Büntibe vagyunk

2006.03.18. 22:39 Dzsó

Közel száz magyar tagja van az iWiW közösségnek az Egyesült Arab Emirátusokban, ők tegnap óta az alábbi oldalt látják, ha beütik a www.iwiw.hu címet a böngészőjükbe:


 Szerencsére a sok iWiW domain közül még csak ezt találták meg, és az ottani magyarok megkeresésére csak annyit mondtak, hogy nem áll módjukban közölni a tiltás okát. A weblapok szűrése egyébként állami intézmény, jellegzetesen torrent oldalakat tiltanak, de például a skype hivatalos letöltési oldalára is találkozhatunk a fenti képpel...
 Talán mondhatnánk, hogy ez vicces, jómagam csak azért nem teszem, mert az a hölgy, aki megkeresett Dubaiból, nem szívesen van ott és folyamatos honvágyát ezideáig az iwiw csillapította. Most hogy tudja, egyéb címekről is elérheti, talált még egy kevés haladékot... elmondása szerint ez az elsődleges kapocs az itthoniakkal.

245 komment

Címkék: külföldi filter

A bejegyzés trackback címe:

http://iwiw.blog.hu/api/trackback/id/tr56534

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Oskola 2006.03.30. 18:34:14

OFF
vagy UFF
A sulik törlése ha tisztán nézzük jogos, hiszen milyen alapon lesz a gazdája valaki 82/B az iskola "gazdaája"
Ez úgy kellene megoldani, hogy az iwiw lehetőséget nyújtani iskoláknak hivatalosan regisztrálni.
Nem nagy találmány.
OFF

Kormos · http://kaposztaleves.freeblog.hu 2006.03.30. 21:10:49

Hello,
én Dubai-ból (Egyesült Arab Emirátusok) irok az iwiw-re és a iwiw.net simán megy, naponta használom.

pistike 2006.03.30. 22:12:43

lehet hogy már volt: mi a francért nem működik a "Legrövidebb út" funkció? amióta benyomták a fanta reklámot, nincs ilyen, pedig nekem ez tetszik a legjobban. a reklám azért jó, mert lehetővé teszi a szolgáltatásbővítést, nem pedig azért, hogy csökkenjen a funkciók száma :(

NoInvitation 2006.03.30. 22:25:55

Na idén már nem lesz több meghívó :-(((

Silence 2006.03.30. 22:27:18

Nagy a csend három-négy hete semmi "új" nem történt az iwiw-en.
Már mint mghívó terén.
Persze mindenki meghivta a Fanta Kukoricát.

Iskola 2006.03.30. 23:05:26

OFF: Re: Oskola
MIért kell "hivatalos" gazda? Csak egy-két lekes ember aki rááldozza a meghívóját! és az időt, hogy naponta bekattintsa a jelentkezőket. Ennek örülni kelett volna nem törölni.

ON:
Arabok: uff, uff

razor 2006.03.31. 01:31:58

Boro 2006.03.30. 09:31:17

Ez eléggé kamuszöveg volt szerintem, amiben csak a kulturális relativizmus-al próbálod magyarázni a cenzúrát. Általános emberi jogok márpedig vannak. Mi van akkor ha az ott élő arabok közül gondolja úgy valaki, hogy ő márpedig nagycsöcsű szőkéket akar nézegetni a neten, vagy mittudomén? Kicsoda az állam hogy ebben korlátozza? Ha téged korlátoznának, te is tépnéd a szádat miatta. Egyébként pedig senki sem kényszerít hogy nézd "egy magat tininek kepzelo idos holgy cickoit a strandon". Elfordulhatsz, de mehetsz másik strandra is.

Boro 2006.03.31. 10:43:26

Kedves Razor, igazan nem szep toled, hogy igy valaszoltal nekem, mert nem volt semmi rossz abban, amit en irtam. Csak arra szerettem volna felhivni a figyelmet, hogy a kulturak igenis kulonboznek. Mellesleg az Emiratusokban az allam es a vallas egy, vagy hogy mondjam, szoval nincs ilyen oszd meg es uralkodj tema. Ez nem egy liberalis orszag, de nem kell, hogy minden orszag az legyen. Ujra kerdezem, miert ne lehetne ez a kultura mas, mint a tobbi? Nincs joga masnak lenni?
Hangsulyozom, szerintem is bosszanto, hogy nem tudjak megnezni a wiwet a kintiek, es ezt nagyon sajnalom, de a mondokam fo pontja nem ez volt.
Es ha masik strandra kell mennem emiatt, akkor az nem serti az en jogaimat? Ha nem nezhetek arra, amerre szeretnek?

Peter 2006.03.31. 10:52:41

Az iskolákat nem kéne törölni.. De az ismerősgyüjtő hülyéket, a reklámokat, az egyértelmű kamukat viszont nem 1 hét alatt..

Peter 2006.03.31. 11:01:33

A közös ismerőseim menüpont hogy működik?? Naponta frissített cacheből? Mert tegnap lett egy új ismerősöm, és még mindig nem jelenik meg a "közös ismerőseink" menüpontban senkinél, pedig legalább 10 emberrel közös ismerős, de nem írja ki!

Peter 2006.03.31. 11:16:33

Az új ismerősöm meg az én közös ismerőseimet viszont kiírja.. rejtély. Egyébként várom már a fejlesztéseket, az új funkciókat, meg a meghívót! Bárhova fejlődhet még ez az iwiw, csak nagyon vigyázzatok, nehogy lecsökkenjen a színvonal (minden értelemben), mert az az iwiw végét jelentheti!

Peter 2006.03.31. 11:21:46

Pl. őt miért nem törlitek??

www.iwiw.hu/pages/user/commonfriends.jsp?userID=8087899

Már jeleztem kb 1 hete, hogy van, de mintha nem foglalkoznátok semmivel. Mostmár hiába törlitek, mert ma lesz a buli, talán magát is törli ezután.. Elérte a célját, több, mint ezer emberrel megismertette a szórakozóhelyet. Teljesen ingyen eljutott többezer emberhez a reklámja, a segítségetekkel.. Hát ez a legtutibb reklámozási mód.. Ezt én is megtenném, bármit reklámoznék. Ilyenekre mondtam, hogy vigyázni kéne a színvonalra.. Ha ezek a reklámregek elszaporodnak, és nem foglalkoztok velük, még azután se hogy többen jelentik, szerintetek hány ember marad az iwiw-n??

razor 2006.03.31. 11:49:43

RE Boro : OK, kicsit éles volt a hangneme az előző megszólalásomnak, de a véleményemet akkor is fenntartom. Alapvetően nem értek egyet az állam és a vallás összefonódásával, és ez okozza itt a problémát. A vallás magánügy, és ha valaki a Korán szerint éli életét, ám tegye, de az államnak semmi joga a Korán alapján definiált erkölcsi kódexet rákényszeríteni minden polgárára. Az állam feladata szerintem elég jól behatárolt és ebbe nem tartozik bele a vallás/kultúra/stb cenzúrázása. Attól függetlenül, hogy épen milyen a helyzet bizonyos országokban. Az iszlám országok most esnek át szerintem valami hasonlón mint a keresztény Európa egyszer régen. Szerinted az korrekt amit naponta olvashatsz a hírekben? Pl az internet cenzúrázása mellett azért ítélnek börtönre mert bloggol egyetemista vagy aki kritizálni meri az államot(vallást). Vagy éppen elhagyod az iszlám vallást és halálra akarnak ítélni. Ne keverjük össze a "más kultúrát" a vallási fanatizmussal és cenzúrával. Ez továbbra is csak az emberi jogok felrúgásának magyarázata a kulturális relativizmussal.
Nők a strandon :) Azért neked vannak választási lehetőségeid, ha pedig egyszerűen eltiltanak valamitől (ugye a mindenféle weboldalak), még csak esélyed sincs dönteni a dologról. Döntenek helyetted. Mindenkinek addig terjed a szabadsága, amíg másé nem sérül. Kompromisszumokról van szó, kölcsönösen "elviselitek" egymást bizonyos keretek között. Cenzúra esetén ilyenről szó sincs.

MEMBER 2006.03.31. 14:40:04

MIKOR LEHET MEGHÍVÓT KÜLDENI?

Boro 2006.03.31. 14:47:09

Igen, hat pont ez az, vegulis azt akartam mondani, hogy ott ez azert "szamit" normalisnak, mert ott egy az allam es a vallas. Azt nem akarom megitleni, hogy ez jo-e, nem vagyok eleg tajekozott hozza asszem. De persze, nem ertek egyet a vallasi fanatizmussal, sot, tok gaz, ez a Koran felrertelmezese, szerintem. Es az is teljesen igaz, hogy a tiltas soran az emberek helyett dontenek, ez sem jo. De en eltem ott, es nem hallottam olyasmirol, hogy valakit halallal buntettek volna, ha le akar terni az iszlam vallasrol. (Szaudirol inkabb el tudom kepzelni.) Emellett szolhat az, hogy Dubaiban es Abu Dhabiban is nagy kereszteny templom van, es kereszteny iskola; rendszeresen tartanak szentmiseket, es azokat sok ember is latogatja. Az jut meg eszembe, hogy ha pl a kislanyom ott none fol, akkor sokkal kevesebb olyan, szamomra nem elfogadott dolog erne el a tv-n vagy mas mediumokon keresztul, ami rossz hatassal lehet ra. Szoval nem a tiltassal ertek egyet, hanem azzal, hogy azert jo, ha vannak ertekek, amiket sugall egy orszag vezetese.
Asszem a velemenyeink nem allnak szoges ellentetben.

ize 2006.03.31. 18:08:30

izraelben lakom es a felig palesztin felig magyar haveromat megvertek a szulei mert wiwet nezet kerlek segitsetek neki.kuldjetek nekem penzt s befizetem egy netcafeba

BigSeal 2006.03.31. 18:33:17

49 napja büntibe vannak az iwiw.en kivüliek.

Oskola 2006.03.31. 18:36:02

OFF
Iskola
Lelkes amatőr rendben van, de milyen alapon Ő?
Miért nem én vagy más?
Szóval az a baj, hogy a sulikat legatyásitott az Ungár Valnetin és a legtöbb helyen azt sem tudják mi az az internet.
Végpont van, de idő energia és ked nincs hozzá, mert kell a külön munka.
Szóval It's Ungarn, ahogy a francia mondja
OFF
EL-Iwiw hajrá!

lala 2006.03.31. 19:02:17

Hol lehet itt meghívóhoz jutni? Nekem volt egy de az máig függőben van, mert akit meghívtam az nem jött be.
Az elküldött meghívó lejárata pedig csak április vége. Utána visszakapom és újra elküldhetem másnak? Vagy csak egy volt és annak vége?

Alma 2006.03.31. 22:57:42

jó lenne már valamit tudni az új meghívókról...
áprilisban mikor?

Még pár perc és itt az április. Az igazat megvallva engem ez jobban érdekel, mint a dubai hétköznapok és a vasak, meg a többi téma.

Lidi 2006.03.31. 23:10:42

végre akarok meghívót, bővítsetek vagy nem tom, de ennek így már nincs értelme!

Lidi 2006.03.31. 23:13:55

baaa, télleg mingyá április van, de jó.....:D

Akadék 2006.03.31. 23:15:58

Gyerekek, mi volna ha az adott fórumba elsősorban olyan témákról írnátok, ami az adott fórum címe? Ez a meghívó dolog.....hát..na mindegy...:(

Akadék 2006.03.31. 23:18:54

re: RAZOR: Sajnos nem kell messzire menni, kies hazánkban is van egy olyan párt, ami nem tekinti a vallást magánügynek..Innen már csak egy ugrás a közös (állam-egyház) szabályozás, ami valószínűleg nálunk is az internet megregulázásához vezetne....Pedig nem is Iszlám ország vagyunk...

Lidi 2006.03.31. 23:22:55

tök mind1 hogy hova mi van írva, el van olvasva az a lényeg!!!

Boro 2006.04.01. 10:44:34

Ertem en ezt a meghivo dilemmat, dehat azert lassuk be, Akadeknak igaza van: ha egyszer az a tema, hogy 'tiltas az emiratusokban', akkor miert irja ide valaki, hogy unja ezt a temat, es masrol szeretne beszelni? A rossz szandek gondolata nelkul mondom, dehat uj topic, vagy valami? :)

Ancsur 2006.04.01. 10:57:01

En Kuwaitban dolgozok. Remelem nem kovetik a kedves szomszedok peldajat...Fura, hogy eppen az Emiratusokban blokkoltak, az Obol tersegben ok a leglibealisabbak, legnyitottabbak.

Közjegyző 2006.04.01. 12:35:59

Hali!
Én Libanonban dolgozom, és innen ugyan olyan lassú a WIW mint otthonról ;), de legalább működik :D Szerintem az egyes felhasználók fedetlen bájai okozták a bann-t. Az emirátusokban elég szigorúan veszik ezeket a dolgokat.

Mazsi 2006.04.01. 13:50:53

Igaz, hogy áprilistól korlátlan lesz a meghívóküldés?

Mazsinak 2006.04.01. 21:18:43

Hát persze! És megint 3 forint lesz a kenyér. És Nagy István úgy is visszajön.

Kata 2006.04.02. 08:03:13

Oké, szóval akkor vehetø úgy, hogy belterjes a wiw. Nagyszeru. Érik a kiregisztrálás. Az utóbbi idøben csak a belassulások, meg a fagyások jutottak, nameg az elhíresult fanta az imserøseim ismerøsei køzøtt. Kár érte, jó kis oldal volt. VOLT. Amíg wiw-nek hívták. Béke poraira : (

madrugada 2006.04.02. 15:06:02

Ha végre sikerül visszaszereznem fel nem használt meghívómat, esküszöm, csak ismeretlent fogok meghívni, akinek tényleg kell! Amíg még lehetett korlátlanul küldeni, a legtöbb ismerősöm, akiket meghívtam, nem iratkozott fel, a meghívó pedig elveszett, most meg, hogy csak egy lehetőség volt, még előre meg is kérdeztem a kiszemelt illetőt, hogy biztos fel fog-e iratkozni, és csak a pozitív válasz után küldtem el neki a meghívót. Mondanom se kell, kisebb dolga is nagyobb annál, hogy feliratkozzon, a meghívó meg nemsokára lejár. Csak én jártam így, vagy mások is?

T-Lapó 2006.04.02. 18:19:33

Hello!
Off
Van egy ötletem az elküldött, de fel nem használt meghívóra. Nekem is volt ilyen, és megkértem a srácot, h küldje vissza, én beregisztráltam a linkről, és aztán kerestem vkit,akinek kell, és beídtam az adatait, meg átírtam az ímélcímét.
ON

Az araboknál eddig is le volt tiltva az oldalak sztem több mint fele. Most viszont egy magyar oldalt tiltottak le, erre meglepődik mindenki. Nem kell meglepődni, meg kell próbálni ugy gondolkodni, ahogy ők. Ugysem fog sikerülni. Mint a Mohamed karikaturák körül. Indok meg ezer van: egy csomó p.ornószinésznő fennt van, vmint egy rakás discos csaj, akik nulla ruhában, részegen mutogatják magukat a fényképezőgépnek. Szóval ha ezen meglepődünk, lepődjünk meg nyagon azon is,h nem nézhetnek p.ornomagazinokat.

pápá

PeelPop 2006.04.02. 20:54:42

Sokan vagyunk. Ennyi a friss hír.

Green 2006.04.02. 21:06:39

Kicsit mérges vagyok.
A Keresés folyton kivág.
Ritka pocsék.
Kérdés:
Mi ez a lejtmenet?
Szomorú vagyok :-(((
Nem veszek több Fantát!

csao 2006.04.03. 01:04:00

Na azért annyira ne sajnáljuk már őket! Aki Dubai-ban, vagy Szaúd-Arábiában él, azt valószínűleg nem fegyverrel kényszerítették, hogy márpedig menjen ki oda. (tisztelet a kivételnek...) És lássuk be, a leggazdagabb országokról beszélünk. Valamit valamiért, ugye. Ki-ki döntse el, mi a fontos...

Akadék 2006.04.03. 01:05:08

Gyerekek, gyengeelméjűek vagytok???? Csak arról írjatok ide, amiről a blog címe szól!!!!!
Tököm kivan má az örökös meghívó rinyásokkal...vazzzz

hahahahaha 2006.04.03. 01:27:18

Csak az a vicc, amikor olyan emberek ÍTÉLETET alkotnak valamiről, amihez cseppet sem konyítanak... Hát, ehhez kell önbizalom!!!

Boro 2006.04.03. 17:08:06

hahahahaha, pontosan mire gondolsz?

a deportált :) 2006.04.03. 20:34:17

Haliho!
Én lennék az a "deportált hölgy" (de jó ez az elnevezés :) ) aki a Dzsó segítségét kérte a blokkolás ügyében.
És bár igaz, hogy nem kényszerből vagyok itt (ahogy "kedvesen" egyesek megjegyezét....köszi) de azért hidd el "kedves beszóló" nem kellemes érzés, hogy hiretelen nem tudsz beszélni a barátaiddal vagy a családoddal, mert........
A gond a következő:
Itt sajna bármit bármikor letilthat a kormány.
Amikor felhívtam a szolgáltatómat telefonom, hogy az iwiw.hu miért van blokkolva, akkor azt a választ kaptam, hogy: "gyanús az oldal"
Mondom: "miért?"
Válasz: "nem áll módomban megmondani"......
Kérdeztem: " van Önök között vki, aki tud is magyarul, vagy csak azért tiltották le, mert sokan klikkelnek erre az oldalra?"
Válasz: "nem, mi nem tudunk magyarul, és nem áll módomban megmondani a tiltás okát"......
Frappáns nem?!

Majd a Dzsó segítségével ismét be tudtam lépni az iwiwbe, csak nem iwiw.hu, hanem iwiw.co.uk címmel. (ami egyenlőre még műkszik....de ki tudja meddig)
És akkor megtudtam, egy másik Dubaiban élő magyartól, hogy hivatalosan a UAE szerint az iwiw.hu egy "dating site".
Csak az a furi hogy:
1.ha senki sem tud magyarul, a UAE hatóságnál, akik leblokkolják az oldalakat, - ahogy nekem az ürge a telefonban bevallotta - akkor miből gondolják, hogy ez egy "dating site"?
2. ha én mint magyar - aki nagy valószínűséggel nem vagyok iszlám, bár tudom vannak iszlám vallású magyarok is, de valjuk be, nagyon kevés számban - akkor miért baj, ha én egy "dating site"-ot látogatok?
3. és ha én egy dating site függő vagyok (mint ahogy nem!!), akkor mégis mennyi annak az esélye, hogy pl: a Mo-on, a nemlétező dating site-on megtalált "fehér hercegemmel" összejövök valóban és testileg (huuuuu)úgy, hogy én közben itt élek Dubaiban?

De sajna itt 28 évesen egy darab férjjel az oldalamon, a "kedves" UAE vigyáz az erkölcseimre, és a házasságomra....bár én nem kértem rá az biztos.

A baj csak az evvel a dologgal, hogy UAE nagyon azt kommunikálja magáról, hogy mennyire nyitott és itt mindenki egyenlő......a nagy büdös fenét!

Olvasom itt a tippjeiteket, hogy mit kell átállítani ahhoz, hogy a UAE blokkokat meg lehessen kerülni, stb., de evvel is próbálkoztak már sokan (nem csak én, hanem olyanok is aki nagyon értik az ilyet...) de sajna nem olyan egyszerű a dolog.

Kis megértést emberek.....nem könnyű máshol élni, egy nagyon más kultúrában stb......még akkor sem ha én választottam. Valszeg megvolt rá az okom. (de ez magán ügy!!)

riviera 2006.04.03. 23:56:06

Szerintem teljesen normális az az igény, hogy ennek a szerencsétlen bolygónak bármilyen pontjáról el lehessen érni bármilyen weboldalt (legyen az iwiw, vagy bármi más).

A fentebb említett "passzív önsirámokat" pedig én is maximálisan szánalmasnak tartom. (jelen esetben "ha valaki jobb helyen él mint én, legalább annak is legyen már szar valami"). Tipikus magyar mentality rulez. Gratulálok.

b 2006.04.04. 10:50:49

Magánügy = $$$

Levike 2006.04.04. 12:45:29

www.hidemyass.com
ha bejön nagyon tuti, mi ezt használjuk itt (China)

de ha annyira nem jó ott, akkor meg minek?

Levike ismét Kinából 2006.04.04. 12:52:37

most látom, hogy per pillanat a hidemyass nem megy, próbáld meg ezt:

anoniem-surfen.eigenstart.nl/
ezen van egy csomó anonim site
kellemes törvénysértést
ja és Szabad Tibetet meg a k anyukáját az összes blokkolónak

[HUN]AK47® 2006.04.04. 13:45:46

Hali!
Erről annyot, hogy a legrohadékabb dolog ha az internetet szabályozzák, és az arabok közül se mindenki terrorista, mert a mi sulinkban is tanul pár arab, de azok rendesek. Kínában az állami vezetőségből következik a tiltás, remélem hamar valami reformkommunista jut hatalomra... és Vietnam vagy É-Korea? ott szerintem csak az államapparátus rendelkezik internet-kapcsolattal, hogy a "nép" csak maradjon tájékozatlan...
Kína erősödjön csak, de ne a szocializmus építésében... Az araboknak meg annyit: TANULJATOK! akkor nem tud majd minden hülye csúnya dolgokra buzdítani, és egy isten se akarja hogy a hívei pusztítsanak... vajon a törökök mér nem gecik, pedig ők is muzulmánok...

[HUN]AK47® 2006.04.04. 13:51:21

Még valami:
a kurva általános- és középiskolák pl mér blokkolnak oldalakat? AZOK MENJENEK A FENÉBE!!!
Ráadásul demokratikus jogállamban, ahol elvileg az emberek alapjog a tájékoztatáshoz és tájékozódáshoz való jog! Ha xy user éppen chatelni akar mér nem teheti? vagy ha valaki sexképeket akar nézni, azt is mér nem teheti? joga van hozzá, ha elmúlt 18. ja és a sulikban mér van letiltva minden, mér nem lehet telepíteni Skype-ot, MSN-t, Yahoo messengert, icq-t, meg akármit, ami nem illegális (tört cd-s játékot persze nem kéne sulis gépre tenni)

[HUN]AK47® 2006.04.04. 16:28:34

Off-olok (vagymi)
Mire jó ez a sok mocskolódás? Az arabok tanulják meg hogy nem csak ők élnek a földön és nem csak az a jó amit az ő vallásuk mond. Amit a földben találsz az államé :D
A mottó nem volt rossz, és mivel mi balról jobbra írunk úgy logikus hogy jobbra (végére) kerüljön, mivel így akár egy épeszű szöveggé is összeállhatna. Amúgy meg mindenki mocskolódik, és a Magyar alaptermészet a siránkozás és a minden élethelyzetben ivás, ez ÍGY JÓ!
A nemzeti karakterünk része, hogy "pusztuljon meg a szomszédé is". És egy nyelv, egy vallás, egy zene, egy fajta művészeti irányzat az kultúra, de az hogy jogegyenlőtlenséget tartanak fent és hogy magasról LESZARJÁK az emberi jogokat, és minden sértésre vért követelnek az NEM kultúra, ennyi erővel nekünk folyamatosan irtanunk kellett volna az Osztrákokat, Németeket, Oroszokat és mégse tettük.

Amúgy meg tényleg rendszeresíteni kéne meghívóküldést, pl. minden hónap 1. napján egyet, vagy x időközönként, mert így nem tud növekedni az oldal. Nem tudom meghívni a hugom, pedig megígértem neki, és feb. 28. óta, mióta regeltem, nem kaptam meghívót.

Eszter 2006.04.04. 16:45:48

[HUN]AK47®! (feltételezem te is középsuliba jársz vagy általánosba, ha véletlenül mégis kinőttél volna belőlük, akkor nem értem ez miért zavar.) Figy! a suli nem azért van, hogy te ott üldögélj a gép előtt egész nap, mert valljuk be, ha a haverjaiddal dumálsz a tegnapi moziról az nem olyan építő, pláne ha olyan oldalakat nézegetsz, ami ronboló, hanem azért, hogy okosodj, javuljon a szépélrzéked és jobb ember legyen belőled. A suli azért tiltja az ilyeneket, hogy hamarabb megund a gépezést és menj ki a szabadba levegőzni, amivel tuti, hogy jobban jársz; vagy ezért hogy számtech órán arra figyelj, amit a tanár mond és ne idétlenkedjél. Meg nehogy illegális dolgokat nézegess vagy töltsél le, mert akkor még a suli is megütheti a bokáját. Páne, hogy az "általánosokba és a közepekbe"- ideális esetben- 18 év alattiak járnak vagy nagyon kevés 18 éves. Amíg nem vagy nagykorú, ne várd, hogy változni fog a helyzet. Ha 18 vagy, akkor is mindegy, mert amíg gimibe jársz (mondjuk), addig köteles vagy elfogadni az iskola szabályrendszerét, ha le is akarsz ott érettségizni. Ha nem érettségizel le vagy nem tanulsz valami szakmát, akkor meg megnézheted magad később. Ez van. Mindenhol szabályok vannak, amiket be kell tartani. Otthon, a saját gépeden azt csinálsz, amit akarsz, pláne, ha majd már egyedül laksz és nem a családoddal. addig meg bírd ki. Én is kibírtam és elég jól jártam :).

[HUN]AK47® 2006.04.04. 17:18:25

Én 19 éves vagyok, 1986. szeptember 28-án születtem, és jelenleg egyetemre járok, de akkoris idegesítő... sok haverom maradt technikusin, és van akinek az egyetlen net-elérhetősége a suli. és az iskola elvileg a 2. otthonunk. Amúgy itthon szoktam az autós cikktől társkeresőig mindent nézni, meg persze iwiw-et.

És legyen rendszeres meghívó, mint ahogy a fizetést is rendszeresen adják (bejelentett, adózott munka után legalábbis)

otlet 2006.04.04. 19:40:53

... a fő gond valószínűleg a felrakott fotók terén lehetett, ugyanis vannak köztük olyanok, melyek nem felelnek meg az ottani előírásoknak. Mielőtt valaki is valakit szidni kezdene, kicsit gondolkodjunk el: általában minden kultúrának (-amíg csak kultúra egy kultúra!) megvannak a maga határai és tabui. Ahelyett, hogy húzni kezdenénk a szánkat, képzeljük bele magunkat mondjuk a Brazil őserdő lakóinak világába. Náluk ez a határ az öltözködésben gyakorlatilag egy madzag a deréktájon. Ők amikor minket ingben-gatyában látnak, legalább annyira csóválják a fejüket, mint itt sokan azok közül, akik a hagyományos iszlám értékrenddel találkoznak. Ezzel persze nem azokat akarom védeni, akik a netet cenzúrázzák. Ők ugyanis már eleve abba nem gondolnak bele, hogy ha valaki ki akarja élni az ösztöneit, az úgyis megtalálja a megfelelő prostit még a legfegyelmezettebb iszlám országban is, miközben a szerencsétlen átlagember, akinek ezzel a fajta cenzúrával meg van kötve a keze, nem tudja elérni a barátait. Megoldás a közeljövőben biztos nem lesz. Keleten akiknek kell, azok előbb-utóbb talán rá fognak jönni az általuk elkövetett hibákra, azt azonban ne felejtsük el, hogy a magunk hibáit is illene feltérképezni. Nézzünk csak meg egy M*** showt. Béla otthagyta Katit és most Pistit ...-ja, mert neki az a jobb. (taps!) A 13 éves sokat tapasztalt kislánynak kb. fél óra gondolkodás kell, hogy felidézze emlékeiben, hogy 12 évesen ki is lyuk*** ki. (taps!) De akár át is kapcsolhatunk a távirányítóval: ..."a könnyű élet támogatója a..." -Mindez tutti menő, amíg bele nem gondolunk, hogy előbb utóbb hová fog vezetni. "Fejlett", "szabad", "demokratikus" világunknak már szép számmal vannak olyan kitüremkedései, amikhez nem kell különösebben fanatikusan vallásosnak lennünk (legyen az adott vallás akár az iszlám, akár a kereszténység) , hogy hányingert kapjunk tőlük. Amíg ezeket a kitüremkedéseket az itteni világnak nem jut eszébe visszafogni, addig ne csodálkozzunk azon, hogy keleten a nyugati féltekére többen kuplerájként tekintenek. (-és az USA és jóbarátai által elkövetett bűncselekményekről itt még nem is beszéltünk, csupán az "ízlésvilágról")

LEGALÁBB ANNYIRA ÉSZHEZ KÉNE TÉRNÜNK NEKÜNK IS, MINT AZOKNAK AKIK ELZÁRTÁK A CSAPOKAT A NETEN!!!

a deportált :) 2006.04.04. 21:17:00

Köszi Levike.....de persze mind a két oldal blokkolva van :( :(

otlet 2006.04.04. 22:01:24

-elnézést, hogy az előbb nem köszöntem, Jó napot kívánok és Sziasztok!
Írtam ugye, hogy a mi világunkon is volna mit javítani... Mielőtt bárki megdorgálna, hogy de okos voltam, megteszem én magam. Azoknak a helyzetén ugyanis, akiknem tudják a cenzorok miatt elérni az oldalt, ez mit sem segít...
Nem 100%-os megoldás ugyan, de némi kanyarral segítséget jelenthetne például az, ha azok a szerencsésebb helyzetben lévők, akik tudnának segíteni a bajbajutottakon, összefognának. Lehetne például felajánlani olyasmit, hogy ha a cenzúra súlytotta illető meg akar találni valakit, akkor mi megtaláljuk. (-utána meg már az iwiwen kívül, egy nem ellenőrzött privát vonalon lehet tovább kommunikálni) Akár ez a rovat is átalakulhatna ilyenné, vagy pedig nyíljon erre egy külön faliújság. Akik pedig arabból jól állnak, szintén fogjanak össze és néhány illedelmes kérelmezőlevéllel (amíg annak hatása nincs) forduljanak az illetékes hatósághoz, bemutatva az iwiw valódi lényegét. Lehetne akár valamiféle tájékoztatást is kérni, hogy pontosan miket kéne kerülni ahhoz, hogy az iwiw ne legyen letiltva. Megmondom őszintén, hogy nekem is jólesett látni egy-két intim fotót, de ami ennek az oldalnak a fő célja, az az, hogy megtaláljuk a keresett személyeket, ami talán tanga nélkül is menne. (sőt, esetenként még egy fénykép nélküli változattal is, bár ez már tény, hogy nehézségekkel járna... azt meg ne feledjük, hogy ha a haj és miegyéb nem is, de legalább az arc a legtöbb helyen még elfogadható, tehát egy szolídabb kép még nem valószínű, hogy iszonyatos gondokat jelentene...)
Más: én sem kaphattam még meghívót, és ezzel eggyel nőtt azok száma, akik erre várnak. Perpillanat a húgom tagságát használom.
...

Boro 2006.04.04. 22:07:39

Otlet, hat igen! Mint ahogy mar irkaltam valamelyest korabban, teljesen egyetertek. (Bar en nem tudtam ilyen jol megfogalmazni.) Azzal kapcsolatban pedig foleg egyetertek, amit sajat hibainkrol irsz. Hat tenyleg gaz.

a deportált :) 2006.04.04. 22:25:36

Ötlet én is teljesen egyetértek Veled!
Én anno kértem a többi Dubai magyarral együtt a Dzsót, mint "hivatalos iwiw"-est, hogy küldjön egy infót arról, hogy mi is ez az oldal, kvázi tiltakozzon a "dating site" besorolás ellen.
Sajnos itt arra mi magyarok semmire sem mennék ha levelet írnánk.....ezen már túl vagyok.....sőt az összes itteni (nem magyar, hanem lengyel, pakisztáni, ausztrál stb) haverom is írt már a szolgáltatónak, hogy vegyék le az iwiwről a blokkkot.....mert ez nem dating site Sajna semmi változás :( :(

MIKI 2006.04.04. 23:28:54

hát amikor én DUBAI-ban voltam simán ment (3hete) úgy látszik arabok belendültek.akkor nekem 3 magyar odlalt nem engedett...arabok iylenek .ezt elkell fogadni...habár olvastam valaki enm szivesen van dubaiban...az bolond..:(:Pkivéve ha ne szenevd..én imádom ezt a helyet.

otlet 2006.04.04. 23:48:46

Én speciel abszolút pontosan ebben a cipőben még nem voltam, hasonlóban azonban igen. Tegyük félre azt a kérdést, hogy a cenzorok "jók-e avagy rosszak". Az iwiw ügyében történt megkeresések gondolom csak egy parányi részt képviselnek azok közül, amiket eddig a nagyvilágból kaphattak. Mindre küldik is a formaválaszt: NEM!
Egyrészt meglepő, másrészt elgondolkodtató azonban még a legszigorúbb cenzor számára is egy olyan levél, amelyben a rövid köszöntés és üdvözlés után a levélíró fél/csoport közli, hogy "valamihez" a neten szeretné figyelembe venni és betartani az adott ország törvényeit, és bármit, amit tesz, velük együttműködve szeretné tenni és ahhoz, hogy mindent megfelelően betarthasson, szeretne tájékoztatást kapni az idevágó törvényekről.
Persze a bürokrácia nagy úr (és ehhez nem is kell túl messzire mennünk), de tegyük fel, hogy a sokadik megkeresés után jön egy válasz. Közlik, mit lehet és mit nem. Ezután meg kell nézni tüzetesen beszélgetésünk tárgyát, az iwiwet, hogy ezeknek megfelel-e. Két eset lehetséges (pontosabban a kettő keveréke):
-vannak olyan tiltott elemek a törvényekben, melyeknek megfeleltetik az iwiw bizonyos sajátosságait. Ezeket tisztázni kell, hogy nem azok (és csak ITT kitérni konkrétan a betiltott oldal nevére, az előzőekben pedig csak általánosságban érdeklődni és addig Isten ments megemlíteni, hogy ez az iwiw)
-vannak olyan tiltott elemek, melyeket az iwiw úgy ahogy vannak, tartalmaz. Ezekkel kapcsolatban az adott ország tutti biztos, hogy nem fog törvényeket változtatni. A megoldás marad a műszakiakra, egyrészt az iwiwnél, másrészt a szűrésre szakosodott szakiknál. 99%, hogy a gond az egyes képekkel van (amit már őszintén bevallottam, hogy én is végignyálaztam... :) ) Egyenként valószínűleg nem fognak képeket mazsolázgatni, maradhat a totális képszűrés, ami még mindig jobb, mint a semmi. (és ez megoldható) A maradék, az apróbb adatok ugyanis nem lehetnek tilosak. Ki mikor született, hol lakik, hova járt iskolába, kik a barátai stb. -ezek nem ütköznek semmilyen erkölcsi előírásba és legalább megtalálható az illető.
Hogy mindez évekig tartó huzavonába torkollana, az persze biztos... Ahhoz azonban, hogy egyszer majd ilyen gond ne már legyen, a problémát elszenvedők értelmesebbjeinek összefogva előbb-utóbb meg kell kezdeniük a haverkodást, más kiút NINCS. (-az előbb v.ki által említett karikatúrák biztos nem azok, inkább biztos kudarcnak nevezném őket) Sose felejtsük el, hogy Arábiától nyugatra mindig voltak szép számmal, akik tökéletesen fel tudták hergelni a keletet (ne csak az arab világban keressünk agresszív egyéneket, a balhék többségéhez két fél kell...). Ez kiszült ott egy olyan cenzortípust is, amelyik jelen pillanatban másra nem hajlandó, mint rövid elutasító válaszokra. Őket nem fogja érdekelni, hogy én Kis Pisti vagyok az iwiwről és csak az általános iskolai osztálytársamat keresem. Storno azt annyi. Szépen araszolva kell megmutatni, hogy normális, jószándékú, értelmes emberek akadnak a nyugati világ árnyékában is. Mint mondtam, ehhez igen hosszú idő kell, de addig is értelmes ötletnek tartom a "tud valaki segíteni" módszert. Személy szerint nem ígérhetem, hogy e perctől itt fogok ülni és várni a bejövő felkéréseket valakinek a megkeresésére, de a nagy számok törvénye alapján valószínűnek tartom, hogy mindig akadni fog ilyen. (aztán ki tudja, egyszer-egyszer talán pont én leszek az...)

Eszter 2006.04.05. 10:21:23

[HUN]AK47®!
Ha ott maradtak, akkor számolniuk kell azzal, hogy egy középiskolába nem csak ők, 18 felettiek járnak, hanem mások is. Sok alternatíva van az Internetre. Net-kávézó, városi/falusi könyvtár, ahol általában azt nézel, amit akarsz, és azzal csetelsz, akivel akarsz, nem túl nagy összegért. (Könyvtárban előfordulhat, hogy ingyen, csak be kell íratkozni.) Ha annyira fontos, akkor vegyék a fáradtságot és járjanak utána. Nem az iskolát kell szidni, tenni kell valamit.

[HUN]AK47® 2006.04.05. 20:47:02

Hali!
Idegesítő a kultúrális relativitás példájára írni, a MI, (magyar) kultúránk jó, mert mi mindenkit elfogadunk... mindenkinek joga van mindenre, és ez így jó... ha valaki lila hajat akar, vagy hormont szed hogy nőnek látszon, vagy meleg lesz, vagy akármilyen a bőrszíne, akármilyen az eredete. Ha valaki elvont, azt békén kell hagyni, bizonyos devianciák előre viszik a világot... a zsenik általában gyereknek kiközösítettek, és ellenkeznek, megkérdőjelezik a biztosnak hitt dolgokat.
Ja és reméljük még az én életemben szekuralizálódnak a muzulmán államok (elválik az állam és az egyház)

[HUN]AK47® 2006.04.05. 21:06:37

Hali!
még valami, NE védjétek már ezzel őket, az nem "kulúra" hogy minnél jobban megy a soruk annál magasabbról szarnak az emberi jogokra... És ők a fő aggresszorok, azaz 1-2 baromarcú, aki a Korán mögé magyaráz marhaságokat, hogy aki nem muzulmán azt utálni kell, stb... Vajon a Törökök mér nem ilyenek, pedig ők is muzulmánok... Atatürk tudhatott valamit :D
Kár hogy nincs egy saját "Atatürkje" minden arab országnak, aki "rendet tenne", és jogállammá változtatná az országot, mert normális esetben a jog határozza meg az állam törvényeit, és amit a törvény enged, azt szabad, csak azt lehet büntetni, amit a törvény ír, és a törvényt pedig ne egy diktátor hozza és a világ változik, a nők egyenjogúak, az emberek nem egyformák, vannak akik mások mint az átlag de a sex nem szabad hogy ilyen szintű tabu legyen, mert a sex fontos.

UI: Nem alaptalanul félnek az araboktól a nyugati világban, mert ők a nyers erőszakot tartják jónak a problémamegoldásra. Ha valaki rátapos a buliban a lábamra, vagy rámönti a koktélját/sörét/borát, nem pofánverem, hanem azt mondom hogy legyen kedves máskor ne tegye. Egyesek ilyenkor lendületből lenyomnak egy jobbegyenest, és ez NEM JÓ!

otlet 2006.04.06. 23:17:23

-ismételten üdvözletem, valószínűleg utoljára írok e témában, mert amit mondani akartam, azt már elmondtam. Ebben benne volt az is, hogy ÉN SEM TARTOM JÓNAK A CSAPOK ELZÁRÁSÁT, megoldásnak pedig végképp nem. Kritikát azonban nekünk is érdemes lenne néha gyakorolnunk és nem másokat alapból lebarbározni. Attól, hogy van pár ember, aki cenzúrázza a netet, nem kell rögtön nekitámadni az iszlám világnak. A muszlim emberek többsége igen barátságos (ez már maga a hit alapja) és elfogadó másokkal szemben. A "baromarcúként" említett egy-két illető nyilvánvalóan túllő a célon (és ez még enyhe kifejezés), de érdemes lenne néha azt is megvizsgálni, hogy ezt mi hozta ki belőlük. Ha valakit sokáig piszkálnak, az előbb-utóbb nagyokat fog ütni. Azt egyébként nem tudom, hány arab "verhetett pofán" eddig, tudod keleten, ha bajban vagy mindig akad valaki, aki segít rajtad, a "szabad világban" viszont az ilyen példa már egyre kevesebb. A sokat emlegetett kultúra pedig valahol itt kezdődik...
Magyar kultúra? Ha tudnád mi az az igazi magyar kultúra, akkor tisztában kéne lenned azzal is, hogy egy-két dolog, amit a környezetünkben tapasztalhatunk, abba sem fér bele! A szabadság és a korlátlan, mindent félrelökő gátlástalanság két külön dolog.
A legtöbb keleti embert elsősorban nem az zavarja, hogy lát egy jó combot, elvégre hülye lenne nem megnézni! Attól viszont már bárki jogosan tarthat, hogy előbb-utóbb saját kiskorú lánya is erre-arra-amarra (egyre távolabb) vetemedik. Vannak akik ettől csak kicsit félnek, vannak akik jobban... Egy biztos, ha fiam lesz, és nővé akarna változni lila hajjal, engedtessék meg, hogy ennek majd ne örüljek!

"Fontos a sex"? Akkor tisztában kéne lenned azzal is, hogy mint minden fontos dolognak, annak is megvan a maga értéke. Vajon ennek az értéknek a megmaradását szolgálja-e az, hogy lassan már tízéves gyerekek kedvéért szerelnek fel óvszerautomatákat? Tisztelem a gyerekeket és szeretem, sőt nemrég még én is az voltam és remélem, kicsit mindig sikerülni is fog annak maradnom. Közülük a legtöbben azonban a mi fene nagy szabad világunk hatására korábban lépnek bele olyan dolgokba, amikbe egyelőre még nem kéne nekik. Ezzel vajon meg fogják-e tanulni ezeknek az értékét? Nagy valószínűséggel nem, miközben sok más igazán értékes dolgot sem. Felnőnek, aztán az ő gyerekeik is felnőnek, és közben szépen bandukol lefelé a sötétbe az egész társadalom. Kegyetlen dolog a hagyományos értelemben vett diktatúra, de még kegyetlenebb az, amikor az emberek egy folyamatos nagylaza limonádés agymosás hatására észrevétlenül szép lassan magukat nyomják el. Az egyikből egy felkelés még hozhat kiutat, de a másikban már eleve nincs aki felkeljen.
Szekularizált állam? Igen. Ez azonban korántsem azt jelenti, hogy rögtön mindenki azt csinál, amit csak akar. A demokrácia és a "fenenagy demokrácia" azért még nem ugyanaz. Mustafa Kemal nem azért hozott el Törökországnak egy új világot, hogy mindenki rögtön fel is rúgjon minden értéket. Igen, ő az akkori Nyugat-Európában látott államberendezkedést meghonosította, de az az akkori Nyugat-Európa világa volt. Feltehetően neki sem válna tetszésére az a mocsár, amibe lassan de biztosan süllyedünk.

VAN KERESNIVALÓ HIBA SZÉPSZÁMMAL KELETEN, DE SOSE TELJÜNK EL TÚLSÁGOSAN AZZAL, AMIT MAGUNK KÖRÜL LÁTUNK! MAJD HA EZEKET SIKERÜL NÉMIKÉPP LEVETKŐNÜNK, AKKOR SZÖVEGELHETÜNK MÁSOKNAK. ADDIG NEM

(u.i.: leléptem, közben pedig remélem nem merül feledésbe az elzárásokat elszenvedőknek nyújtható segítség, csak míg ezt begépeltem kb. 2 embernek segíthettem volna...)

[HUN]AK47® 2006.04.07. 08:56:30

Frankó. Az emberek joga addig tart amíg másét nem korlátozzuk. Másnak joga van mindenhez ami nem sérti mások érdekeit, pl. ha akarnék egy pitont és azt az előírásoknak megfelelő módon tartanám akkor ok, de ha elmászik és megesz valakit akkor az csakis az én felelősségem volna...
És ők nem saját magukat izélják, hanem a vendégmunkásokat. Azokra nem vonatkozik a Korán, mivel nem muzukmánok. Amúgy meg irtsák ki a Bin Laden-féle félőrült katonai vezetőket meg a Szaddam Husszein-szerűeket, és ha nincs aki hülyeségeket magyarázzon a Korán mögé, akkor a többi, amúgy békeszerető muzulmán nem fog balhézni. A "baromarcúság" nem vallás és nemzetfüggő, de bizonyos helyeket rosszul védekeznek ellene mert egyes népek közül arányaiban több a rossz ember, mint más népek közt, arányaiban (pl: 10 millióból 1000 terorrista, vagy 200 000 000-ból 1000 terrorcselekményt elkövető eévtelen pszichopata).
Arabok közül azok jártak jól akik kimentek tanulni valahová és ottragadtak (lásd a Magyar egyetemek cserediákjait, köztük van mindenféle, soknak a gyereke annyi idős mint én és már itt nőtt fel, csak a nemzetisége más mint nekem amúgy meg lehet hogy nagyon hasonló bármelyik magyar egyetemistához).

[HUN]AK47® 2006.04.07. 09:07:12

Még valami. Sose voltam aggresszív, életemben kb. 3-szor verekedtem akkor is azért mert lelki terror alatt tartott 1-2 bunkó baromállat (aki mellesleg ugyanúgy magyar volt mint én), és balhékba nem szoktam keveredni. Kerülöm az olyan helyzeteket, ezért csak egyetemi buliba járok, a saját évfolyamtársam csak nem üt ki :D
Mindenhol vannak rendes, jóindulatú emberek, még ma is van aki ha autóval megy és lát egy lerobbant autót, megpróbál segíteni, vagy ha egy túrista megkérdezi, hol van ez vagy az, akkor kézzel-lábbal is elmondja merre van, vagy aki átadja a helyét az időseknek. Az emberfüggő hogy kiben mekkora a jóindulat, és minnél inteligenseb valaki és minnél képzettebb általában annál kevesebb rosszra lehet rávenni mert belátja annak rossz mivoltát, aki pl. a BME-re, ELTE-re, IBS-re jár, azt nehezebb sztem rávenni hogy "haver te is muzulmán vagy, gyere robbantsuk fel a Parlamentet!"

otlet 2006.04.07. 11:35:06

-sose feledd, hogy az életben csak is egy valakit van jogod baromarcúnak nevezni: magadat

-aztán járjál még jó sokat a BME-re, az ELTE-re meg az IBS-re, és ha már megtanultál helyesen írni, körmölj egy levelet Bush bátyádnak kiegészítésként, hogy lehetőleg írtsa ki saját magát is

otlet 2006.04.07. 11:47:23

(-és mielőtt szólnál, hogy a "csakis" szót külön írtam, tanuld meg helyesen leírni mondjuk azt, hogy szekularizáció! Nem én voltam az, aki ezen az oldalon elkezdett mocskolódni. Eredetileg a nehéz helyzetből adódott probléma lehetséges megoldásairól volt szó...)

[HUN]AK47® 2006.04.07. 12:44:46

Az nem mocskolódás hogy leírom a véleményemet és amúgy meg nem jó dolog a hülye lázító diktátorokat hagyni, remélem minden aljas diktátor kihal (akár fasiszta, akár kommunista, akár vallási vagy nemzeti fanatikus). A néplázítás szörnyű dolog. Aki a békés állampolgárokat elmebeteg bűnöző "állatokká" tudja változtatni az menjen a fenébe. Aki visszaél a hatalommal az nem érdemli meg hogy hatalma legyen. És aki nem bír civilizált módon problémát megoldani az tényleh "baromarcú", az agresszív tuskóságra nincs mentség, bárki is kövesse el. A diktatúrák meg pusztuljanak. Emberi jogai minden emberi lénynek vannak, bármilyenek is a paraméterei (biológiai, genetikai, vallási, képzettségi, nemi és nemi identitástudat szerinti, stb...)
Amúgy meg nem értem miért az ellen fordulsz aki próbál rávilágítani a lényegre? Az összes mocskos diktatúra SZÉT KELL hogy hulljon, ez a dolgok rendje! A náci Németország, a Kommunista Szovjetúnió, Kelet-Európa szoci rendszerei, a Fasiszta Olaszország, és a Francoista Spanyolország is. Iránnal meg remélem hamar történik valami, nem kell még egy labilis vezetésű állam atombombával. Épp elég baj hogy a Ruszkik "privatizálták" a hadseregük felszereléseit.

Levike ismét Kinából 2006.04.07. 13:16:00

Kedves deportée
Ciki, hogy egyik se megy, akkor durvábbak mint itt, pedig itt a demokratikus világ IT titánjai, a Google és a Yahoo! segiti az elvtársokat a dologban. (Tavaly egy mérges bloggoló adatait a Yahoo kiadta a PSB-nek (ÁVH) és az illető 10 évet kapott csuklóból).

Amúgy nem értem miért hiszi azt mindenki, hogy a lenge öltözetű hölgyikék miatt blokkolják, hiszen a felhasználókat anélkül, hogy be tudnál jelentkezni nem tudja egyik turbános se megnézni, még varázslámpással se.

[HUN]AK47® 2006.04.07. 13:40:46

Na az csúnya... És mi vette rá ezeket a vállalatokat az együttműködésre? mennyit kapnak érte? Ingyen biztos nem "besúgóskodik" egy óriásvállalat!

2006.04.07. 14:29:21

Sok butaságot összehordtatok.

A filter:
www.sethf.com/anticensorware/smartfilter/greatestevils.php
www.peacefire.org/censorware/SmartFilter/

És ezer módszer annak, aki ki akarja kerülni:
www.boingboing.net/censorroute.html

Amúgy ha már totális burnuszos diktatúra, akkor ha akarsz durvát olvasni, ez érdekes olvasmány lesz:
totalcar.hu/magazin/technika/dubaiibm/

Peace.

[HUN]AK47® 2006.04.07. 15:07:15

Hali Gé!
Ez egy furcsa ellentmondás, a világ egyik leggazdagabb országa mégse szívesen élnék ott, tudva hogy csak az Uralkodó dönt el mindent. Inkább élek egy sokkal szegényebb, de "biztonságos" helyen, ahol tudom hogy azt csinálok amit akarok, amíg törvényt nem sértek. Jó érzés ám a jogbiztonság. Senki nem lő agyon istenkáromlásért, házasságtörésért, meg ilyenekért, ami szerintem így normális...
Hiába gazdagok az ottani nők, alá vannak rendelve a férfiaknak, szerintem ők se komázzák ezt de nem tudnak mit tenni... Ha én ottani állampolgár lennék, fognám a számlámon a lóvét, befektetném, és átköltöznék az Usa-ba vagy az EU-ba vagy Japánba, azt nőznék meg kurváznék :D

bellini · http://www.kakukk.ro 2006.04.08. 08:13:21

Nekem már egy jó pár hete nem megy az iwiw, be sem tudok jelentkezni :(

a deportált :) 2006.04.08. 11:18:38

Kedves Levike!
Azt én sem értem miért mindenki arra tippel, hogy lenge öltözetű csajok miatt van blokkolva az iwiw.hu.....amikor arra be sem tudnak lépni.
Nekem kissé mások a tippjeim evvel kapcsolatban.
Vhogy azt érzem, hogy itt a Mo-al kapcsolatosan vannak nagy gázok.....pl: mi vagyunk az egyetlen olyan Uniós ország itt a UAEban akiknek nem fogadják el a jogsiját, tehát újra le kellett vizsgáznom vezetésből. Röhejes!
Közben meg a lengyel, szlovák, stb. simán, azaz autómatice megkapta a UAE jogsit.
És még vannak hasonlóan furcsa, és elgondolkodtató dolgok itt, ami engem arra a következtetésre jutat, hogy mindenkori lökött Magyar Kormányunk vmi nagy gázt csinált, amivel nagyon megharagította magára a UAE-t. És ez nem vmi jót taktika!!

a deportált :) 2006.04.08. 11:23:36

Bellini!
Próbáltad már az iwiw.net vagy az iwiw.co.uk-t is?

otlet 2006.04.08. 13:16:41

Kedves deportált!

Ez sem kizárt: szeretett miniszterelnökünk* nem is oly rég gondolt egyet, hogy vicceset mond és leterroristázta a szaúdi focicsapat játékosait. Ő biztosan jót röhögött, de voltak, akik nem. Hamar híre ment a dolognak, még a nagykövetet is visszahívták Magyarországról. Az a kép, amit a magyar népnek sikerült magáról az elmúlt másfél évezredben felépítenie az arab világban, másodpercek alatt összeomlott.

(*pártállástól függetlenül, az ilyen dolgot azt hiszem egyértelműen gusztustalannak nevezhetjük)

[HUN]AK47® 2006.04.08. 16:27:44

otlet: végre valami aminek van alapja. Mást nem kéne rágalmazni, mert az arab NEM egyenlő a terroristával. Az egy dolog hogy akad köztük terrorista is, de rendes ember is van azért ott bőven, de biztos nem a focicsapat lesz az, aki lehet hogy többet van a nyugati világban mint otthon az arab világban, és ők azok akik a legtöbbet látnak a világból az arabok közül, nameg a cserediákok, így ők tudják hogy senkit nem kell és nem is szabad felrobbantani.

a deportált :) 2006.04.08. 17:39:12

Kedves Ötlet!

Nagyon egyet értek Veled.
Olyan jó lenne végre rájönnie (főleg a magyar vezetőknek....pártállástól függetlenül!!!) hogy mi egy kis nép vagyunk, így pláne jó lenne kapcsolatokat építeni és nem rombolni. Szinte már lassan nincs olyan nemzet (közel 's távol) akikkel ne lennénk rosszban. És ez persze hogy a magasban lévő embereket nem zavarja, hiszen ők diplomáciai útlevéllel mennek ide-oda......na de mi van a többivel????
Én az arabok között élek, és jelentem NEM terroristák, sőt néha meglepően békések (pláne ha a Mo-i arrogáns utakon lévőkra gondolok! )Olyanok mint Te meg én, vagy akárki! Van köztük jófej, és van köztük lökött is, mint minden ország, minden nép és minden vallásban egyaránt!!!!!!

Levike ismét Kinából 2006.04.09. 01:33:04

Ja a jogositvánnyal lehet hogy az a gond, ami nekem volt, mert a magyar nemzetközi jogsi úgy néz ki (nekem olyan) mint az általános iskolai ellenőrző füzetem 1985-ben. Nekem amikor meglátták Hong Kongban még a főnöküknek is bevitték megmutatni, hagy röhögjön az is egy jót.

Másik, próbáld ki a JAP Privacy programot, amit ajánlottak, lehet hogy műkszik.

Harmadik, a képek alapján úgy látom Dubai-ban is kinaiak épitik a felhőkarcolókat, legalábbis ugyanolyan a design mint itt.

Üdv Kantonból

a deportált :) 2006.04.09. 01:43:37

Haho Levike!
Ohh, nekem azt a béna nemzetközi jogsimat meg sem nézték....csak a rózsaszín érdekelte őket. (Megjegyezem, én is nagyot röhögtem (persze kívomban) rajta, amikor a nőci az önkoriban 3oooFt-ért azt a szürke sz....t nyomta a kezembe....és a lényeg hogy jó NAGY betűkkel, de ékesen és csak(!!) magyarul van az elején hogy: NEMZETKÖZI JOGSI! MÉg jó hogy ráírták....:) )
Amugy itt ugy néz ki még életbiztosítást sem kötnek velem......igen, mert hogy magyar állampolgár vagyok. (Mondjuk ez a londoni HSBC bank is eljátszotta....na mindegy....)

Okés, JAP-ot megnézem....márha feljön itt vmilyen oldal vele.

Ja, van itt felhőkarcoló bőven....nekem egy kicsit sok is mááááá :)

Köszi az infót!
Üdv: a blokkolt - de szabadnak kikiáltott!! -, meleg és homokviharos Dubaiból.... :)

a deportált :) 2006.04.09. 01:54:35

Kedves Gé!
Mondanom sem kell....persze az első 3 link.....blokkolva!!!! :(

Csak a cikket tudtam elolvasni.....de már lassan ennek is örülnöm kell :)

[HUN]AK47® 2006.04.09. 02:59:00

Emberek, éljen a véleménynyilvánítás szabadsága!
(Az nem egyenlő az alaptalan rágalmazással.)
A mi egyetemi karunkun a hallgatói önkormányzat vezetője egy arab srác, de valószínűleg itt nőtt fel, amúgy nagyon rendes srác és kapott Köztársasági kitűntetést előző félév elején és jól végzi a munkáját, minden konferencia, ösztöndíjpályazat és buli időpontjáről értesítenek. Én nekem az arabokkal nincs bajom, meg más néppel sem, mint egésszel. Nem vagyok rasszista. Csak egyes konkrét embereket utálok: terroristák, diktátorok, meg ilyenek. A terrorizmusra és a diktatúra viszont NINCS mentség bárki is csinálja és bármilyen "céllal". A terrorizmus nagy szemétség mert nem a hadsereget támadják hanem a vétlen civileket akik nem tehetnek semmiről. Amúgy meg ha xy diktátornak vagy katonai vezetőnek személyes ellentéte van valakivel azt nem terjessze ki a saját nemzetének egészére, mert a nemzetnek nincs baja csak a vezetőknek.

[HUN]AK47® 2006.04.09. 03:04:04

Valami lemaradt: Magától senki nem lesz terrorista csak ha felbujtják. A provokátorokat kell elkapni, mert ha nem uszítja senki a népet, az békés (mindenhol így van). Ha a nép agyát nem tudják elhomályosítani hogy tegyék amit mond akkor alapját veszti a terrorizmus ha az emberek ésszel belátják hogy ez teljesen rossz és helytelen dolog és hogy egy vallás, egy Isten se akar erőszakot, hanem inkább békét.

otlet 2006.04.09. 05:02:57

dik, hajnalodik... Sziasztok!

Hun(ak)47! Szerintem itt mi végre egy tökéletes tárgyalást és érdekegyeztetést produkáltunk, persze ahogy kell, nem kímélve egymást. Egyikünk sem rossz ember, csak mindkettőnknek (-illetve valamennyiünknek lassan) vannak olyan "élményei", amikkel teli van a t*ke. Kinek ezzel, kinek azzal... Amíg csak ló lesz, annak mindig is lesz (az esetek többségében) legalább két oldala, ahonnan kap eleget...

Akkor úgy néz ki, indulhat is a rabomobil, hogy némi adatösszesítést követően begyűjtse a szennyesnek mondható illetőket, de szeretném, ha mondjuk Bush is felférne rá, a maga kis hűbéreseivel egyetemben. Gondolva itt akár a hazai jóbarátaira, akár azokra, akik egy fél évszázada a Közel-Keleten egy állítólagos demokráciát üzemeltetnek. Előre láthatóan fog egy párat fordulni! Ha ezzel egyetértesz, így látatlanban még barátok is lehetünk...
Abban pedig bízom, hogy ha egyszer véletlenül gazdag arabként születnél újjá és nyugatra vándorolnál, mégsem "kurváznál" (-legalábbis Te így írtad), mert a prostik is nők és szintén nagyon kiszolgáltatottak! Valahol még azok is, akik nem futtatói keretek között dolgoznak, hanem maszekban.
A fölös gagyi piszkálódásért meg bocs', megsúgom, hogy vannak néha nekem is helyesírási hibáim. Az érveléseknél meg talán egyértelmű, hogy mindketten felhoztuk a végleteket: így szokás. Igazából az sem jó, ha semmit sem szabad, de az sem, ha mindent. Valahol normál úton...
Deportált pedig remélem, hogy a nehézségektől (amikből hol így, hol úgy, de mindenhol van) eltekintve jól érzi magát.


a deportált :) 2006.04.09. 10:05:16

Kedves Ötlet!
Köszönöm kérdésedet....jól érzem magam :)....(bár most már nagyon világos számomra, hogy olyan országokat jobban szeretek, ahol kevésbé kommunikálják, a "nagy egyenlőséget" és "szabadságot", csak egyszerűen hagyják élni az embereket. Egyszerű dolgokkal, mint: iwiw.hu-val, szexel, különböző vallású emberek házasságkötésével, egyszóval mindennel :)Hát igen, ezt ne az araboknál keressem. Tudom :) :) )

Levike ismét Kinából 2006.04.09. 10:27:31

Deporteé,
Élet illetve egészségbiztositásnak próbáld meg a MedEx Globalt (a netetn rátalálsz), ez egy angol biztositó, évi 600 USD-ért bebiztositanak 5 milláig.
Ja, egy pár szó arrol, hogy az internetet hogy blokkolják a legnagyobb USA IT cégek a komcsi pártutasitásra:

cmp.hku.hk/look/article.tpl?IdLanguage=1&IdPublication=1&NrIssue=1&NrSection=100&NrArticle=530

cmp.hku.hk/look/article.tpl?IdLanguage=1&IdPublication=1&NrIssue=1&NrSection=100&NrArticle=487

a deportált :) 2006.04.09. 11:36:02

Szia Levike

köszi ismét az infót...megnézem. :)

Én már lassan azt "várom" hogy majd a születendő gyermekeimbe rögtön egy chippet tesznek bele....aztán annak segítségével mindig, és minden aktuális "Big Brother" lenyomozhatja minden mozdulatukat.
Ne mosolyogjatok.....lehet, hogy ez nincs is annyira messze....sajnos :(

[HUN]AK47® 2006.04.09. 22:33:21

otlet:
Én sokat chateltem olyan nőkkel akik szeretethiányosak, Magyarokkal is, meg másokkal is. Az olyan nő azé lesz akiről sejti hogy őneki tényleg fontos. Szerintem pl. a Thaiföldi 20-25 éves "escort girl" se azért fekszik le az amcsi 40 éves üzletemberrel mert annyira bírja, mivel az sokszor a nevét se kérdezi meg. De leht hogyha egy fiatal csóró európai srác aki hozzá hasonló korú és tényleg fontos neki a csaj akkor ővele szívesen jár, és ha alkalma adódik rá otthagyja a szexipart, és inkább családot alapít. Én személy szerint sajnálom az olyan csajokat, nem azt érdemlik, sok nő azért lesz prosti hogy bírja fizetni a számláit, vagy akár az egyetemi tandíját. Egyes prostik lehet hogy értelmesebbek az átlagos embereknél is, csak ez a pénzforrásuk az életükhöz. Nem mindenkinek tudnak segíteni a szülei.

[HUN]AK47® 2006.04.09. 23:35:26

Levike:
Mennyit kaphatnak az amerikai nagyvállalatok Kínától ezért hogy segítsenek nekik? Sztem megérdemelné az ottani vezetés hogy feltörjék a lapjukat és telerakják P0RN0-linkekkel, ami közt van leszbi, meleg, transzexuális, brutál P0RN és persze emigrált Kínai P0RN0színésznők weblapjai :D

[HUN]AK47® 2006.04.09. 23:36:52

Levike, mi az oka hogy egy amcsi nagyvállalat segít egy kommunista rezsimnek? mennyit pénzt kaphatnak érte? (amcsi internetes oldalakon mindenért fizetned kell, még azért is hogy a társkeresőn korlátlan üzenetet küldhess vagy hogy ne csak 1 vagy 2 képed lehessen... LOL! ha hacker lennék feltörném őket és nameg kib*sznék a kínai blokkolókkal, vhogy rápakolnék pár szexoldal linket a Kínai Kommunista Párt lapjára, lehetőleg úgy hogy legyen közte dungeon, leszbi, meleg, transzexuális P0RNÓ is, és persze emigráns kínai P0RNÓSZTÁR csajok weboldalai is hehe... LOL)

ZooLA · http://www.zoola.org 2006.04.10. 01:36:55

a topic irojanak:
hasznaljanak http proxyt, igy meg ha orszag szinten egyes domainek tiltva vannak akkor is a proxyn keresztul elerheto az oldal (mivel a proxy "atjatszoallomaskent" mukodik a www.iwiw.hu es az o otthoni szgepe kozott).

ZooLA · http://www.zoola.org 2006.04.10. 01:38:32

elfelejtettem:
www.samair.ru/proxy/
(jo bongeszest, lehet jopar inactive mar.. proba cseresznye)

[HUN]AK47® 2006.04.10. 03:30:53

Most OFF-olok
Hülye dolog ez a szerelem mert kiszámíthatatlan... Az eszem hiába tudja hogy kevés esélyem van mert a lány a világ másik felén lakik meg minden akkoris, és ha összeveszek vele azon hogy miért "flörtölök" mással (pedig én alapból minden nőnek csak szépet és jót mondok, építem az ego-jukat) de semmi konkrétat nem akarok mástól akkoris elszorul a szívem, és felmegy a vérnyomásom, a pulzusszámom és rá akarok gyújtani pedig nem is dohányzom. Ezt műveli a szerelem, sose láttam élőben a csajt de így érzek iránta... Na ezért furcsa dolog ez a szerelem. De valahogy mélyről jön a vágy bennem hogy dícsérjek minden nőt, még akitől nem akarok senkit, és ha egy csajnak elköteleztem magam mégha messze is van akkoris és nem akarom elveszíteni. Remélem hamar eldől minden mert annyi nő törte össze a szívem mikor még fital voltam (14-17) mert mostmár öregnek érzem magam pedig csak 19 vagyok de sose növök fel. Most biztos kimoderálnak mert itt nyavajgok azon hogy ki akar dobni a "csajom" aki jó messze lakik és qrvára nem tudok 200 ezret összeszedni a repülőjegyre és mindketten szarul beszélünk angolul de a lényeg hogy komolyak az érzelmeink, bármilyen hihetetlen is. Most hajnali 3 óra 30 körül járunk és ilyenkor már kiárad belőlem minden ami a lelkem mélyén van de ő ilyenkor van fent msn-en szal így én is fennmaradok lassan átszokom arra hogy nappal alszom de anyámnak ez nem tetszik szal inkább iszok sok kávét meg Tesco Energiaitalt LOL.

UI: bocsi a személyes gondjaim kiteregetése miatt de ha ezt nem teszem akkor szoronganék voltam már depressziós párszor életemben.

[HUN]AK47® 2006.04.10. 03:43:15

Mér van az hogy minnél messzebb lakik egy csaj és minnél különbözőbb tőlem, annál jobban "összeillünk"?
Eddig ami nőnek tetszett az mind legalább határontúli magyar volt, vagy külföldi nő, aki lehet hogy még sose volt kapcsolatban kékeszöld szemű sráccal. Micsoda hülyeség az élet nem? Mér nem tudok egyszer eljutni vmi olyan helyre ahol találok 1, csakis 1 csajt akivel összejöhetnék és sokáig együtt bírnék maradni és nem lakik több 100 vagy több 1000 km-re. Ha kimennék Kínába egy nő miatt akkor nem tudnék iwiw-ezni, és nekem is proxy-val kéne szarakodnom... LOL :D

xmeNTor 2006.04.10. 07:56:58

[HUN]AK47®:
igaz, ez nem a reklám helye, de hogy ne 'offold szét' a topicot, ajánlok egy fórumot, amiben ilyesmikről (is) beszélgettünk, hátha találsz 1-2 választ a felvetéseidre :)
iwiw.hu/pages/forum/topic.jsp?topicID=3223476
oda írhatsz moderálás veszélye nélkül nyugodtan ;>

[HUN]AK47® 2006.04.10. 14:17:33

xmeNTor:
Köszi, megoldódott, nem lettem kidobva... :D
Többször remélem nem fogok off-olni. Csak ki voltam borulva, az a csaj sokat jelent nekem mégha messze is lakik innen.

Finn Power 2006.04.10. 17:09:22

Az iwiw ugyanúgy cenzúrázza az oldalon felbukkanó nickeket.

Eh, szar dolog, mikor a hóhért akasztják, mi? :-)

Mikee · http://legalize.hu 2006.04.11. 17:44:13

Ezt nem lehet egy egszeru proxyzassal megoldani. marmint hogy ok ott egy magyar proxyra csatlakozva neteznek ? :)?

sh4rk 2006.04.20. 21:46:33

Ne haragudjatok, de qurvára nem tudom azokat a magyarokat sajnálni, akik Dubaiban vannak.Qurva szép hely, biztos már milliomosok vagy már nagyon annak a közelében vannak. Főleg azt az asszonyt nem akinek akkora honvágya van!!!Hát akkor jöjjön haza.Én meg itthon pössedek. Aki oda kijutott az nem véletlenül van ott.
Szivesen cserélnék valamelyikkel.

General 2006.04.21. 11:16:53

A megoldás! Tomahawk Lanchar on the way ! :D
CC Generals Zero Hour rulz!
Arab szerverközpontba kel küldeni egy kis ajándékot és a le kell foglani őket egy picit :D
Nem feltétlen kell 1 1 kilotonás bomba de egy kilotonányi E-mail bomba vagy valmi más is megteszi:D
ÁÁ alig várom már hogy az arabok kopoktasanak az ajtomon hogy hoyg merészelek nyíltan háborút üzeni :D
És küszöntsem őket a frissenmegszerzet Fegyverviselésimmel :DAzaz Browning Mordályomal :DAztán visza küldöm őket postán a szerverközponthoz hogy értsék a dolgot :D
De az erőszak nem segít csak több erőszakot szít. Hehe naja de nem mindegy hogy ki nevet a végén :D

zsoo 2006.05.11. 11:55:15

Sziasztok!
Segítséget kérnék!
A cégnél a proxy letiltja iwiw-et.
Valaki tud valami ingyenes egyszerű megoldást a problémámra?
Előre is köszi....