előre is nagyon megköszönöm neked!
semy@tvn.hu -ra.

fgabi 2006.04.13. 18:33:51

Sziasztok!

Ha lenne egy jószívű iwiw felhasználó, akinek van egy fölös meghívója, az megtenné hogy átadja nekem! Nagyon megköszönném! És ígérem hogy ha kapok akkor visszaadom.
Légyszi ha vki felajánlaná ezt nekem akkor írjon!

Kovacs Zoli 2006.04.13. 18:58:37

Mi minek a klónja?

A baratikorön már akkor lehetett képet feltölteni, amikor a wiw-en még a profilban sem voltak képek... (Akkor kellett volna regisztralnom, be is jutottam volna :) )

Laci 2006.04.13. 19:09:21

iwiw es/vagy myvip-es meghívóra lenne szuksegem:

balazslaci83@gmail.com

[HUN]AK47® 2006.04.13. 19:14:50

Laci: nekem meg egy rendes okos 175 magas 55 (max 60) kilós fekete hajú barna szemű csajra aki tud főzni, szereti a gyerekeket és hajlandó összejönni velem, (lehet európai, ázsiai, vagy kreol is csak gyönyörű legyen) és persze akkor már egy új Cadillac Escalade is jöhetne, meg egy luxusvilla Pécsett, a Mecsekoldalban, meg BP-Rózsadombon is egy, meg egy Rio De Janeiro-ban, és egy Bangkok-ban is :D

(remélem minden földrajzi nevet jól írtam)

Edem 2006.04.13. 20:33:31

Üdv!

Ha vki tudna küldeni iwiw-es meghívót, akkor annak én is küldök myVIP-eset!

edem89@citromail.hu

clown 2006.04.13. 20:57:13

egy baráti körösre én is beneveznék... körülnéznék hátha...
xisa@freemail.hu
kösz ha valaki megszánna...

Parasite 2006.04.13. 21:12:57

Lehet majd az ismerőseim ismerősei között keresni? Most is keresem a volt osztálytársamnál a többieket, de van 600 ismerőse...egyszerűbb lenne szűrni őket és a maradékot átnézni.

Linda 2006.04.13. 21:30:07

ROHADT GECISÉG, H MOST DEBRECEN MÁR CSAK 5MEGHÍVÓT KAPOTT, AMIG ELÉR HOZZÁM EGY SE LESZ?


NEM FAIR!! AKKOR MIÉRT NEM KAPOTT MINDENKI 2-T? VAGY HAVONTA EGYET???

Laci 2006.04.13. 21:30:07

[HUN]AK47®: nem is vagy igényes :)

csak annyira mint én :)

Nippon 2006.04.13. 22:05:11

Ez a meghívó szalámizás elég gusztustlan.
Mi van ha valaki csak normális költözik és emiatt kimarad belőle?

Nippon 2006.04.13. 22:05:53

Miért nem lehet azt csinálin, hogy azok kapjanak meghívott, akik
aktivak és
eddig csak egy-két embert hivhattk meg!

zafyr 2006.04.13. 22:11:15

Sziasztok!

Ha valaki még nem unja nagyon, akkor küldjön nekem is lécci egy VIP-es meghívót! Köszönöm!

la-na@freemail.hu

Linda 2006.04.13. 22:12:40

Nippon, én még senkit sem hívhattam meg:(

zafyr 2006.04.13. 22:15:38

Köszönöm!!!

Nippon 2006.04.13. 22:30:38

Én is csak egyszer.
PEdig adni jó.

Vicq 2006.04.13. 22:49:15

Zalaegerszeg is kapott 5-öt! Juhéjj! :D (nem kellett sokat gondolkodnom, kinek szórjam szét...)
Vicq

[HUN]AK47® 2006.04.13. 23:37:05

mire eléri az utolsó falut (vagy várost) addigra jó ha 1 lesz... iwiw is marhajó, mert így aki elég mázlis az elméletben be tudta volna szedni minden városét, ha van beépített embere... Azoknak én csak gratulálni tudok és tényleg megérdemlik. Annyi idő után amíg várattak, ha havonta 5-öt kapna mindenki, és most visszamenőleg is megadnák, akkor OK lenne, így csak geerálják a bajt hogy egyre kevesebbet adnak. Na mindegy, én még Pécsnél megkaptam a 10-et, az jó is még van 5 de ki tudja meddig :D

rspn 2006.04.13. 23:42:27

Sziasztok!
Ha jól tudom, ezek a megyei jogú városok:
Békéscsaba, Debrecen, Dunaújváros, Eger, Győr, Hódmezővásárhely, Kaposvár, Kecskemét, Miskolc, Nyíregyháza, Pécs, Salgótarján, Sopron, Szeged, Székesfehérvár, Szekszárd, Szolnok, Szombathely, Tatabánya, Veszprém, Zalaegerszeg
Melyek nem kaptak még eddig? Melyik esélyes? :)

[HUN]AK47® 2006.04.13. 23:51:53

Nyíregyház, Pécs, Győr az tuti, azt hallottam Derecen és Zalaegerszeg is. Nem tudom, jó lenne ha ezt is kitennék ide hogy melyik települések kaptak eddig, mert nem tudom milyen logika alapján terítik a meghívót, mert ha megyeszékhelyek, akkor utána mi jön? kisvárosok, falvak? vagy inkább BP?
Nem igazán értem őket, remélem legalább havi 1 lesz minden egyes felhasználónak ezentúl. Az jó lenne, mert ha mindenki kapna egyet akkor hamar "átragadna" más országokra is, így elérné hogy tényleg nemzetközi lesz, jelenleg csak 1-2 turista meg cserediák van rajta, meg 1-2 cserediákokból álló haveri kör. Remélem nem mindig lesz így.

rspn 2006.04.14. 00:01:20

Egyébként melyik számít? Az "aktuális város" vagy ami az adatlapon van? Egyelőre még szerintem elég a megyeszékhelyekkel törődni, van azokból még elég... ügyes tippeléssel akár 2-3-szor is el lehet találni :)

[HUN]AK47® 2006.04.14. 00:28:33

rspn: Az aktuális város számít, az amit a listából szedsz ki. Amúgy szerented mit kellene jelölni? Mert sose árt pár meghívó, még van, de jószívű vagyok és haveroknak átadok vagy meghívok olyanokat csak én tudok meghívni. Van tipped rspn?

Krisztina 2006.04.14. 04:01:01

Biztos vagyok benne, hogy a kulfoldon elok kapnak utoljara meghivot... Igy en is. :(
... ha kapunk egyaltalan....

Linda 2006.04.14. 08:35:47

rspn:
ők kaptak:
Nyíregyháza
Pécs
Szeged
Debrecen
Zalaegerszeg

Erka 2006.04.14. 09:37:09

Na most elképzeltem, hogy mindenki átváltott, megyeszékhelyre! :-)

Erika 2006.04.14. 10:07:29

Ez az 5 nagyváros az országunk szélein helyezkednekel majdnem,körben =)

Erika 2006.04.14. 10:08:49

Amugy nyíregyházáról lett küldve ide paksra egy meghívó,de megsem érkezett,már 3 napja.... és freemailes címre lett direkt küldve, na mind1, jól müxik!! :D

Stipsits Péter 2006.04.14. 10:51:43

Érdekes.... Kollégáim kaptak 5 db meghívót, én nem???!!! Ja, és Győrben!

Erika 2006.04.14. 10:57:39

vhogy éreztem h győr is sorra kerül már.... :) hát igen érdekes..... Lehet h ez is még tesztelés szerüen megy? áh rák tudja mi van itt :) csak találgatunk....

ttimus 2006.04.14. 11:36:37

Sziasztok!
Nagyon hálás lennék,ha vki küldene nekem baratikoros és/vagy myvip-es meghívót!
ttimus@gmail.com
Előre is köszike!

ttimus 2006.04.14. 12:06:03

Köszönöm szépen a meghívókat,mind2 helyre sikeresen regisztráltam!:)))
Puszi mindenkinek!:)

Phoni 2006.04.14. 12:14:33

Nagyon örülnék neki ha vki küldene egy baráti körös meghívót. Küldök cserébe myVip-est ha kell...
pappjano@vipmail.hu
Nagyon szépen köszönöm!

Benjamin 2006.04.14. 14:52:16

Emberek megirigyelték az iwiwet? most találkoztam a "www.myvip.com" -al meg most olvasom, hogy több ilyen is van...mi lesz itt? Nincs levédve az ötlet? Vagy köze van az iwiwhez?

Kovács Zoli 2006.04.14. 16:07:32

Benjamin: ezt komolyan kérdezed? Az iwiw kb az ötvenedik ilyen szolgáltatás európában. Nincs benne semmi eredeti, tehát nincs mit levédeni. Mostantól verseny van, értünk, felhasználókért :)

[HUN]AK47® 2006.04.14. 16:08:10

Benjamin: hogy lenne levédve? ez olyan mintha csak egy cég csinálhatna benzinmotort autókhoz vagy mintha levédnél egy mondatot. Baromság. Amúgy meg iwiw nem régi, sőt új. a hi5 meg a friendster is ilyesmi csak nemzetközi, és ha valaki alapít valamire egy céget, akkor biztos lesz konkurencia is, ha az éppen nem állami monopólium. Pedig én nem is közgazdasági suliba járok, csak a hugom tanulja, mert ő igen... :D

Nippon 2006.04.14. 17:58:51

Ez Magyarország!

Most mindenki ügyeskedik, hogy melyik város kap meghívót.

Megint ügyeskedésre kényszerítenek minket.

[HUN]AK47® 2006.04.14. 18:55:33

Nippon: igazad van, de sztem egy orosz, egy kínai, egy török, egy brazil vagy bármilyen csóró ország beli rafinált róka ezt csinálni, csak amcsik nem, de azoknak a bőre alatt is pénz van, nem kell hogy használják az eszüket, de a világ nagyrésze csóró, nekik kell... :D

ilusska 2006.04.14. 20:55:39

Sziasztok!

Nem tudom, ez mennyire ismerős cikk, gondoltam akinek nem az, azzal megosztom!

Üdv: Ilusska


index.hu/tech/ihirek/?main:2006.02.28&256273

Áprilisra újra korlátlan meghívó az iWiW-en
február 28. kedd 10:58
[MTI]

Körülbelül két hónap múlva tudnak újra korlátlan számú meghívót küldeni az iWiW, vagyis az intenational who is who (nemzetközi ki kicsoda) közkedvelt weboldal tagjai, és akkor mások is bejuthatnak majd a zárt körbe - mondta az MTI-nek Cseh Gábor, projektvezető. A lapot Várady Zsolt, webfejlesztő hozta létre 2002-ben, amiért e-Magyarország díjat is kapott. Az iWiW-be csak meghívással lehet bekerülni: egy régi tagnak meghívót kell küldenie, hogy barátja, ismerőse bejuthasson az oldalra. Az új felhasználó nevének és e-mail címének megadásával regisztrálhat, de megadhat magáról más adatokat is, például a születési dátumát, az elvégzett iskoláit, foglalkozását, lakcímét, telefonszámát, vagy akár képeket is. Az új tag ezt követően kereshet további ismerősöket az iWiW-en. Az oldal célja, hogy minél több emberhez juttassa el szolgáltatásait. A készítők induláskor arra számítottak, hogy egy év alatt a tagság elérheti az egymilliót, ugyanakkor legmerészebb álmaikban sem gondolták, hogy naponta több mint 200 ezren látogatnak a fórumra.

A közelmúltban technikai hibák is adódtak, ezért átmenetileg korlátozták a további belépések lehetőségét: minden regisztrált iwiw-tag egy meghívót kapott február elején, amellyel egy ismerősét, barátját tudta beléptetni a rendszerbe. Egyes hírforrások szerint voltak, akik pénzért kínálták meghívójukat. Cseh Gábor elmondta: "Természetesen örülünk, hogy ilyen nagy az érdeklődés, és bízunk benne, hogy a megfelelő infrastruktúra megteremtése után az iWiW-tagság az eredetileg tervezettet is messze meg fogja haladni. A meghívók számának korlátozása pedig kényszerűségből történt, amint elhárulnak a technikai problémák, újra korlátlan számú meghívó küldésére lesz lehetőség. Ez várhatóan két hónapon belül meg fog történni." Az iWiW-en sok politikus, sportoló, újságíró és tévés személyiség is megtalálható. Az oldal statisztikai adatai azt mutatják, hogy a felhasználók 57 százaléka budapesti, 43 százaléka pedig vidéki, az átlagéletkor pedig 25 év.

TaMy 2006.04.14. 21:01:03

Sziasztok! Ha vkinek van meghívója a barátikörre, az légyszi küldjön nekem egyet erre a címre: tita03@citromail.hu előre is nagyon köszönöm!

Nippon 2006.04.14. 21:02:21

Azért szerintem van normális út is.
Nemcsak a végletes amcsi és ruszki.

Kovács Zoli 2006.04.14. 22:41:49

Szerintem nem az infratsruktúrával van a baj, hanem a filozófiával :) Mi lenne, ha egyszerűsítenének a design-on és mondjuk nem lennének hirdetések? Nem gyorsulna be a dolog?

jojo 2006.04.14. 22:44:10

Sziasztok! Szeretnék én is bejutni a barátikörbe vagy a myVIP-be. Ha valaki küldene nekem meghívót azt előre is megköszönöm. Címem: jojo31@freemail.hu )))

Titkosrani · http://www.titkosrandi.hu 2006.04.14. 22:45:10

Sziasztok, Nekem köld valaki megívót?

Lidi ?
Előre is köszi!
love@titkosrandi.hu

[HUN]AK47® (még mindíg én) 2006.04.14. 23:27:40

Jó estét mindenki!
A lényeg hogy már keptunk meghívókat, mindenki spekulálgasson, remélem minnél többeknek minnél több meghívója lesz, és mindenki jól használja fel, csak olyat hívjatok meg aki biztosan fel is jön, nehogy kárba vesszen a drága meghívó. Külföldit csak akkor hívj meg ha megérti mit kell tenni regisztráció közben, mindent alaposan mondjatok el, mert tegyük TÉNYLEGESEN NEMZETKÖZIVÉ az iwiw-et, mert ez I-wiw és nem egy gagyi kis wiw, hanem sokkal fejlettebb lett az évek során... :D

iwiw_user · http://www.iwiw.hu/ 2006.04.14. 23:37:06

Naja... én szívtam már meg úgy hogy kiküldtem és nem érdekelte az illetőt, még anno, mikor iwiw lett a wiw, most meg itt nyavajgott hogy hívjam meg, erre mondom neki: ember nincs meghívó már február óta. Most meghívtam. De azért van baja! Nem értette meg hogy baromira nem tudom mikor kapok meghívót, örültem is mikor láttam hogy kaptunk.

És jó éjszakát meg jó iwiw-ezést, nameg kellemes húsvéti locsolást és ivást ;]

Flo 2006.04.15. 00:18:07

Remek... Hódmezővásárhely is kapott 5-öt... A többi város meg le van ejtve... :(

[HUN]AK47® 2006.04.15. 01:48:44

Flo: Ezt nem hittem volna hogy pont hódmezővásárhely kap... nah mind1 :D

jojo 2006.04.15. 06:46:50

Kovács Zolika!!!!

Köszönöm a meghívót))) reggel találtam a postámba, jól indult a napom. Köszönöm neked.
Szia: Jojo

Nippon 2006.04.15. 09:32:37

Ez a hivatalos semmit hozzá nem szólás nagyon nem teccik.

De nagyon ungarische.

Szóval nem szokatlan.

Ösmerjük szerte a Kárpát-medencében...

Flo 2006.04.15. 09:39:07

Hát én sem gondoltam volna AK... :@
Ez most már bosszantó...
Miskolc meg a fasorban sincs... :@

Timi 2006.04.15. 10:45:26

Sziasztok. Ha valaki tudna küldni egy barátikörös meghívót, nagyon hálás lennék:) Én tudok felajánlani myVip-es meghívót, ha kell valakinek,csak annyi, hogy ezt e-mail ben jelezze! gtimy@freemail.hu

TeeJay 2006.04.15. 12:42:49

jajj öcsém ne sírjon már minden ember meghívó után.
komolyan mondom ha kapok mindet elosztogatom mert nekem semmire se kell úgyse akarok meghívni ide senkit mert akiket meghívnék úgyse másznának be csak havonta 1x úgy meg inkább nem küldöm el.

StGermain · http://feketeretek.freeblog.hu 2006.04.15. 15:25:51

a myVip_nagyon_weak szerintem... a wiw pedig még most 'lesöpörhetné' a konkurenenciáit egy-egy meghívó osztogatással (sztem ilyen a városimeghívók is) egyébként nem lenne túlsok értelme kismillió ilyen szolgáltatásnak, mert
1, az emberek megunnák
2, mindenki másban lenne regisztrálva...
én a monopóliumra szavazok... kul.

Repa 2006.04.15. 15:59:51

Az iwiw is gagyi, mert meg nem lattal mast. myvip is gagyi. friendster rulez. majd ha azt lekoppintjak itthon, akkor lesz jo vilag

TeeJay 2006.04.16. 00:05:11

én már ma is taliztam olyan valakivel aki tengpa regisztrált szóval tuti megy a meghívás egyenlőre csak bizonyos embereknek van meghívó de megy.
úgyhogy csigavér emberek ;)

[HUN]AK47® 2006.04.16. 02:58:43

Hali!
A külföldi "közösségi oldalak" fejlettebbek de azok lehet hogy 2000 óta, vagy még a XX. sz. uccsó évei óta nyomják, és tele vannak mindenféle külföldiekkel, magyarok le vannak sz@rva ott, mi sokadrangűak vagyunk, Dél-Amerikaiak meg Távol-Keletiek meg Amcsik vannak az összesen, oda max akkor mennék ha legalább 5 szépséges csaj hívna vagy ha egy nagyon könyörögne, és azt is CSAK a csajok kedvéért (neten olyan könnyű nagy kannak lenni :P

Amúgy iwiw-en folyamat osztják a meghívókat, de kéne egy kicseszett listát idetolniuk a Tisztelt Felhasználóközösség pofájába hogy melyik település kapott eddig, hogy aki pl. ma regel olyan városba ami már kapott az váltson át máshová mert az nem korrekt hogy mi kapunk meghívót, meghívjuk őket ők meg nem kapnak... tiszta baromság ez úgy ahogy van...

Mindenkinek jó trükközést, és marha sok iwiw meghívót kiván: [HUN]AK47® a.k.a. AK47 :P

[HUN]AK47® 2006.04.16. 03:00:56

Jah, és NAGYON NAGYON BOLDOG HÚSVÉTOT!!!

Mi srácok locsolunk azt' mi ázunk el jobban (házibor, házipálesz megteszi a magáét) :P

Persze ez feltételezi a jó kis falusi locsolást vagy hogy rendes csajhoz mész locsolni aki ad némi szeszt ...hehehehehe... :D

Kodzsek 2006.04.16. 06:43:20

Nehezen mennek folyo yeim

Zsu 2006.04.16. 11:19:30

Üdv. Valaki legyen kedves küldeni nekem egy barátikörös meghívót. Előre is köszönöm. aquila@rlan.hu

Bandika 2006.04.16. 13:51:37

Mikor lesz már legalább egy meghívom? Már nagyon jól jönne! Ha valaki tud valami okosat írjon:D

Zsu 2006.04.16. 16:40:59

Köszönöm az illetékesnek, ezúton is. :D

Bandika 2006.04.16. 18:46:53

Valaki legyen kedves küldjön nekem egy meghívót amivel megtudom hívni a barátnőmet!! Előre is köszönöm

Gyuri 2006.04.17. 07:42:17

Kedves GH! Inkabb azt a funkciot vezessetek be, hogy ha valaki torli magat az adatbazisbol, akkoris kapjak uzenetet! Ugyanis megint eltunt egy ismerosom, es tudok rajonni, ki lehet az!

Dávid 2006.04.17. 12:44:17

Tisztelt Gépház!

A korábbiakban a kereséssel voltak gondjaim. Vagyi ha beírtam az
illetőnek a teljes nevét, becenevét és e-mail címét, és tudtam hogy be
van regisztrálva, akkor sem találta meg a kereső. Folyton teljesen más
embereket adott ki, még a kezdőbetű sem volt azonos. Sikeres vagy
legalább megközelítő keresét csak az összetett kereséssel sikerült
elérnem.

Most hogy pár hete nem ad ki automatikusan senkit sem a sima
keresés, ugyszintén semmi haszna, mert hiába írok be egy nevet, és
hiába van beregisztrálva az iwiw-re akor sem ad ki senkit! De senkit
sem.
Most is csak az összetett kereséssel érek el sikereket.

Ill. felhívnám figyelmüket arra, hogy az iwiw-et hazsnálók Budapesti
száma és az összes kapcsolatok száma belelóg a menüsorba így
hazsnálhatatlanná teszi a meghívó és a fórum menüpontokat.
Konkrétabban nem lehet rájuk kattintani, mert lefedi őket a szöveg.

Ill. arra lennék kíváncsi mikor várható ebbe a hónapban a meghívó
osztás?
Tisztelettel:
Horváth Dávid

Bandika 2006.04.17. 13:14:03

Arra lennék kíváncsi, hogy a kisvárosok pl. Balatonföldvár iwiwes lakói mikor kapnak meghívókat? Nagyon elkellene valami info erről az egész meghívó osztogatásról, mert senki nem tud semmit mindenki csak találgat! Előre is kösz

Tami 2006.04.17. 14:42:19

Sziasztok!

Légyszi küldjetek nekem barátiörös meghívót!
Nagyon örülnék neki! Cserébe myvip-es meghívót küldök! Előre is kösz!
harisnyaspippi@freemail.hu -ra küldd!

Szióóó: Tami

agfed 2006.04.17. 14:49:59

Dávid, ne reménkedj, a Gépház soha nem válaszol senkinek. Ahhoz ők túl nagy arcok, hogy csak úgy leereszkedjenek a pórnéphez. Ők minimum félistenségek, akik nem mocskolják a kezüket azzal, hogy tetves átlagemberek kérdéseire válaszoljanak.

user 2006.04.17. 14:56:06

Ha a képeket be lehetne linkelni más oldalról is akkor talan nem lenne ilyen leterhelt a rendszer.

nem gondoltatok még rá?

agfed 2006.04.17. 15:12:09

"Ha a képeket be lehetne linkelni más oldalról is akkor talan nem lenne ilyen leterhelt a rendszer."

Ez baromság, van külön képszerver, a képek arról jönnek, az összteljesítményt ez nem befolyásolja, mivel a szűk keresztmetszett nem a sávszél, hanem a szerver számító kapacitása - aminek azonban semmi köze a külön szerverről érkező képekhez. Bírom azokat, akik otthon még a gépet is alig tudja bekapcsolni, hirtelen profi rendszergazdává változnak itt a fórumon...

Andi246 2006.04.17. 16:52:41

Sziasztok! Segítsetek! Nagyon örülnék neki,ha tudna Nekem vki küldeni iwiw-es meghívót! A barátaim sajnos nem tudnak,ezért bennetek bizom,hátha köztetek még van vki,aki tud Nekem küldeni egyet.Előre is köszike!

susu 2006.04.17. 17:26:49

LEGRÖVIDEBB UTAT!!!
MOST AZONNAL!
:)))

StGermain · http://feketeretek.freeblog.hu 2006.04.17. 17:31:50

a kéréseiteket ne ide írkáljátok hanem a virgo helpjébe.... ott vannak a fejlesztési brainstorm ötleteknek a fórumai.

Nikike 2006.04.18. 12:56:44

Sziasztok!
Én szeretnék egyetlen egy darab meghívócskát!
Ez most nagyon fontos lenne a meghívott illető miatt!!!
Kérlek titeket segítsetek!
Puszika.

TeeJay 2006.04.18. 13:40:15

hali emberek.
én Egrinek vagyok benyomva és kaptam ma kerek 1 meghívót. mivel úgyse tudok vele mit kezdeni egyenlőre tartalékolom.
szerintem ne sírjatok mert már nagyon sok meghívót kiosztottak megint szóval több 10-20ezer új ember fog hamarosan regizni ide.

csak bírja a szerverpark :)

Erika 2006.04.18. 14:15:39

Én Paksi vok... és hm...
"2006. április 18-án 12 óra 30 perckor egy meghívót kapott minden olyan iWiW tag, aki még soha korábban nem kapott lehetőséget mások meghívására."
Szal én nem, fasza.....

dd 2006.04.18. 15:06:13

Ez az "aki még soha korábban nem kapott lehetőséget mások meghívására" rohadtul nem egyértelmű.

kiskole 2006.04.18. 15:18:13

Én nem kaptam meg a beígért meghívót pedig eddig sem volt!

kiskole 2006.04.18. 15:20:59

Segítsen valaki. Hol reklamáljak?

Usarmy 2006.04.18. 15:21:28

Szerintem meg marhára egyértelmű. Kaptál már meghívót, hogy meghívj valakit? Nem! Akkor most van 1 darab meghívód! Ha meg igen, akkor meg nincsen!

kiskole 2006.04.18. 15:25:54

usarmy: nekem soha nem is volt és most sincs.Ez már így nem annyira egyértelmű

Usarmy 2006.04.18. 15:32:13

Hát ez szívás! Tényleg nem egyértelmű!

Hanni 2006.04.18. 15:33:27

háp-háp-meghívó-háp-háp-meghívó-háp-háp-meghívó-háp-háp....könyörgöök gondolkozzatok már el azon, hogy miért nincsen meghívó!!!Könyörgök...szerintetek ez bünt?Vagy mi?Türeleeeeeem!

kiskole 2006.04.18. 15:36:31

Hanni: A türelmet a föld alá tartogatom, ott lesz rá szükség

Hanni 2006.04.18. 15:42:01

Minden bizonnyal...tartogasd!Bölcs döntés!

Maca 2006.04.18. 16:11:15

Lehet hogy én vagyok a hülye, de akkor sem értem, hogy ha valamelyik ismerős, akinek küldtem meghívót, és nem fogadta el azt, akkor miért nem kapom vissza a fel nem használt meghívót?? Ez úgy érdekelne..Hiszen azt nem használta fel senki sem..el lett küldve, és ennyi..

Noncsy 2006.04.18. 16:34:20

Sziasztok!

Én nem tudom ki hogyan látja ezt az egészet,de nekem az a véleményem,hogy ha már osztogatták a meghívót, akkor mindenkinek kellett volna kapnia!Terjesztették itt a híreket, hogy bővül a szerver és nem lesz gond lesz elég meghívó!Hol van akkor!Azért mert én már meghívtam egy embert,akkor maradjak csöndben és örüljek neki, hurrá,de azért lenne még ismerősöm aki szeretne itt lenni közöttünk!
Szerintem igazságtalan!!

zs 2006.04.18. 16:52:34

Gyanús levelem érkezett ma egy ismerőstől, miszerint küldjem tovább az összes ismerősömnek, he NEM akarom, h dobjanak a wiw oldalról. Máskülönben havi ix fontot (nem is forintot!) fizettetetnek velem a használatért. Ez valami vicc? Én nem vagyok technikai güzü, de van kicsi felhasználói tapasztalatom. A gépház, az üzemeltetők üzenhetnek így? Még sosem találkoztam ilyennel. S ha nem, kinek, és miért jó ilyen jellegű körímélezésre szorítani a becsületben megwiwesedett felhasználókat?
Köszönet a figyelmetekért, remélem akad, aki felvilágosít.

venti 2006.04.18. 17:08:40

zs! igen ez vicc, nagy hoax az egész, ne törödj vele!!!

kriszta 2006.04.18. 17:13:15

Hanni! És miért jár most kapásból 10 meghívó sokaknak. Mások meg egyet sem kapnak? Ez nem türelem kérdése.

Linda 2006.04.18. 17:17:22

LINDA
2006-04-18 17:13:07
április 18.
2006. április 18-án 12 óra 30 perckor egy meghívót kapott minden olyan iWiW tag, aki még soha korábban nem kapott lehetőséget mások meghívására.


EZ VAN KIÍRVA A FŐOLDALAMRA, DE MÉGSEM KAPTAM MEGHÍVÓT:(((((((((
NEM ÉR!!!!!!!!!!!!!

pisti 2006.04.18. 18:56:31

Hello!
Én is azt olvastam h mindenki kapott,aki eddig még soha.Ez érdekes,mert nekem eddig még nem volt és most sincs.Mi alapján dől el h ki kap és ki nem?!Mert ismerek jópár embert aki már többet is kapott,akkor kérdem én hol itt az igazság?!

Momo 2006.04.18. 19:03:18

Sziasztok egy baráti körös meghívót küldene valaki?Előre is köszi:)

Momo 2006.04.18. 19:09:16

csupán azt hagytam le hová kérném....
de akkor jöhetne egy MyVip-es is?)!
bai.agi@freemail.hu
KÖSZI!!!!!!

Linda 2006.04.18. 19:23:08

küldtem momo, mind2-re

Erka 2006.04.18. 19:32:21

Ma én is kaptam egyet, már el is küldtem! :-) Nem vagyok telhetetlen, de még vagy három jól jönne. :-) Egyébként valaki mindig elégedetlen lesz, be kellene állniuk valami igazságos rendszerre, mondjuk havonta 1-1 meghívó mindenkinek!

Anita 2006.04.18. 19:47:43

Hello! Ma mindenki )aki eddig nem)kapott meghívót! Nos én nem , és eddig soha nem volt meghívóm! Mikor kapok?????????????????????????????????????????????????????Légyszi irjatok!!!!!!!!!!!!!!

Ágota 2006.04.18. 20:27:24

sztem soha, mint ahogy én se

Szemi 2006.04.18. 21:29:26

En is kaptam ma egyet, mert eddig meg sose volt, de eggyel semmire se megyek, mert tobben nyuznak, hogy nekik kuldjem el, de ha egyet kivalasztok, a tobbi megsertodik. Szoval egyelore megtartom, es varom, h legyen meg tobb.

hegyaljai 2006.04.18. 21:41:33

Van még ilyen funkció, vagy lesz, hogy "legrövidebb út"?

Kriszti 2006.04.18. 21:43:37

Linda, vagy valaki légyszi egy barátikörös meghívót nekem is küldjetek! mbk@freemail.hu
Köszike

Marcsi 2006.04.18. 21:43:59

ha rossza email címre küldtem az egyetlen várva várt meghívómat, akkor mi a teendő? lehet pl. törölni a függőben lévő meghívót? visszakapom, ha a címzett nem használta fel a lejáratig? valami megoldás csak van! nem? segítsééééég!!!

TeeJay 2006.04.18. 23:42:43

Marcsi kezdjél sírni új meghívóért :D
talán pár hónap múlva kapsz újra.

ezért kell odafigyelve elküldeni :D

amúgy meg nemtudom észrevettétek-e de az iwiw megint lassú és szerintem ez azért van mert megint párezer új felhasználóval több lett :)

Szemi 2006.04.19. 00:33:54

legrovidebb utat kerem. Nem ez volt az egesz lenyege eredetileg hogy tenyleg eltudunk-e jutni egy ismeroshoz negy masik emberen keresztul (six degrees of separation)?

"Six degrees of separation is the theory that anyone on earth can be connected to any other person on the planet through a chain of acquaintances that has no more than four intermediaries."

Hevenyeszett ford: "A hat lepes tavolsag elmelet szerint barki a Foldon eljuthat egy ismerostol a masikig egy maximum negy szemelybol allo ismeros lancon keresztul."

en.wikipedia.org/wiki/Six_degrees_of_separation

tenyleg, legyen ujra legrovidebb ut, plíz

Szemi 2006.04.19. 00:34:45

egyebkent az iwiw most gyors, mert mindenki alszik:)))

Grausz 2006.04.19. 06:46:39

Köszönjük a meghívót !!!

tigger · http://www.tigger.hu 2006.04.19. 08:06:09

Sziasztok,
hol lehet megnézni, hogy éppen hány tagja van a rendszernek?

Simon Frigyes 2006.04.19. 09:44:13

Ide még enged írni.Nézzétek már meg,hogy miért nem tudok belépni a leveleimhez !!! Csak villog a boríték,kattintgatok rá,de semmi !!! Thx.

Pepsi 2006.04.19. 10:51:19

arról miért nem kapok rendszerüzenetet, hogy ki szállt ki a wiwről az ismerőseim közül, vagy ki törölte a kapcsolatát velem? pedig érdekes lenne! :)

Hanni 2006.04.19. 11:56:35

Kriszti!
A türelmet arra értettem, hogy ez egy baromi bonyolult rendszer, minden szempontból, és nem értem, hogy miért nem lehet türelemmel kivárni, hogy rendesen működjön, amikor talán újra korlátlan mennyiségű meghívókat kap mindenki. A fejlesztés pedig pénzbe kerül ugyebár...pénzt összeszedni, meg nem 1 hét!Nem beszélve arról, hogy akik csinálják is csak emberek, és 24 óránál többet ők sem tudnak kisajtolni egy napból...a meghívó adásból meg sztem lassan mindenki részesülni fog, de egyszerre nem adhatnak mindnekinek, mert akkor az rögtön meghívna valakit, és pillanatok alatt megintcsak le lenne terhelve a cucc, úgy, hogy még nincsen kész...akkor meg azért hápogna megint mindenki,hogy lassú...vannak dolgok amikre várni kell, és sztem már nem sokat!

Anita 2006.04.19. 14:28:05

Hello! Én is szeretnék "myVIP" tag lenni!tud valaki meghívót küldeni?Légyszi!!!!!

És van különbség az iwiw és myVIP között?
szerenyi.anita@freemail.hu

tigger · http://www.tigger.hu 2006.04.19. 14:54:26

Anita, küldtem :)

Molleey 2006.04.19. 15:06:10

Nem tudnám eldönteni, hogy iwiw vagy myVIP jobb-e, iwiw-en szerintem több a funkció, de a myVIP még csak "most" indult... ki tudja?

Mindenesetre, ha a myVIP tartja a napi kb. 10.000 új regisztrálót, akkor egy bő hónap múlva elérheti az 500.000 tagot...

Remélem az iwiw belehúz és ismét lesz meghívó és gyorsabb sdzerver. Mindent bele!! :)

Scifi 2006.04.19. 16:07:43

Sziasztok!

Ha valaki tud, küldjön nekem egy MyVIP-es meghívót! Köszi előre is!
A baratikor.com-ot megnéztem, de az szerintem a nyomába se ér az iwiw-nek. (kivéve a sebességet:-))

Email címem: seffi@citromail.hu

sq 2006.04.19. 18:41:54

scifi, küldtem. küldenél lécci cserébe barátikört? (vagy bárki más)

spamspamspam@freemail.hu

Ágota 2006.04.19. 18:50:09

küldök, pill

tökmindegy 2006.04.19. 19:19:00

csak azt jelezném, hátha benéznek ide az oldal készítői, hogy az IE 7.0.5335.5-el elég furcsén jelenik meg az oldal s érdekelne, hogy az IE hibája-e. Kénytelen vagyok IE-t használni az iwiwhez, mert elég sok gond van ha Operával böngészem az oldalt.

Feri 2006.04.19. 19:41:04

Sziasztok!

Ha valaki tud, küldjön nekem egy MyVIP-es meghívót! Köszi előre is!
Email címem:tirfer@freemail.hu

Ifj. Horváth zoltán 2006.04.19. 19:44:12

Hy aŁŁ !
Miért van az, hogy újaban se az iwiw.hu, meg az iwiw.net sem jön be ?
ha mondjuk vki ismerősnek jelölt és kapom a mailben a linket ott lassan ugyan de bejön ....

Olvastam, hogy ilyen vas, olyan vas, de nem lehet ezellen vmit tenni ?

Gábor 2006.04.19. 19:50:47

Sziasztok! Tudja valaki, hogy egy maghívóba max. hány emailcímet lehet írni?

Gábor 2006.04.19. 19:51:44

Feri már meghívtalak myvip-re! :)

Feri 2006.04.19. 20:22:27

Gábor köszönöm a meghívót!
Kérdésedre nem tudok még konkrét választ adni, de valamelyik blogon azt olvastam hogy csak egyet mert ők többel nem is tudták elküldeni!Ennyit tudtam segíteni, de nézz még utána ha gondolod! Mégegyszer köszi a meghívót Feri

Steve86 2006.04.19. 20:24:29

Hello

Aki tudna küldeni baratikörös meghívót legyenszives küldjön! Ha kell valakinek én tudok myvip-est! steve.86@citromail.hu

Lili018 2006.04.19. 20:32:38

Halihó! Vki meg tudná mondani, hogy hol lehet megnézni, hogy kik kattintottak az adatlapomra a napokban? Nagyon hálás lennék! Köszi, Lili

handre 2006.04.19. 20:46:14

Te wiw, le fog nyomni a myvip, amit azért én sem szeretnék, mert lassan fél éve gyűjtögetem az ismerőseimet, de sokan inkább átmennek, mert ott végre tudnak meghívni ismerősöket, amire itt nincs lehetőség. Szóval változtatni kéne lassan nem? Mert így tényleg nem sok értelme van, mindenki megtalált már mindenkit, most meg várunk a sültgalambra?

Ági 2006.04.19. 21:23:24

Sziasztok!

Valaki tudna nekem is meghívókat küldeni? MyVIP és Barátikör is érdekelne!
Címem: fityoagi@freemail.hu

Kösziii:)

Ifj. Horváth zoltán 2006.04.19. 21:24:41

Handre !
Egyet ne felejts el ! Míg ott 150.000 ember regisztrált addig iwiw-en közel 200 gigányi kép van eltárolva ! Érdekelne, hogy a myvip is képes lesz-e ennyi adat tárolására !
+ sok ember nem fog kb 15 ugyanilyen célú oldalt lesegetni fél napig, mint te is mondtad, itt már összegyűjtötted az ismerőseidet stb. van kedved ezt még kb 5 oldalon keresztül megcsinálni ?
Szerintem NEM !
iwiw-esek folyamatosan melóznak a problémák megoldásán, törik kicsi buksijukat !
Mindig vannak határok, de a határok azért vannak, hogy átlépjenek rajtuk !

// barátikörös meghívó engem is érdekel //

jane00 2006.04.19. 21:51:59

sziasztok!
nem tudjátok, hogy mit csináljak akkor, ha már elküldtem a meghívómat de rossz címre. Ráadásul nem tudom, hogy hol lehetne vissazvonni a meghívást. Nem tudtok valami megoldást erre?

Momo 2006.04.19. 22:04:49

Köszi annak aki meghívót küldött a baráti körösre:))

Steve86 2006.04.19. 22:27:46

Köszi a barátikörös meghívót!

Nippon 2006.04.19. 22:30:51

jane00

Kezdhetsz könyörögni újabb meghívóért...
Visszavonás nincs, jó cimre kell küldeni.

Itt felelősségel kell dönteni nem úgy mint a mindennapokban.

"Ahol nincs víz ott nem lehet hullámot csinálni!"

Idézet, de honnan?

Momo 2006.04.19. 23:34:27

Sziasztok!Tudna valaki küldeni a myvip-re meghívót?
agi.bai@freemail.hu
Előre is köszi:)

Horvi 2006.04.19. 23:35:18

Sziasztok,
a barátikör nem magyar oldalain van egy csomó olyan szolgáltatás meg gomb, ami a magyaron nincs. Az miért van?

Gyuri 2006.04.20. 04:54:29

Szívesen küldenék neked, de szeretem betartani a játékszabályokat (attól játék) tehát ismernünk kéne egymást, vagy legalábbis meg kéne ismerkednünk. (És ez most nem ismerkedési trükk.)

Koltai Ildikó - thíra 2006.04.20. 05:56:40

Várom egy nagylelkű iwiw-tagtól azt az egyszem meghívót, amelyre olyan nagy szükségem van, továbbküldés céljából:) Hálám és palacsintám a tiéd:)

Scifi 2006.04.20. 07:53:21

Köszönöm a myvip-es meghívókat!
Bartáikor-os meghívót nem tudok küldeni, mert kiléptem onnan.

Veress Anita 2006.04.20. 08:27:39

Nem tudna küldeni nekem is valaki meghívót, mert már minden barátom kapott, de nekik még nincs.
Köszi:)

[HUN]AK47® 2006.04.20. 08:40:13

Anita: milyen meghívót? iwiw, barátikör, myvip?

Veress Anita 2006.04.20. 08:48:59

Igen, mert még nem vagyok IWIW tag, és nagyon sok barátom már az, de nincs meghívójuk, mert ugye elég fukar kezüen bánnak vele:)

[HUN]AK47® 2006.04.20. 08:51:41

Én sajnos már mindet beígértem másnak, 2-t át is adtam ismerősnek... Sajnos többet nem tudok jótékonykodni iwiw-es meghívókkal, hiszen sok ember nincs fent, aki nem ismer sok iwiw-est, ők csak rám számíthatnak. Sajnálom hogy nem tudok mindenkinek segíteni, de a saját ismerősöknek is kell küldeni...

Veress Anita 2006.04.20. 09:05:45

Ezt gondoltam hogy nem ilyen egyszereű, mert senki nem jótékonykodik csak úgy, persze mindenkinek a saját ismerőse a legfontosabb, de egy próbát megér...

Hanni 2006.04.20. 09:52:28

Veress Anita: nézz mailt

Abi 2006.04.20. 11:23:21

Sziasztok!

Állítólag mindenki kapott egy meghívót, akinek még soha nem volt. Nekem még soha nem volt, bár valakit meghívtam. Azért, mert egy ismerősöm az addigi egyetlen meghívóját nem tudta elküldeni a férje nevére valamilyen kideríthetetlen oknál fogva, s ezért átküldte nekem, hogy próbáljam én továbbítani ezt a meghívót a kiszemelt személynek. Rögtön sikerült is. Ezek után sem az ismerősöm, akinek a "szívességet" tettem, sem én nem kaptunk meghívót. Egyikünknek mindenképpen járna! Én csak közvetítő voltam, nem a saját meghívómat használtam, nem is ajándék volt, amit saját célra használtam fel.
Segítsen valaki! Nincs igazam? Hol lehet reklamálni?

tp 2006.04.20. 11:28:51

Sziasztok!

Küldene valaki egy baratikor.com-os meghívót nekem?
Nagyon hálás lennék.
címem: tothpityu18@freemail.hu

Előre is kösz.

Kovács Zoli 2006.04.20. 12:08:37

Horvi: csak az alapszolgáltatások mennek most a baratikör-ön: album, chat, statisztika (ki nézett meg), toplista, végtelen meghívó, ajándékozás, forum, csoportok
A többit akkor kapcsolják be, ha nő a felhasználók száma. (apró, utazás, cikkek, titkos hódoló (ezt én sem tudom, hogy mi))

Gyuri 2006.04.20. 13:56:49

Visszatérnék korábbi álláspontomhoz:
Nem egymással kell marakodni 1-1 meghívón, hanem mindenkinek korlátlan számú meghívót kellene biztosítani, ez lenne a rendszer lényege.
Jó lenne, ha egy illetékes nyilatkozna: mikorra lesznek megoldva a tárhely problémák.

Gyuri 2006.04.20. 13:59:28

Visszatérnék korábbi álláspontomhoz:
Nem egymással kell marakodni 1-1 meghívón, hanem mindenkinek korlátlan számú meghívót kellene biztosítani, ez lenne a rendszer lényege.
Jó lenne, ha egy illetékes nyilatkozna: mikorra lesznek megoldva a tárhely problémák.

Dori 2006.04.20. 15:17:01

sziasztok

egy baráti körös meghívóra lenne szükségem,cserébe ha valakinek kell küldök myvip-es meghívót

tozser.dori@gmail.com

Bernadett 2006.04.20. 15:31:27

na... megint bedöglött a rendszer...:-((((((

Kóbor Kutya 2006.04.20. 15:44:57

Ma valahogy nem akaródzik működni a rendszer!
Persze az elmúlt napok eseményei is ezt mutatták:-döc, döc, döc.

Kóbor Kutya 2006.04.20. 15:57:33

Skaczok, tudna egy kedves ember részemre küldeni myVip-es meghívót! Persze nem kizáró ok a kedvesség! Lehet aranyos is! Sőt, ...!

Kóbor Kutya 2006.04.20. 15:59:58

Ja igen, a mail cím: hetedikes@sorfozde.hu
Köszike!

Kóbor Kutya 2006.04.20. 16:01:27

Ja igen, a mail cím: hetedikes@sorfozde.hu
Köszike!

Lili018 2006.04.20. 16:10:11

Halihó! Vki meg tudná mondani, hogy hol lehet megnézni, hogy kik kattintottak az adatlapomra a napokban? Nagyon hálás lennék! Köszi, Lili

Kovács Zoli 2006.04.20. 16:14:27

Lili!

Az csak a baratikor.com-on megy.
Kattints a Statisztikára felül és ott látod. Ki, mikor stb.

A toplista pedig a tág (másodszintű) ismeretségi körödben mutatja, hogy kire hányszor kattintottak.
Egyéként miért főleg a csajok szerepelnek a toplistában, nem értem :)))

Ha még nem vagy tag, meghívlak:
kovzolika1982@freemail.hu

Kóbor Kutya 2006.04.20. 16:36:32

Má "döc" se! Put van, caput!:-((((
:-)))))

picipirci 2006.04.20. 16:38:07

Hogyan lehet külföldi és NEM magyar anyanyelvű ismerősöket keresni? Mert azt csicseregték a madarak, hogy az iwiw első i-betűje international-t jelent... Köszi!

Gary 2006.04.20. 16:41:14

Csak annyi, hogy tudja valaki mi van amogott hogy napjaban tobbszor sem elerheto a wiw karban tartas miatt? Ennyire elburjanzott a helyzet?

Aggodom...


Es ha valaki tudna nekem kuldeni egy barati koros meghivot azt nagyon megkoszonnem, cim:
adorjangergely@yahoo.com

Koszi
G.

picipirci 2006.04.20. 16:43:25

Hogyan lehet külföldi és NEM magyar anyanyelvű ismerősöket keresni? Mert azt csicseregték a madarak, hogy az iwiw első i-betűje international-t jelent... Köszi!

Ifj. Horváth zoltán 2006.04.20. 16:54:55

nem tud vki barátikor-ös meghívót küldeni ???

mail: ifjhorvathzoltan@freemail.hu

előre is thx !

Kovács Zoli 2006.04.20. 17:04:01

Kimentek a baratikörös meghívók. Most kérjetek mert már csak négymilliárd hatszáztízmillió, négyszázhatvanhátomezer kilencszáztizenöt meghívóm van hátra :)
kovzolika1982@freemail.hu

Cala 2006.04.20. 19:08:04

Helló Zoli!

Egy barátikörös meghívót én is megköszönnék.
mail: daveandrew@freemail.hu

Momo 2006.04.20. 21:30:29

Hello Zoli! Köszi a meghívókat!

Lassan az összes ismerősöm kap belőlük:)

Mariann 2006.04.20. 22:16:42

Sziasztok!

Tudna nekem valaki IWIW-es meghívót küldeni!
Nagyon-nagyon megköszönném!
mano22@citromail.hu

Okostojás 2006.04.20. 22:16:44

Sziasztok! Kaphatnék egy meghívót a barátikörre (és esetleg a myvipre is). Támogatnám az egészséges versengést. okostojas69@freemail.hu Köszi előre is.

Mariann 2006.04.20. 22:19:47

De azért barátiköröset és myvipesnek is örülnék!
mano22@citromail.hu

Mariann 2006.04.20. 22:25:05

Tudom, hogy új vagyok de én is megköszönném ha gondolna rám valaki! mano22@citromail.hu

Kovács Zoli 2006.04.21. 00:06:41

Kimentek a baratikor-ös meghívók.

Szabina 2006.04.21. 00:53:22

Hát az Újak se kapnak, mert én se kaptam pedig 1 hónapja regiztem. Én kaptam ismerőstől. De akkor miért van odairva hogy minden olyan tag aki eddig nem kapott, én 18-án se kaptam:( A kolléganöm utánam regizett az kapott, akkor most hogy is van ez?

hdszh · http://hhsdhfsd 2006.04.21. 02:26:25

A statikus tartalmakat (design elemek, style sheet-ek, JavaScript-ek) lighttpd szolgálja ki.
A képek letöltését SQUID proxy-k gyorsítják (accelerator mode-ban), ezek pedig az IMAGE szerveren futó lighttpd-tõl kérik el az adott képet, ha nem találják a saját cache-ükben.
muhahah
mosmar ertem a wiw lassusagat picit
gratulalok bazmeg
baszki
wiw sukc
professzionalisan lassitjak a dolgokat :)

Ifj. Horváth zoltán 2006.04.21. 09:15:38

hdszh: ezt eddig is tudtam, csak azt nem, hogy miért nem lehet tenni ellene ...

pam 2006.04.21. 13:52:41

hello, kaphatnék egy myvipes meghívót? maribag@freemail.hu

előre is köszi.

2006.04.21. 14:03:09

Sziasztok! Kaphatnék barátikörös meghívót?
zzoldi@freemail.hu

Előre is köszönöm!

istván 2006.04.21. 15:30:14

esetleg ha valakinek van mégegy baratikor-ös meghívója gondolhatna az emailcímemre miközben küldi a többit és előre is thx. brujo77@gmail.com

Herceg István 2006.04.21. 15:37:39

Az üzenöfalra is írtam de nem tudnak segíteni,kaptam egy meghívót,éa elküldtem a lányom floszizsuzsi@freemail e-mailre tegnap azaz 20.án délbe,de még nem kapta meg.tud valaki segíteni? köszi mindenkinek.

Herceg István

Kovács Zoli 2006.04.21. 16:07:08

A barári körön végtelen meghívó van (még így 610.000 felhasználó után is :) úgyhogy nem gáz kérni :)

Zolika
zolika1982@freemail.hu

Kovács Zoli 2006.04.21. 16:08:35

Simán elírtam a saját címem...
kovzolika1982@freemail.hu

Orsi 2006.04.21. 16:13:58

Sziasztok! Nekem olyan problémám lenne h kaptam egy meghívot el is küldtem valakinek,de az a valaki nem nézte egy ideje a mail-jeit és megszünt a postafiókja!! :( Így elveszett a meghívóm:( Ha tud valaki segítsen léciiii!! Előre is köszi! Orsi zmuda@freemail.hu

venti 2006.04.21. 17:00:30

Orsi! ezellen sajnos nem lehet mit tenni... elveszett a meghivod:(

Beca 2006.04.21. 17:00:44

Nagyon-nagyon szeretnék IWIW meghívót! Sajnáljon meg valaki és küldjön eggyet! légyszi légyszi légyszi... Nagyon nagyon megköszönném!!! csbeca@freemail.hu

Herkéné Szép Andrea 2006.04.21. 17:11:35

szeretnék egy ismerősnek meghívót küldeni, de azt az üzenetet kapom, hogy nincs meghívóm. Hogyan lehet szert tenni meghívóra?

várom nagyon a választ!


pusza
Andy

Csaba 2006.04.21. 17:34:51

Sziasztok!
Hadd álljak be a sorba meghívóért , ha lehet, a myvip-be is és a baratikor-be is!Előre is köszi!Ide kérném, ha lehetne:
barabascs@t-online.hu

[HUN]AK47® 2006.04.21. 17:49:23

Hello!
Nem akarok reklámozni, de van egy ilyesmi külföldi oldal. www.chatx.net/ ! Ez egy IRC-chat oldalának a közösségi oldala, bárki regisztrálhat bele. Csak mondom, nem csak mi magyarok "gyártjuk" az ilyesmiket... ott is van blog, meg konfigurálhatod a profilod külalakját, menüben (nem kell ilyen css vagy mit tanulni hozzá :D), és sztem egész jó, igaz angolul van, de nem bonyolult kiigazodni rajta, aki nem egy angol nyelvprofesszor az is elboldogul vele :D

[HUN]AK47® 2006.04.21. 17:53:30

Jah, és b*ssza a csőrömet ez a Criticalmass-es mocsok reklám... inkább 20 Fanta Sssszőlő (ami kukorica alakú), minthogy egy ilyen mocsok... én nem tudok programozni, nincs greasemonkey-m, és ezt a flashes mocskot nem lehet leállítani, max felnagyítani, hogy csak zöld folt látszon belőle... hehehehe ;Đ

Csaba 2006.04.21. 19:00:02

Fanny, köszi szépen a meghívót!

Gyuri 2006.04.21. 22:34:31

Hová tűnt a "kit ismerhetek?" funkció? Mi értelme volt visszahozni és megint eltűntetni?

Gyuri 2006.04.21. 22:43:35

Aha, cseles! Jól elrejtettétek!

Mariann 2006.04.22. 00:06:49

Sziasztok! Valaki küldene nekem b.körös meghívó? Előre is KÖSZI!!!!!!!!!!!

[HUN]AK47® 2006.04.22. 01:36:53

Rohadt életbe... bárcsak korlátlan meghívó lenne, akkor mindenki meghívnék akivel valaha is beszéltem, még azt is aki magyarul se tud... lolZ ;Đ

Akkor legalább a külföldiek is feljárnának! De utálom az időeltolódást :(

iwiw_user · http://www.iwiw.co.uk/ 2006.04.22. 01:53:42

Hella all!
Látom ez a kalasknyikov mindig csak problémázik... nem rajtunk múlik, a fejlesztőkön. A külföldiekkel semmi bajom. Jöjjenek csak. Az időeltolódást meg leszarom ;]

Kovacs Zoli 2006.04.22. 07:26:38

Kimentek a baratikoros meghívók, aki kérte nézze meg a postaládáját. Ha mégsem, akkor írjatok: kovzolika1982@freemail.hu

[HUN]AK47® 2006.04.22. 17:52:09

Hát iwiw-en már szinte mindenki akit sulikból ismerek fent lesz, remélem szépen gyarapszik az iwiw, remélem lesz lehetőségem meghívni másokat, pl egy-két csaj ismerősömet :D

NYC-i magyar 2006.04.24. 12:52:25

Nehogy mar azt gondoljatok, hogy ez az iwiw valami nagyon uj talalmany. Mint minden internetes ujdonsagot, ezt is az USA-ban talaltak ki. Itt mar tob szaz hasonlo oldal van, az elsot tobb mint 10 eve mukodtetik.

Fülöp Áron 2006.04.25. 18:28:09

valaki legyen szives küldje el nekem e-mailban hogy hogyan lehet törölni a helyi kedvencekből az apróhirdetést, és az ahoz tartozó fórumot!
Előre is köszönöm!
Áron

Erika 2006.04.26. 10:54:10

Sziasztok!
Hálás lennék ha valaki akinek van több meghívója küldene erre a címre egyet, mármint iwiw meghívót. cím: ronaldinho1888@freemail.hu
Remélem valaki szívesen küld! Köszi! Puszi!

Fülöp Áron 2006.04.26. 21:14:10

valaki küldje el az aron@madridista.hu mélcímre, hogy hogyan lehet törölni a helyi kedvencekből az apróhirdetést, és az ahoz tartozó fórumot!
Fontos lenne mert már elég sok feszko van az apróhirdetéem miatt.
Áron

zeezi 2006.05.06. 14:26:26

Van egy pár gondom az iwiwwel. A legnagyoob az, hogy nem szereti az egeremet. Ha csak megmozdítom, vagy a képernyőn van a mutató, azonnal leállítja az explorert. Ezért csak billentyűzettel tudok valamit is csinálni, ami elég nehézkes. A másik gondom, hogy keresés után nem tudom a keresettet sem bejelölni, sem az adatlapját vagy a képét megnézni. Tudna valaki segíteni, sziasztok

Noncsy 2006.05.08. 13:41:44

Érdekelne az a dolog, hogy elég régen osztottak már meghívókat,és igérték is már egy ideje,..és mivel uj is a tulajdonos, mikor hajlandó már tenni azért valamit, hogy kapjon is az ember!Lassan kezd egy kicsit unalmassá válni ez a meghívó probléma!!!!!!!

Zoli 2006.05.11. 21:36:03

Sziasztok! Valaki tudna nekem küldeni meghívót a myvip-re? A címem: zoltan_76@yahoo.com Nagyon szépen köszönöm előre is!

Zoli

Jakab Márta 2006.05.24. 18:08:17

Sziasztok!
Márti vagyok!
Azt szeretném tőletek kérni, hogy nincs egy ismerősöm se ezen a honlapon!:((
Valaki nem tudna segíteni nekem???
Légyszí vki hívjon már meg!
E-mail címem: jtika@freemail.hu
Könyörgöm!!!!
Előre is köszi: Márti :)

Jakab Márta 2006.05.24. 18:17:07

Légyszi küldjön valaki!!!!!!
Meghálálom!
Én tudok myvip meghívót küldeni!!!!
Köszi előre is!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Nagyon fontos lenne számomra!!!!
Na, befejezem soraimat!!!!
Sziasztok!
Az e-mailem az előzőbe van!!!!!!!!!!!!!
Márti

Jakab Márta 2006.05.24. 18:22:08

Ha valaki segítséget kérne a myvippel kapcsolatban az szóljon nekem!!!!
E-mail címem: jtika@freemail.hu
Nyuggottan írj!
/Mondjuk nekem meg a iwiw-vel/
LKégyszi segíts!!!!
Hellótok!!!

agyhalott 2006.05.27. 09:02:24

Márta ájjámle lécci.

Csilla 2006.05.28. 00:33:41

Délelőtt már leírtam a szomorúságom történetét.
Az a meghívó a postafiók telitettsége miatt kárba ment. Tehát nem használta fel senki.Kérdezni szeretném,mikor kaphatok meghívót a kárbaveszett helyett?
A meghívó felhasználás előtti körültekintő figyelfelhívásukat olvastam, megjegyzem egy életre.
Szomorúan várom a lehetőséget egy újabb meghívóra.
Köszönettel: Pintér Csilla

Jakab Márta FAN Club 2006.05.31. 01:34:29

Nebanccsukmartat!!!!!
Folytasdmarta!!!
.... loller :D

kiskacsa 2006.06.07. 08:33:27

Sziasztok! Elmesélek nektek valamit egysze kaptam tavaly a regisztrálásom után 1 meghívót számoma a legértékeebb embernek elküldtem, ő nem kapta meg !!!

Elhatároztam, hogy gyüjteni fogom a meghívókat, hogy legyen tíz és korlátlanul tudjak küldeni! Ma összejött a 10 darab egyből 5 embert meghítam és kapásból öt maradt, hogy van ez nem értem aki tud az segitsen!

newl · http://newl.freeblog.hu 2006.06.08. 15:54:33

Tanulj meg számolni (10-ből kivonni 5-öt), és máris megérted...
Szó nem volt arról, hogy ha 10 meghívód van, akkor korlátlan meghívód lesz.
Tíz az tízzel egyenlő, nem pedig a fektetett nyolcassal...

Tóth Tamás 2006.06.09. 21:45:57

Kérek szépen valakitől meghívót a myvip-re.
chelseafc@uw.hu
Előre is köszönöm!

betti40 2006.06.21. 21:18:27

szőke haju kék szem és sexi

sutyi 2006.07.01. 15:31:06

Sziasztok! Megszán Valaki? küldene nekem egy meghivót?? Előre is köszi szépen !!
Régen szeretnék az iwiw-be lenni,de sajna nem kaptam meghivót.Üdv, sutyi
sutyoki@citromail.hu

Major Kinga 2006.07.03. 11:34:21

Sziasztok!
Én nagyon szeretnék egy iwiw meghívot kapni.
Remélem ebben tudtok segíteni.

Edit 2006.07.07. 20:49:16

sziasztok lenne egy problemam.Kuldtek nekem egy meghivott amit nem kaptam meg,pedig minden nap neztem es vartam 2 hetig.Azutan kuldtek egy masikat amit szinten nem kaptam meg.De az illetonek nincs tobb.Lenne valakiolyan jo szivu,hogy kuldene nekem egyet?
Elore is nagyon szepen koszonom.

www.editchris@citromail.hu

szisz 2006.07.15. 13:50:53

Eltűnt az éterben a kapott és elküldött meghívóm. Légyszi küldjetek már egyet, fontos lenne. Köszi!!!

Illés Bettina 2006.08.21. 13:06:02

hogy lehetek tag?

Nagyhajú Erzsébet 2006.12.15. 18:38:09

Sziasztok! valaki aki épp engem olvas segits vagy segitsetek hogy tag legyek. nagyon hálás lennék

Anita 2007.02.10. 15:30:15

Sziasztok! Én azt szeretném megtudni hogyha törölöm a regisztrációmat akkor ez később még visszacsinálható?? Vagyis ha ugyanazokkal az adatokkal regisztrálok, akkor újra kell megkeresnem az összes korábban felvett ismerősömet??
süti beállítások módosítása